Még jó, hogy a címbe nem került be a Balaton, mert annyira univerzális a sztori, hogy ugyanúgy játszódhatott volna a Tisza-tónál, Saint Tropez-ban, vagy akár Malibuban – de legalább a szálláshelyen kívül beszélgethettek a szereplők a lángososnál meg a vízibiciklin is, plusz van egy sokak számára ismerős kapcsolódási pont ("ú, de jó volt, amikor gyerekként…") és még a stáb is jól érezte magát. Ne gondoljuk, hogy a Lost véletlenül forgott Hawaiin. A Kincskeresők című 4. rész promója: A minőségi főcímhez kerekített dal ( Intim Torna Illegál – Örökké) kellően fülbemászó (más szempont egy ifjúsági sorozatnál nincs, de legalábbis ne legyen), az epizódok jeleneteit kísérő hangulatzenék viszont hol pofátlan Arctic Monkeys-nyúlásokkal, hol Ákos-féle szignálokat idéző prüntyögéssel és horrorparódiákba illő művi feszültségkeltéssel operálnak. Az biztos, hogy világmegváltást nem kell várni az Egynyári kaland tól, még csak a saját műfajában való hibátlanságot sem, viszont egy könnyed vasárnap esti levezető programot, egy nyári limonádé mellé instant előkapható ötvenperces lazulást annál inkább.
Legalább 20 éve nem készült ifjúsági tévésorozat Magyarországon, az Egynyári kaland pedig egész jó vállalkozás ahhoz képest, hogy könnyen arcátlan Balaton-promóba fulladhatott volna. Hiába az ezerszer újrahasznosított történet, a kellemes balatoni retró és az ismerős fiatalkori helyzetek miatt simán nézőbarátra sikerült az éppen a felénél járó széria. Az ifjúsági tévésorozat – bármennyire is áramlik egyfajta szocreál hangulat ebből a szóból – tipikusan egy olyan elfeledett műfaj, aminek újjáélesztésével lehet, hogy nem a mai köztévét bíznánk meg, ha lenne valami beleszólásunk. Bár a kis-balatoni Tüskevár, a lakótelepi Utánam, srácok! vagy a Keménykalap és krumpliorr annak idején simán elérte a célközönséget, az újabb generációk már sokkal érzékenyebbek popkultúrailag. A fiatalosnak tűnni akarás modorossága, vagy egy kis belföldi turizmus-propaganda könnyen keresztbe tehetett volna az Egynyári kaland nak. Szerencsére ennél jobb a helyzet, hiszen a köztévés jelenlét kimerül annyiban, hogy a "nemzeti főadó" rangra emelt Duna nézettségét növeljük a sorozat nézésével, na meg hogy a tárgyalt generáció által ténylegesen használt kifejezések helyett olyanok hangzanak el benne, hogy "a kutya mindenit".
Ez a cikk több mint 1 éves. 1. Két pillanat ragadt meg az emlékezetemben az elmúlt hónapokból, amelyek ennek a cikknek a kiindulópontját adják: – A Dürer Kert elbontása, és az általuk meghirdetett "emlék-kavicsok" támogatói árverése; – Meg amikor Demeter Szilárd einstandolta az A38-at. Mégis, mit mondjon erre az ember? Ennél kisebb bunkóságokért is láttam már kitörni verekedést, s mégis: sehol semmi. Senkiháziak kezében van a popszakma. 2. Lehet erre azt mondani, hogy azért nincs semmi, mert vírus van, de tudjuk, hogy ha nem lenne, akkor se történt volna semmi. Nincs semmiféle szervezet, ami ellen tudna ennek a folyamatnak állni, Herr Demeter pedig már a válság elején egy olyan elegáns húzással indított, hogy a szakmailag megtámogatott programot meglobogtatta, majd… nem csinált vele semmit? Nem egy koncerthelyszín dőlt romba, hanem egy sornyi paradigma. Semmi újat nem mondok, legfeljebb a különböző olvasók máshogy vonták le ugyanezeket a tanulságokat: A nagytőke vagy az állam előbb-utóbb felismeri, hogy érdekében áll támogatni a szakmailag színvonalas művészetet (LOL); Lehet csinálni undergroundot politikamentesen, DIY-nak induló kisvállalkozásokban, a menőség a minőség terméke (LOL); Ha nem pattogunk, majd érvényesül az élni és az élni hagyni elve (ROFL); Különben is a fogyasztó dönt, majd szavaznak a pénztárcájukkal az emberek (LMAO).
A minimálprogram: lehet, hogy lesz minimál. De sanszos, hogy tört ütem. Valaki hozzon gitárt. Valaki más meg erősítőt. Öltözz az alkalomhoz illően. Molinó-alapanyagok. Apróságok, tényleg. A szükség, ami törvényt bont. 7. Nekem az elmúlt hetek tapasztalatai azt mutatják, hogy a szabad levegő jót tesz az egészségnek, írjon bármit is a média. Ettől persze még lesznek olyanok, akik belenőttek mára a fotelbe, úgyhogy némi ellenállásra számítani kell. Annyi baj legyen. Teher alatt nő a pálma. Csak rajtunk múlik, hogy ez a nyár ne csak felejthetetlen legyen, de meg is emlegessék. Ez a cikk egy olyan sorozat zárása, ami az underground kultúrával, a dzsentrifikációval és az ellenállással foglalkozik. Legalább annyi helyes megállapítást tartalmaz, mint amennyi spekulációt, mert amennyire próbál pontos lenni, legalább annyira próbál provokálni is. Minden itt leírt szó a fantázia szüleménye, semmiképp sem valós eseményeket, trendeket ír le. Értéke pont annyi, mint amennyit kinyomtatva és egy üres borosüvegbe tolva ér.