Bővebb ismertető Stern Rózsa Ibolya "Mengele-lány" volt. Egyike a sokaknak, akiknek el kellett szenvedniük Josef Mengele kísérleteit. Egyike azon keveseknek, akik ezt túlélték. 1944 júniusában több százezer zsidót indítottak útnak marhavagonokban Ibolya hazájából, szlovákiai magyar területekről. Senki nem tudta, hová tartanak, mi következik. Ibolyának Auschwitz-Birkenau, Ravensbrück, Buchenwald és Neustadt bei Coburg. Négy állomás, négy haláltábor, kitörölhetetlen borzalmak színhelyei. Ibolya, mint oly sokan, mindent elveszített: otthonát, családját, szeretteit. De soha nem veszítette el a reményt, és volt benne elég erő ahhoz, hogy megkockáztassa a szökést. Ráadásul neki köszönhetően fogták el a birkenaui láger egyik embertelen felügyelőnőjét is. Ibolya évtizedekkel a vészkorszak után, már Viola néven mesélte el emlékeit Veronika H. Tóth újságírónak. Mengele babázik. Memoárja az ő és mások sorsát örökíti meg - olyan sorsokét, amelyeknek nem lenne szabad feledésbe merülniük. A szépirodalmi rovatban Grecsó Krisztián ismét lírával, Szolláth Dávid irodalomtörténész pedig prózával jelentkezik.
Helena hónapokon át próbálta elhitetni a nővérével, hogy a gyerekei még élnek. Csakhogy Auschwitzban nem volt helye gyerekeknek. Jacob Buchan - Hadar Galron: Fütty / Anyám Mengele titkárnője volt. A náci tiszt és a zsidó fogoly lehetetlen szerelme akkor kap még egy filozófiai csavart, amikor Wunschnak náci háborús bűnökért kell bíróság elé állnia 1972-ben, és Helena Citron az, aki tanúként megmenthetné. Annak idején maga Josef Mengele mondta Franz Wunschnak Auschwitzban: "Egyszer mind üldözöttek leszünk". Erre a körforgásra pedig mintha Wunsch is készült volna, amikor az auschwitzi halálmenet elindulásakor megkérdezte a szerelmét: "Ha a feje tetejére áll a világ, te is segítesz nekem, ahogy én is tettem veled? " A viszonyuk Auschwitzban, majd a felszabadulás után Izraelben is veszélyként leselkedett Helena Citronra, akinek először SS-tiszttel nem lett volna szabad kapcsolatban állnia, aztán pedig már náci haborús bűnössel. Emiatt Auschwitzban, majd Izraelben is nagy bajba került volna – amikor felvetődött, hogy Wunsch perében tanúskodhat, halálos fenyegetéseket is kapott.
Helena Citron azt mondja, azért ment el végül, hogy elmondja az igazat. A jó és a rossz dolgokat is. Wunsch ápolta, amikor tífuszos volt, ugyanakkor erőszakos és kiszámíthatatlan is volt, aki vadul ütlegelte a foglyokat. Ez a nehezen felfogható ambivalencia teszi elképesztően izgalmassá ezt a két embert és a sorsukat, amelyet látszólag a történelem alakított, de valójában ők maguk is alakították, és ezáltal egy szürke zónába lavírozták magukat, ahol nincsenek fekete-fehér kérdések és válaszok. Franz Wunsch szadista SS-tiszt volt, de megvolt benne a gyengédség is, képes volt a szeretetre és az együttérzésre. Helena Citron egyrészt kiszolgáltatott áldozat volt, ugyanakkor erős nő, aki mindent megtett azért, hogy életben maradjon, és megmentse a hozzá közel állókat. Volt olyan túlélő, aki a bécsi tanúskodását soha nem tudta megbocsátani, más szerint morálisan az volt az egyetlen helyes döntés, ha a tárgyaláson elmondja az igazat. Helena Citron pedig, miközben a történelem folyton az életével játszott, nem tehetett mást, mint hogy a saját belső iránytűjében bízott.
Nem csak a címszereplő olyan szándékos (? ) figyelmetlenségei, ahogy asztalán hagyja Vér és becsület feliratú kését, vagy amint übermenschekről magyaráz Lilithnek. Érthetetlenül gondtalan a magát szanatóriumnak álcázó náci közösség is, melynek tagjai akkor is fennhangon beszélnek Eichmann elfogatásáról, amikor idegenek járnak a házban. Puenzo ezekkel a momentumokkal érezhetően a thriller felé szeretné elmozdítani filmjét, de a mutatvány nem sikerül. A behozott izraeli titkosügynök-szál például elvarratlan és elnagyolt: a túl hamar elvágott jelenetek – vagy a másodpercnyi időre mutatott izraeli telefonhívás – inkább csak értetlenséget, és nem feszültséget gerjesztenek. Mivel nincsenek konzekvenciák, nincs kidolgozva a Mengele utáni nyomozás, Puenzo nem tudja felsrófolni az izgalmakat. Érezni, hogy a rendezőt lenyűgözte az argentinok története, akik az egész világon keresett auschwitzi szörnyeteg közelében éltek, és igyekezett ezt az élethelyzetet apró momentumokban megragadni. Az ilyen elkapott pillanatokban jól is működik a film, főként az idegen orvosban pótapát látó Lilith és a szakmai érdeklődését a lányra kiterjesztő Mengele között zajló párbeszédekben.