2020. május 6., 09:15, 1005. szám Jókedvében teremt az Isten lélekzendítő szépet – remekművet a Mester. Ott a boldogság, ahol te vagy – kíván testem-lelkem. A budapesti Szigeti Lajos (1940) legutóbbi kötete Erővonalak címmel jelent meg néhány évvel ezelőtt, és a költő válogatott verseit foglalja magába, míg Üdv című rövid költeménye a Hitel 2020. januári számában olvasható. A rövid költeményeknek mindig van figyelemkeltő hatásuk, a mi mostani esetünkben pedig a cím külön is kíváncsivá teszi az olvasót. Hogy tudniillik mit lehet elmondani az üdvösségről mindössze kétszer három sorban, hogy mit tud közölni Szigeti Lajos ezzel kapcsolatban, ami ráébresztő lehet számunkra. És amint átfut szemünk ezen a kétszer három sorocskán, valóban történik valami a gondolatainkkal. Megértettük, mit mond a szerző, és mégis kívánjuk újra elolvasni ezt az Üdvöt. Szigeti lajos költő a 1. Nos, "ebben áll a nagy titok" – hogy Kazinczy Ferenccel szóljunk. Szigeti Lajos rövid költeménye "jól" mondja a "jót", hisz nemcsak elgondolkodtat, milyen összetartozás lehet az alkotásban föllelhető "lélekzendítő szép" és a "boldogság" között, hanem a "remekműteremtés" szakmai problémáján kívül arra is utal egyértelműen, hogy üdvösségünk szolgálatába testi mibenlétünk ugyanúgy képes elszegődni, mint lelki tartományunk... Penckófer János
Tizenkét kötetnyi fordításai közül külön figyelmet érdemel La Fontaine 49 fabulájának átültetése: La Fontaine Masalları, 1948, majd az ennek hatására verses formába öntött 72 Naszreddin Hodzsa anekdota ( Nasrettin Hoca Hikayeleri, l949). Magyarul: Szenvedélyek tengere, antológia, 1961, 31 vers, Végh György és Kónya Lajos fordításai; Utunk, 1982, 1 vers, M. Jusuf, Mihálka György fordítása. Szigeti Lajos Sándor - Könyvei / Bookline - 1. oldal. Mint e rövid, lexikonszerű ismertetésből is látjuk, kortársakról van szó − bár a messze legidősebb túlélte két fiatalon elhunyt társát −, méghozzá olyanokról, akiknek pályája a török történelem és a török irodalom gyökeres változásának évtizedeire esik. Árulkodó jele ennek az névhasználat is: minthogy Törökországban csak 1934-ben vezették be a családneveket, költőinket is inkább még "keresztneveiken" − Yahya Kemal, Cahit Sıtkı, Orhan Veli − emlegetik az olvasók, de még az irodalomtörténet is. A klasszikus török költészet, a dívánköltészet szinte csak nevében volt török; nyelvében, verselésében, műfajaiban és műformáiban sokkal több volt az arab és perzsa elem.
Simon Lajos faluról érkezett az irodalomba; s ez sokáig meghatározta világképét és tematikáját egyaránt. Első kötetei ( Csillagnézés, 1959; Te út, 1960) bensőséges, csendes szavú leíró és élményköltészet tájaira viszik az olvasót. Falusi tájak, gyermekkori emlékek meghittsége váltakozik a közéleti versek patetikus indulatával. Simon Lajos ezekben a versekben az Illyés Gyula és Váci Mihály taposta ösvényeken jár. Vonzódik az egyszerű, hagyományos formákhoz; sok verse epikusan részletező, néhol bőbeszédű, leíró technikával íródik. Négy év szünet után jelenik meg Az otthon küszöbén (1964) című kötet; ebben, s az ezt követő kötetekben mintha a költő hátat fordítana az idillnek, megkísérelné átformálni, korszerűsíteni világképét; pillanatképeiben, élményeinek rögzítésénél mindenekelőtt a változásokra figyelve. Szigeti lajos költő a la. Vívódásai a faluból városba szakadt értelmiségi életforma-váltásából fakadnak: a kötődés és a szükségszerű távolodás, meghaladás belső feszültségéből. Az 1974-ben megjelent Se fejet, se derekat című verskötetében kísérletet tesz az ironikus, szatirikus ábrázolásra is.