A film során von Choltitz több alkalommal is utalást tesz a harctéren szerzett tapasztalataira, és arra, milyen hatással vannak ezek jelenlegi tevékenységére. Párizsba érkezve von Choltitz egy forrongó várost talál, egyre gyakoribbak az összecsapások a megszálló és az ellenálló csapatok között. Az Ellenállás ekkoriban kezdi szervezni a népfelkelést, melynek célja, hogy visszavegye a főváros irányítását a németektől. A Rol-Tanguy által vezetett felkelőknek 20 000 fős német helyőrséggel kell szembeszállniuk. De mivel a német katonák rosszul felszereltek, fásultak, sok esetben nagyon fiatalok, a náci vereség ettől fogva elkerülhetetlennek tűnik. A közelgő felkelés mellett Leclerc tábornok második páncélos hadosztályának előretörése sem hagy kétséget a csata kimenetelét illetően, hiszen nap mint nap egyre közelít a főváros déli vonalához. Ilyen körülmények között Choltitz úgymond sarokba szorítva kénytelen tárgyalásokat kezdeményezni, s Nordlingban hasznos közvetítőre talál. A Garnier Operaház A francia főváros elpusztításának tervében, melyet Az utolsó éjszaka Párizsban című film von Choltitznak tulajdonít, az egyik elsődleges célpont az Operaház volt.
Néhány alkalommal a zenével tesznek kísérletet némi dinamizmus felépítésére, egyszer-kétszer a fényképezés próbál a megszokottnál kreatívabb lenni (például amikor a kamerát egy asztali lámpa mögé helyezik), de mindez nem elég ahhoz, hogy a film kitörjön az unalomból. Az utolsó éjszaka Párizsban olyan, mint színvilága: a néhány külső, amit az éjszakai városról kapunk, szürkés, már-már monokróm. Ez ugyan egyetlen alkalommal különös jelentőségre tesz szert (amikor Nordling elképzelteti a tábornokkal a békét, egy pillanat alatt kivilágosodik az addigi hajnali szürkület), de a legtöbb esetben csak a mű egyhangúságához járul hozzá. Ezt az egyhangúságot a két nagy színész (André Dussollier diplomataként, Niels Arestrup katonaként) egymásnak feszülő, szuggesztív játéka lenne hivatott megtörni, de a rendezés hibájából ez sem történik meg. A filmben jellemzően még a legfontosabb pillanat is mintha szándékosan jelentéktelenné lenne téve: nem katartikus mozzanatként, csupán mellékes információként tudjuk meg, miként is döntött von Choltitz a város sorsáról (az, hogy a kiadott parancsot a zaj miatt a néző sem hallja, nyilván a feszültség fokozása miatt történik, de inkább ezzel ellentétes hatást kelt, hiszen egy másodperccel később amúgy is kiderül).
Megszállás és felszabadulás A Raoul Nordling és Dietrich von Choltitz között folyó tárgyalásnak különleges hátteret ad Párizs felszabadítása 1944 augusztusának végén. Ez az esemény azonban nemcsak díszletként szolgál párbeszédük mellé, hanem vitájuk legfontosabb tétje is. Amikor Hitler utasítására 1944. augusztus 7-én elvállalja a Párizsban állomásozó német csapatok vezetését, Dietrich von Choltitz, akit nemrégiben ért súlyos csapás Normandiában, tökéletesen tudatában van a rá váró feladat súlyának. Júliusban képtelennek bizonyult megfékezni az Angliából partra szálló szövetséges csapatok előrenyomulását. Ennek ellenére nem véletlen, hogy őt választják erre az utolsó esélyest jelentő, veszélyes küldetésre: ugyanis ő az egyik utolsó német tábornok, aki hűséges maradt a Führerhez. Emellett rengeteg tapasztalatra tett szert a városi hadviselés terén is: az 1942 júniusi ostrom alatti ténykedése, mely végül az ukrajnai Szevasztopol városának megsemmisítéséhez vezetett, a Wehrmacht legfelsőbb köreiben is elismerést váltott ki.