A The Walking Dead 8. évadát is jócskán érték bírálatok, de az évad utolsó epizódjaival azért pozitív irányba billent a mérleg nyelve. HIRDETÉS Bár az idei szezon marhaságait -is- nehéz lenne összeszámolni a két kezünkön, de az idei évadban végre sikerült némi lélektani, pszichológiai mélységet adni a történetnek. Nem csak azért, mert valóban kegyetlen módon az egyik főszereplőt búcsúztattuk, hanem azért is, mert az utolsó epizódokban már – ahogy felénk mondják – nem igazán vált el a szar a létől, mind Rick, mind Negan pont annyira érdemelte meg szimpátiánkat, mind utálatunkat. Ez elsősorban az évad 14. részében csúcsosodott ki, amely minden béna akciójelenete ellenére az évad egyik csúcspontja volt. Messze csúcspontja, köszönhetően Negan és Jadis (akarom írni Anne) párbeszédének és az ezzel párhuzamosan futó Rick vs. Megváltók vs. Kóborlók golyóméregetésnek. Negan Mint emlékezhettek rá, ez volt az az epizód, amelyben Negan kitárulkozott (többek közt Lucille-ről is) az őt foglyul ejtő Jadisnek, akinek szavát adta, hogy ha elengedi őt, akkor nem bántja.
The Walking Dead | 8. évad | [KIBESZÉLŐ] - Általános - TheVR Fórum
Meg kell hagyni, a The Walking Dead íróinak egyik legnagyobb erőssége, hogy gyakran remek érzékkel nyúlnak hozzá olyan karakterekhez, akiknek addig nem sok szerepe volt. (Még mindig a Tarás rész az egyik kedvencem, de az idei szezonban a már említett Simonnak is volt egy igen erős epizódja. Na meg azt is jegyezzük meg, hogy néha igen rossz érzékkel építenek le addig közönségkedvenc karaktereket, lásd Morgan vagy éppen Carol példáját…) Euegen-i fordulat A The Walking Dead hosszú évek óta először villantott valami olyat, amivel azt bizonyították, hogy kezdik kapiskálni: a sorozat nem fog abból megélni, hogy a szereplők mennek a fák között, néha belevágnak egy csavarhúzót egy arra járó élőhalott fejébe. Végre volt mögötte némi lélektani mélység (na nem a kissé színes-szagos Carl-levelekre gondolok, bár ilyen szempontból azoknak is megvolt a helyük a történetben). Nemcsak Rick és Negan sorozata ez, de Dwight vagy éppen Eugene, s a mostani finálét követően elmondhatjuk, hogy Maggie és Daryl is több mint értékes és érdekes karaktere lehet ennek a történetnek.
Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó. Tényleg nem kaptunk cliffhanger-t. Tényleg lezárult egy fejezet. És tényleg jó kiszállási pont ként funkcionál ez az évadzáró. Vagy az elmúlt években kiszálló kaszálók számára a 9×01 jó beszállási pontként, ugyanis a status quo megváltozik, és feltételezem, hogy pár évet ugrani is fogunk előre az időben. És új showrunner is érkezik, szóval minden nyitott. Scott Gimple, az ezzel a résszel leköszönő showrunner imádkozott azért, hogy a nézők szeressék a finálét (régebben nem ilyeneket mondott, szóval valamennyire lehetett következtetni, hogy mi várható), azt is mondta, hogy szerinte elégedettek leszünk, és… szerintem is. A többség elégedett lesz. Több olyan pillanat is volt ebben a fináléban, ami elégedettséggel fogja eltölteni a nézőket. Éppen ezért azt kell mondjam, hogy a finálé működött érzelmi szinten. Azonban a működőképesség egy dolog, a nézőt a megvalósítás talán jobban érdekli, illetve az is, hogy mennyire értünk egyet a készítői döntésekkel.
A mérleg nyelve hol az egyik, hol a másik frakció irányába billen, egyszerű adok-kapokká válik a háború. Világossá vált, hogy tisztességes eszközökkel nem lehet megnyerni az elhúzódó csatát. Aztán a képregény sztorijával ellentétben a készítők olyat húztak az évad első felének végén, amire nem sokan számítottunk. Egy kezdetek óta jelenlévő szereplő kiírása nagy merészségre vall, és dicsérendő, hogy ennek a személynek a "végakarata" egyfajta alternatív célt adott hőseinknek a féktelen vérontás helyett: a megbékélésre való szándék végig ott lebegett a levegőben, de a szerencsétlen véletlenek és a rossz döntések miatt nem valósulhatott meg. De komolyan gondolta bárki is, hogy Rick és Negan egyszer, egymás kezét fogva virágot fognak szedni a járkálókkal teli réten? A mellékszereplők ezúttal sokkal nagyobb szeletet haraptak a tortából, mint amit megérdemeltek volna. Maggie már-már zsarnoki módszerekkel terelgeti Hilltopot, semmibe véve a foglyok kívánságait. De ott volt még Negan első tisztje, Simon is, aki szerint az ember nem erőforrás, és radikális eszközökkel kell eltiporni mindenkit.
), akkor ez volt az a pont, ahol Negan emberré lett. De nem csak ő, hanem a tőszavakban kommunikáló, fura öltözékben flangáló és sokak által a széria egyik legirritálóbb karakternek tartott Jadis is (én a magam részéről imádom Pollyanna McIntosht, a The Womanben és a Mocsokban is remek momentumai voltak). Jadis Anne Na de ugye Jadis. Simon (akinek karaktere szintén egy külön posztot érdemelne) mészárlása után egy egészen új oldalát ismerhettük meg a karakternek, miközben sokan nem értették, hogy mi a fenétől fordult ekkorát Junkyard koronázatlan királynője. Pedig egyszerű. Jadis a szeméttelepen Negan Menedékéhez (Szentélyéhez) vagy Rick Alexandriájához hasonlóan egy saját világot teremtett, saját kultúrával és ha úgy tetszik néppel. Jadis miután szó szerint bedarálta ezt a világot, nem változott meg, vagyis nem új oldalát ismerhettük meg (hazudtam), hanem a régit, az igazi Jadist. Vagyis Anne-t, aki kockásingben, farmergatyában és a maga patyolattiszta rendezett kis konténerében élte (élhette) sokáig mindennapjait, amíg nem jött a Junkyard ötlete.