Bizonyosan velem van valami baj. Másképpen hogyan magyarázhatnám viselkedését? Egyik percben biztosít róla, hogy szeret, mindenkinél jobban ragaszkodik hozzám, a másik pillanatban ízekre akar szaggatni. Miért mondja, hogy csodálatos vagyok, s miért nevez nyomban ezután hitvány alaknak, minden bajáért felelősnek? Ha valóban szeret, miért érzem magam kihasználtnak, tehetetlennek? Ha két ember együtt akar lenni, megtalálják az utat egymáshoz…. Miért hever romokban önbecsülésem? Miért csal meg fűvel-fával? S hogyan lehetséges, hogy egy különben értelmes ember ilyen ellentmondásosan és észszerűtlenül viselkedjen? S vajon mivel érdemeltem ki az efféle bánásmódot? Hiszen – tudtommal – nem tettem semmi helytelent, nem mondtam semmi bántót. Nos, felebarátom, biztosíthatlak, nem személyeddel, viselkedéseddel van gond. A fentebb leírt viselkedésminta borderline személyiségzavarral sújtott embertársainkra jellemző. Nevezhetjük őket – mellőzve idegen eredetű és nem éppen szerencsés elnevezésüket – gyűlölködve ragaszkodóknak, meghitt ellenségeknek vagy egyszerűen ingatag személyiségeknek is.
Reménykedtem benne, hogy visszatalálsz hozzám. És abban a pillanatban, amikor újra a szemedbe néztem olyan hosszú idő után, már hittem is benne. Amikor végigsimítottál a bőrömön, feléledtek a pillangók a gyomromban. Olyan rég nem éreztem ezt! Azt érzem, én vagyok a legboldogabb nő a világon. Én vagyok a legboldogabb, mert már tudom, hogy ami köztünk volt és köztünk van, az igaz. Forrás: