Ez az első legendaszöveg ugyan nem maradt ránk, de a röviddel ezt követően keletkezett két, szövegében nagyobbrészt egymással is egyező, az őslegendát tartalmilag hűen követő leszármazottja már igen. Ezek a 13. század első évtizedeiben alakultak ki, annyiban különböznek egymástól, hogy az egyik bővebb szövegezésű, emiatt Nagyobb és Kisebb legendaként tartja számon őket az irodalomtörténet. A legendaszövegek az évszázadok során tovább formálódtak, újabb és újabb változataik születtek. Szent László király és a Segítő Szűzanya ünnepe június 27 – Engesztelok lapja. A hagiografikus hagyomány gazdagsága önmagában is tanúsítja, mennyire inspirálólag hatott László király alakja közelebbi és távolabbi utókorára. (Szovák Kornél) * Szent László szentté avatásáról a legenda mint befejezett tényről tudósít: 1192-ben testét dicsőségesen szentté avatták. A 12. század végi Pray-kódex kalendáriumában a szentté avatás következményeképpen június 27. a király földi maradványainak exhumálása (elevatio) ünnepnapjaként szerepel. Az esetek többségében pápai oklevél (litterae) tette közzé, hogy az illetőt beírták a szentek katalógusába.
A sors csupán negyvenkilenc harcos esztendőt adott László királynak, akit e két szó: a kard és a glória jellemezhet legjobban, erre utal az életéről szóló regénytrilógia befejező részének címválasztása is.
A szentté avatás (kanonizáció) a keresztény vértanúk, a példaszerű életet élt hitvallók haláluk utáni tiszteletéből (kultuszából) alakult ki a 4. századra. Kezdetben spontaneitás jellemezte a folyamatot: az, hogy a nép szentként tekintett az illetőre, illetve a kultuszban részesített sírjánál, ereklyéinél a szentség mivoltát igazoló csodák történtek, elegendő volt a tisztelethez. A folyamat kezdeténél általában megkeresték, majd megtalálták a szentté avatandó személy sírját (inventio), ezt követően a főpap felemelte (elevatio) a szent csontjait, és új nyugvóhelyre vitte át (translatio). Igenaptár - napi olvasmányok 2022-06-27. Mindezt követte az ereklyék leválasztása után a sírba helyezés (depositio), majd az intézményesült tisztelet (cultus), a szentté avatást övező irodalmi tevékenység (viták, azaz legendák írása), ünnepnap kijelölése, templomoknak, oltároknak a szent tiszteletére szentelése (patrocinium). (Thoroczkay Gábor) * 1192-ben nagy dinasztikus elődjének nyomdokain járva III. Béla (1172–1196) maga is szentet adott országának.