Müllner Csaba © Fazekas István A tetoválást évtizedeken keresztül csak pejoratív kontextusban emlegették a nyilvánosságban... M. Cs. : Persze, ez volt ennek a rendje, részben a bűnözői életmód vizuális megjelenítése, a bohém, tengeren élő, számkivetett emberek, vagy éppen ősi, archaikus világok sokszor félelmetes és misztikus kódjai voltak a tetoválások. Ez mára megváltozott, a fiatalabb generációknak ebből a pejoratív töltésből semmi sem maradt. Mert az, hogy vászonra, papírra vagy a bőrre történnek ezek a jelhagyások, őket már nem érdekli, és már ki sem csapja a képzeletbeli biztosítékot, hiszen ez csak médium, közvetítő, mindegy, hogy élő ember vagy halott vászon a felülete. Plázs: "Szeretem, ha elszabadul a pokol" | hvg.hu. Ami egykor határsértés volt, ma divat lett. Gondolj bele, ami régen az elég zűrös életet élő tengerészek vagy egy spirituális üzenetet továbbvivő törzsfőnök testén volt, az ma egy jól szituált családból származó fiatal srác viseli magán akár már középiskolás korától, köszönhetően a technikának és a mindent elfogadó világnak.
Itt nem a tetoválás elkészítésének technikájáról beszélek, hanem az előkészítésről, a felhasznált alapok egyediségéről. Nem a Google segítségével letöltött képeket montíroztam össze a terv elkészítéséhez, hanem ahogy egy festmény esetében is, saját modellel egyedi képeket készítettem. Mivel nem szerettünk volna idegen modellekkel dolgozni, saját magunk öltöztünk be a fotózáshoz. A huszár a képen a barátom, a tetoválás viselője, a betyár én vagyok. A jelmezeket a Magyar Televíziótól kölcsönöztük, a képeket egy haverom fotóstúdiójában készítettem. A beállításoknál figyelembe vettem, hogy a fény iránya és a kép kompozíciója összhangban legyen a bal kar testáramlataival. A rám jellemző stílusjegyek visszaköszönnek erről a munkámról is: a portrék steril realizmusát minimál firkákkal törtem meg. A tetoválás jelenleg a befejezés fázisánál jár, elkészülte után közösségi oldalaimon fogom publikálni. Akit érdekel, megnézheti többi tetoválásommal együtt. "
Vannak tanítványaim, igaz, nem sok, akikre büszke is vagyok. És nagyon jó tetoválók vannak a világban, sok nő is, és én ennek örülök, szeretem és tisztelem a tehetséget mindenben. A 24/24 órás, állandó kalandban, változásban élő embereket tisztelem. Ezért nincs családom, pedig a gyerekeket nagyon szeretem. Meg kéne tanulnom vágyakozni arra, amim már megvan, ahogy azt a bölcsek mondják, de sajnos az nem én lennék már. Képtelen vagyok rá. Határsértő vagy művészként is, és az élet egyéb területein is imádod a kívülállást. A sebesség, a magasság, mélység – minden vonz, és ez áll össze egyfajta hedonista Müllner-univerzummá. M. : Mielőtt hőssé avatsz, elmondom, hogy félek a haláltól, sosem halnék meg, ha birtokában lennék az élet vizének. Szóval nem a halált kísértem a külvilág által őrültségeknek mondott kísérleteimben, hanem inkább az élet teljességét élem át a mélység és magasság segítségével. Sosem tudatosan, mert inkább megtalálnak ezek a dolgok. És félek is, persze. De félni jó, mert az részben tisztelet is.