– Hallod-e te kisliba, láttuk, hogy próbálkoztál a repüléssel, de nem sikerült. Ha szeretnél repülni, felülhetsz valamelyikünk hátára, és elviszünk repülni. Mit szólsz hozzá, lenne kedved? – kérdezte az egyik vadliba. – Márton előbb kicsit megijedt a libáktól, aztán csodálkozott, utána pedig felcsillanó szemekkel válaszolt: – Igen, lenne kedvem, nagyon örülnék neki! – mondta illedelmesen, majd elgondolkodott – Jöhetnének esetleg a testvérkéim is repülni? – kérdezte bátortalanul. – Hát persze hogy jöhetnek – gágogtak a vadludak – gyertek, gyorsan másszatok fel a hátunkra. A kislibák, akik eddig a fűben ülve figyelték az eseményeket, odaszaladtak a vadludakhoz, és felmásztak a hatalmas madarak hátára. Márton napi libás mesék. A négy vadliba ekkor egymás mellé állt, majd a legidősebb liba vezényszavára a levegőbe emelkedtek. Lassan repültek, és nem is szálltak magasra, nehogy megijedjenek a kislibák. Ó nekik eszük ágában sem volt megijedni, vidáman tekingettek jobbra-balra, majd hangos gágogásba kezdtek: – Mami, mami nézd, repülünk!
Elmegyünk a tóhoz! – Másnap reggel a kislibák izgatottan várták, hogy induljanak a kirándulásra. Reggeli után el is indultak, és nem is kellett sokat gyalogolni, mert a tavacska a baromfiudvar mögött volt. A tó partjára érve Liba mama így szólt a kislibákhoz: – A libák nem csak sétálgatni tudnak, hanem úszni is. Megmutatom, hogyan kell, csináljátok utánam! Ezzel besétált a vízbe, lépett egyet-kettőt, majd ahol már mélyebb volt a víz, kalimpálni kezdett a lábaival, és lassan beljebb úszott a tóba. Aztán megállt, visszafordult, és hívogatni kezdte a kicsinyeit: – Gyertek, gyertek libuskák, kövessétek a mamát! Vác - Márton napi mese Az aranytojást tojó libáról. – Három kisliba egymás után besétált a tóba, és úszni kezdtek a mamájuk felé. A negyedik libuskának viszont nem akaródzott utánuk menni. Belelépett a vízbe, de rögtön vissza is húzta a lábát. – Ez a valami hideg. Nem szeretem – gondolta magában. – Márton ne félj, gyere te is, lépj bele a vízbe, ahogy a testvéreid! – szólt Liba mama. Márton újra belenyújtotta lábacskáját a vízbe. – Még mindig hideg.
Nem szeretem – gondolta szomorúan, és nézte, ahogy a testvére vidáman lubickoltak a vízben. Harmadjára is próbálkozott. Előbb a jobb, aztán a bal lábával lépett a vízbe. – Gyere Márton, ne félj! – hívogatták ekkor már a testvérei is. Egyet lépett befelé, aztán még egyet, és még egyet. – Jaj! Itt már mély a víz, és nem ér le a lába! – Ki akarok menni! Vissza akarok menni a partra! – kiabálta, és közben kapálózott a lábával. Minél inkább kapálózott, annál inkább nem ért le a lába, és egyszer csak azt vette észre, hogy úszik! Úgy, mint a testvérei, és úgy mint a mamája! Ettől nagyon boldog lett, még jobban kapálózott, és hamarosan oda is úszott a testvéreihez, és a mamájához. Liba mama nagyon megdicsérte Mártont, és persze a testvéreit is, mert nagyon ügyesek voltak. – Lassan ideje befejezni az úszkálást, és hazatotyogni – mondta, és úszni kezdett a part felé. A kislibák, ahogy a földön, a vízben is libasorban követték. Mesék Mátyás királyról / Egyszer volt Budán kutyavásár. A libacsalád ezentúl minden nap lement a tópartra, és úszkáltak, legeltek, játszadoztak a réten.
22. Csavargásai közben a róka egyszer egy szép zöld mezőre ért. A mezőn egy csapat kövér liba legelt. "Ez igen! – gondolta a róka. – Olyan ez, mintha vendégségbe hívtak volna. S olyan szépen együtt vannak ezek a libák, mintha egyenesen… TovÁbb olvasom Kolozsvári Grandpierre Emil: Hány lába van a lúdnak? 2021. 21. Volt egyszer két vándorlegény. Az egyiket hívták Kancsalinak, a másikat Fancsalinak. Ez a két legény nagy útra indult télidőben, s egy pusztára tévedtek. Vándoroltak, vándoroltak, majd elvásott a lábuk, de emberre sehol sem leltek. Márton napi mesék. A szemük pedig kopogott éhségükben. Mikor… TovÁbb olvasom Márton-napi köszöntő 2021. 20. Márton lúdja totyog, A karácsony locsog. Márton lúdja melle veres, Lészen a tél hideg, deres. Ha pedig a Márton fehér, Lészen hideg, havas a tél. Márton-napi nagy hidegre Szükséges a hó, Jobb, ha ázik, mintha fázik Ilyenkor a hó. Kányádi Sándor: Gágogó Baktat, kocog a csacsi, diceg-döcög a kocsi. Árok martján a liba azt gágogja: taliga, kicsi kocsi, taliga, a csacsi nem paripa!
Amint a fiú beért az erdőbe, útjába került az öregember, aki tőle is kért egy kis húst és egy kis bort. – Nekem csak száraz kenyerem és savanyú söröm van – mondta Balga -, de ha megfelel, akkor szívesen adok belőle, és megehetjük együtt. Le is ültek, és nekiláttak falatozni. Ám amint a fiú elővette a száraz kenyeret, az pástétommá változott, a savanyú sörből pedig finom bor lett. Márton-napi vers Archives - Gyerekmese.info. Miután jót ettek-ittak, az öreg így szólt a fiúhoz: – Amiért ilyen jó szíved van, és hajlandó voltál megosztani velem ételed-italod, cserébe én is adok neked valamit. Amott áll egy öreg fa, vágd ki, és találni fogsz valamit a gyökerénél. Az öreg ezután elköszönt, és elment. Balga úgy is tett, ahogy az öreg mondta, kivágta a fát, a gyökerénél talált egy üreget, az üregben pedig egy ludat, aminek a tolla színaranyból volt. Balga fogta a libát, és elindult vele hazafelé. Útközben megállt egy fogadónál, hogy ott töltse az éjszakát. A kocsmárosnak volt három lánya, és mikor megpillantották az aranytollú libát, alig várták, hogy közelebbről is megcsodálhassák a pompás madarat, és szerettek volna megkaparintani legalább egy farktollat is belőle.