Aki olyan kiváltságos erővel tudja a százszázalékos valóságot megmutatni, mint Móricz, az irányregényt vagy iránynovellát ír akkor is, ha nem akar. Móricz novelláiban az okfejtés dialektikája helyett megtaláljuk a tények irtózatos erejű dialektikáját. Éppen ezért, ezek az elbeszélések aktív szociális értéket jelentenek, tekintet nélkül arra, hogy írójuknak mint magánembernek milyen a világnézete. Ezek a novellák csaknem valamennyien a faluról szólnak. A könyv szereplői keresztmetszetét adják a magyar agrártársadalomnak: a múlt századbeli fél-nomád juhásztól kezdve a mai bérmunkás földművesen át a közép- és nagybirtokosig, sőt, ezen túl, az ipari munkássá alakult parasztig és a kishivatalnokká lecsúszott dzsentriig. Móricz zsigmond novelli . Ijesztő erővel varázsolja elénk Móricz Zsigmond a falu mély anyagi és lelki nyomorát, a föld szegényeinek testi és lelki tengődését, a gazdag paraszt vad, borgőzös dölyfét, a letörő dzsentri morális talajtalanságát, a civilizált nagybirtokos teljes értetlenségét az alatta álló rétegek helyzetével és érzéseivel szemben.
A párbeszédek nyelvezetében a legszembetűnőbb a tájnyelv használata Míg a kihagyásoknak, az ismétléseknek, a szűkszavú, hiányos megnyilatkozásoknak a figuraalkotásban van fontos szerepe, az elhallgatás és a csend pedig fokozza a feszültséget. A prózavilágban a nyelviség mellett más kommunikációs csatornák is működnek: pl. az olvasó következtethet arra, hogy nyár van; a puli csaholása idegenek közeledtét jelzi; stb. Moricz zsigmond novellái rövid novellák. A szöveg gyakran hordoz metanyelvi üzeneteket is pl. Veres juhász nem arra kíváncsi, hogy mikor járt a pusztán Bodri juhász felesége, hanem azt akarja tudni, hogy nem keresztezi-e tervét valamilyen váratlan körülmény. Az elbeszélő végig a háttérben marad, szólama visszafogott, tárgyilagos. Nem magyarázza, nem értelmezi az eseményeket, így ez a feladat a befogadóra hárul. A három szerkezeti egység összefogásában két jelentős elemre figyelhet fel az olvasó. Az egyik Bodri juhász rézveretes szíja, ami mindhárom részben a gyilkosság jelölője (ürügy, az azonosítás feltétele, bizonyíték).
13. h. osztly honlapja
ZSIGMOND
– Hát mit akar? – Elszegődtetik tőlem... úrnak... Ki téríti meg az én káromat? S a maga igazában megcsökönyösödve nézett szembe a tanítóval, aki a maga hasznára, mint az úri rend képviselője, el akarja rabolni az ő jószágát. – Ingyen, uram, nem adom oda... De, ha megfizetik az én veszteségemet, nem mondom, hogy nem. Mint egy barbár emberkereskedő, aki a gyereket rabszolgának adja el. – Mit akar kapni érte? – Állítson nekem a tekintetes úr, mán az urak, helyette egy másik kiskocsist. Móricz Zsigmond és novellisztikája by Anna Balogh. Osztán, míg odalesz a gyerek, addig mindig egy olyan korút helyette, amék az ű dolgát el tudja végezni. A tanító elcsüggedt. – Azt nem lehet, öregem. – Másképp pedig nincs vásár... Az urak elveszik a pénzünket, a földünket, még a levegőt is, most meg már a gyerekünk javát is?.. Mer maguknak se kell, aki nem jó. Maguk is csak a legjavát szedik ki... Hát, ha szaporítani akarják az úri rendet, fizessék meg... És a tanító ezzel a kristálytiszta okoskodással nem tudott megbirkózni. 1933 Móricz novellái közül is a legkitűnőbbek egyike A stipendium.
Móricz kevés szóval, de finom lélekrajzzal, belülről ábrázolja a nyakas vénembert. A több évszázados elnyomás, megalázás és kizsákmányolás alakította ki jellemének kettősségét: az urakkal szemben való tiszteletét és hirtelen fellobbanó úrgyűlöletét. "Történelmi" tapasztalatai nevelték belé az ősi bizalmatlanságot. Az urak addig is elvették tőlük a pénzüket, a földjüket, még a levegőjüket is. Most nem hagyja magát kiforgatni saját tulajdonából, mert a gyerek az övé. Hasznát tudja venni már a gazdaságban, elhajtja a lovat, kiskocsisnak is kitűnő. "Megfelelő árért" elengedné, de ez az "ár" a 20. Móricz zsigmond novellái tétel. században már megfizethetetlen. Úgy alkuszik az unokájára, "mint egy barbár emberkereskedő, aki a gyereket rabszolgának adja el". Komikus és megnevettető az öreg paraszt licitálása, egyre feljebb srófolt követelőzése, de egyben ijesztő és félelmetes is. A tanító döbbenten és tehetetlenül áll e nyakas, hajlíthatatlan maradiság előtt. Az olvasót pedig elborzasztja, megrémíti az a felismerés, hogy a 20. század közepe táján még él az efféle történelem előtti, kultúra alatti barbár erkölcs, mely a gyereket egyszerű tárgynak, eszköznek tekinti.