A déli part legnagyobb, a teljes Balaton második legnagyobb fogását regisztrálhatta a napokban egy tóparti horgász. A több mint 25 kilós hal kifogásáról a Balatoni Halászati Zrt. adott hírt az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon. Fotó forrása: Facebook/Balatoni Hal Bővebben… Tíz éve tart az 1899-ben alapított, állami kézben lévő Balatoni Halászati Zrt. agóniája, de most januárban megkezdődött a vagyoni és jogi helyzetének rendezése – a Magyar Közlönyben tavaly év végén megjelent kormányhatározat szerint. Az egymilliárd forintos adósságát egy évtized alatt 2, 1 milliárd forintosra növelő cég beleolvadhat a belőle korábban kivált társaságba. A Balatoni Halászati Zrt. -t beolvasztanák a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. -be (BHN), aminek eredményeként tisztán saját előállítású halakkal lehetne biztosítani a balatoni haltelepítéseket, és ki lehet alakítani egy olyan kereskedelmi értékesítési láncot, amely minőségi balatoni hallal látja el az éttermeket. Erről Bitay Márton Örs állami földügyekért felelős államtitkár beszélt pénteken Siófokon, az V. Balatoni Horgász Konferencián.
Forrás: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., illetve a 2009-es átalakulás előtt a Balatoni Halászati Zrt. honlapja (, ) - 2009 Pápai András nyugalmazott telepvezető és Zákonyi Ferenc Régebbi kutatásokból ismert, s napjainkban egyre inkább tapasztalat, hogy a balatoni halászat - halfogás - eredményessé tételének nélkülözhetetlen kelléke volt, van és lesz a csónak, a hajó. Először az új kőkori ember készített vízi járművet magának, egyetlen fatörzsből, melynek a belsejét kivájta, s ez lett a "bödönhajó". Eme eszköz aztán 1862-ig kizárólagos vízi járműve volt a balatoni halászoknak. Fennmaradt, hogy a keszthelyi halászok számára, Szabó János készítette az utolsó bödönhajókat, 1897-ben Vörsön. Fő hajókészítő központ volt tehát Vörs, illetve később Kiliti. Itt kisebb, egy-két személyes hajók készültek, míg Vörsön nagyobbak. A leletként őrzött balatoni bödönhajók hossza általában 320-575 cm közötti, de bizonyos jelek utalnak arra is, hogy a XVI-XVII. századi Balatonon 12 m-t meghaladó hosszúságú és kb.
Sürgős, több száz millió forintos hitelfelvételre vagy tulajdonosi kölcsönre kényszerül a Balatoni Halászati Zrt. (BH), amelynek gazdálkodását hosszú évek óta forráshiányos, a sorsát pedig jó ideje a teljes bizonytalanság jellemzi. A BH vezérigazgatója, Kiss György Károly az MTI megkeresésére mindössze annyit közölt, hogy várhatóan az április 3-án esedékes közgyűlés után tud érdemben nyilatkozni a cég helyzetéről. Száraz Gábor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. sajtószóvivője elmondta: a balatoni halászat ügye napirenden van, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) várhatóan a következő ülésein dönt a sorsáról. Jelenleg annyi tájékoztatást adhat a cégről, hogy a kereskedelmi és közcélú tevékenységeit szét fogják választani, majd ezt követően döntenek arról, hogy kinek a vagyonkezelésébe kerülhet. A leendő vagyonkezelőnek – a jelentkezők között van a környezetvédelmi tárca és a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) – kell előteremtenie majd a fedezetet a közcélú feladatok ellátására. A cég sürgető forráshiányával kapcsolatban a szóvivő annyit mondott, hogy az NVT ennek rendezését is tárgyalni fogja.
Az antropogén hatások azonban tovább fokozódtak: a déli part le lett betonozva, azaz a víz öntisztuló képességét alapjaiban meggátoltuk; idegenhonos halfajokat telepítettünk be (busa, törpeharcsa, stb. ), és megkezdődött a nagyüzemi halászat. Az 1950-es években 1300-1700 tonna közötti halmennyiséget fogott ki a halászat (ekkor még a sporthorgászat gyerekcipőben járt, 1-2 ezer főre volt tehető a horgászok létszáma). Az erőteljes fejlődésnek indult mezőgazdaságban katasztrofális méreteket öltött a kemikáliák felhasználása, különféle méreganyagok jutottak a Balaton vízrendszerébe. Mindezek együttes hatásaként 1965-ben bekövetkezett az első nagy halpusztulás, melyet attól fogva több kisebb is követett. A sporthorgászat eközben mind létszámában, mind technikailag és módszerileg is elképesztő növekedésen és fejlődésen esett át. Ma ott tartunk, hogy a tó partján évente 40-60 000 horgász fordul meg, az általuk dokumentáltan kifogott halmennyiség pedig több mint 600 tonna. Az iparszerű halászat, a nagyobb halpusztulások, a vízminőség és a halfauna kedvezőtlen irányú változásai egyre súlyosabban érintették a tó őshonos halállományait.
Hosszú távú terveink között szerepelnek olyan projektek is, melyeket önerőből nem tudunk megvalósítani. Régi álom, hogy a jelenlegi déli-parti berekterületek egy részét becsatlakoztassuk a Balaton vízrendszerébe azért, hogy az ott kialakított ívóhelyeken a tó őshonos halállománya részben meg tudjon újulni. Szintén az élő- és ívóhely fejlesztéshez kapcsolódik az a tervünk is, miszerint a Balaton medrében néhány száz, egyenként 50-100 négyzetméteres, szórt kövezéssel létrehozott mesterséges akadót hozzunk létre, elsősorban a süllő természetes szaporodásának elősegítése érdekében (másodsorban a köveken, mint kiálló felületeken megtapadó vándorkagylók a pontyok táplálékbázisát fogják növelni). Reméljük, hogy ezekre a fejlesztésekre célirányos pályázati források elérhetőek lesznek a közeljövőben. A Balaton partvonala ugyan több mint 200 km, mégis elmondható, hogy különféle okok miatt (északi part – nádasok, déli part – beépítettség) a parti horgászhelyek száma nagyon korlátozott. Ennek növelése, a parti horgászhelyek bővítése a horgászturizmus fejlesztése érdekében megkerülhetetlen.