jöjj és lásd részletek - YouTube
(1985) Mosfilm | Belarusfilm | Dráma | Történelmi | Háborús | 8. 3 IMDb A film tartalma Jöjj és lásd! (1985) 136 perc hosszú, 10/8. 3 értékelésű Dráma film, Aleksei Kravchenko főszereplésével, Flyora (Florian Gaishun) szerepében a filmet rendezte Alexey Rodionov, az oldalunkon megtalálhatod a film szereplőit, előzeteseit, posztereit és letölthetsz nagy felbontású háttérképeket és leírhatod saját véleményedet a filmről. A II. világháború nyers, költőietlen hazafiasságnak, az ártatlanság elvesztésének, az intézményesített terrornak, az őrület túlharsoghatatlanságának a filmje, borzalmakban bővelkedő időtlen remekmű. A kis parasztlegény, Flera keres egy puskát és beáll a partizánok közé a II. világháború kellős közepén. A parancsnok a gazdasági szakaszhoz osztja be a legfiatalabbakat, de nem sejti, hogy hamarosan a legnagyobb szenvedéseknek lesznek kitéve az itt szolgálók...
A Jöjj és lásd! egy hihetetlenül erős film lenne, ha nem lenne iszonyatosan modoros. Elem Klimov ugyanis lelkiismeretesen belepasszírozza a háború összes borzalmát 2 és fél órába, az egyszerű halálnemektől az éhezésen át a népirtásig, néha olyan természetességgel, hogy az önkéntelenül is gyomron vágja az embert. (Még akkor is, ha a szovjet történetírás állításainak nagyjából az ellenkezőjét érdemes elhinni. ) De teszi mindezt olyan kínosan elnagyolt manírok kíséretében, amelyek az egész atmoszférát komolytalanná tudják változtatni. A rendező egyszerűen nem tud mértéket tartani és hagyni, hogy a vásznon látottak magukért beszéljenek, viszont az, hogy mindenáron rá akar ezekre játszani, súlyosan visszaüt. Hol a kamerába egyenesen belebámuló szereplők teátrális gesztusai, hol a didaktikus mondatok, hol pedig a szánalmasan túlerőltetett melodramatikusság zökkent ki az élményből, a túlzásba vitt költőiség egyenesen komikus ( ismerős? ), mintsem mély. t De a produkció nem csak ilyen téren borzasztóan ügyetlen, hanem technikai szempontból is.
Az éjszakai jelenetekben világító kék ég, vagy a hangkeverésnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető zajáradat a hangsávon egy jobb érzésű filmnézőre folyamatosan a frászt hozza. Nehéz érzékletesen leírni azt a szintű igénytelenséget, amikor például egy dialógusnak csak az egyik oldalára van felkeverve a háttérzaj (amely egyébként is térben meglehetősen ad-hoc jelleggel van elhelyezve), a szereplők konstans utószinkronja a legtöbb esetben csúszik, az effektek nagy része pedig fülsiketítően torz. Azonban amennyire borzasztó hangilag, annyira lenyűgöző képileg a film, a hosszú vágatlan jelenetek kézikamerázása egyetlen felesleges mozdulat és beleremegés nélkül fut, nem egyszer igen komoly tömegjeleneteket véve fel tökéletesen - könnyen elképzelhető, hogy ez a stílus eredményezte az iszonyatos hangsávot. Az viszont tény, hogy a háború lármájának kakofóniája, a végtelen kameramozgások, és a hasonlóan látszólag soha véget nem érő, céltalan cselekmény képesek egy olyan transzba juttatni a nézőt, amilyenbe főhősünk is egyre inkább kerül.