(Fanny és a férje amúgy nemcsak főszereplői és írói a filmnek, de rendezői, producerei is mind a ketten. ) Ahogy a Mosolyka édesapját alakító Csuja Imre fogalmazott: "kalákában" készült a Majd helyett most. És a forgatásokat is jól leírja a cím: jött a szereplők közül, aki épp jönni tudott, így állt össze mozaikról mozaikra, jelenetről jelenetre a mozi évek alatt. Mesélik, hogy mindig egészen családias volt a hangulat, előfordult például, hogy Árvay Zsuzsa szinkronrendező (Csuja Imre felesége) főzött a forgatáson. Hogy a végeredmény milyen lesz, az egyelőre nem tudható, mindenesetre az alkotók nagyon hisznek a sikerben, fesztiválokra is szeretnék benevezni a filmet. De ami ennél sokkal fontosabb, szerintem, hogy megint teljesült Fanny egy nagy álma, egy álom, amit valóra váltani olykor (szinte) reménytelennek látszott. Úgyhogy lehet továbblépni, újabb terveket szövögetni, a befejezett munka öröméből tovább építkezni. És örülni közben mindannak, ami adatott, ennek Fanny nagy mestere. És hogy ne maradjak adósotok, elárulom, mit szokott válaszolni Mosolyka a férjének, ha azt kérdezi (állítása szerint úgy hetente egyszer): mi az álmod, Fanny?
Csak ülünk a szobában és sajnálkozunk, vagy kilépünk - akár képletesen is, vagy fizikálisan is - a világba. Azáltal, hogy elindítjuk a gondolatot, és a tetteket, azok idővel nagyon szépen beérnek. Régen varázsbabokat küldtem az embereknek, amikkel pont azt akartam bebizonyítani, hogy ha van egy babszemünk, amit ha elültetünk, napi szinten gondozunk, az elég hamar elkezd nőni, és egyre közelebb kerül a kivirágzáshoz. Ilyenek az álmok is, el kell őket ültetni, tenni kell értük, és napról napra egyre közelebb kerülünk hozzájuk. Mosolykaként azt közvetítem optimistán, hogy mennyire szeretek élni, és mennyi csoda jó dolog van a világban, de én is szoktam sírni, vannak mélypontjaim. Senkivel sem szeretném azt elhitetni, hogy az élet mindig könnyű, viszont a pozitív hozzáállás nagyon sokat segít minden helyzetben. A film által pedig szeretném felhívni a figyelmet a jelen adta ajándékra, hogy most mennyi mindent tudunk csinálni, és átélni. A film többek között erről is szól, hogy majd helyett most cselekedjünk, tegyünk magunkért, másokért, az álmunkért, a jövőnkért.
A film talán legérzékenyebb pontja, hogy tabukat döntöget, és felteszi a nagy kérdést: mikor van az a pont, amikor a segítségnyújtás már nem szívből jön? Amikor a napi feladatok ellátása már nem szívesség, hanem teher a másik fél számára? Mennyire lehet a segített–segítő és a férj–feleség kapcsolatot balanszban tartani, és kell-e a segítettnek lemondania a saját szükségleteiről annak érdekében, hogy megóvja a házasságát? Nehéz kérdések ezek, és Mosolykáék filmje pontosan attól rendkívüli, hogy nem fél kendőzetlenül feltenni ezeket. És hogy mi a válasz rájuk? Szerintem már mind tudjuk a választ: a feltétel nélküli szeretet. Aki szárnyaknak látja a kerekesszékét – interjú Ivanova Danielával lvanova Danielának már a neve is mesébe illő, az élete nem különben. Dimbes-dombos vidéken vezetett ennek a pici lánynak az útja, eleinte tolták, majd már ő hajthatta magát, félve ugyan, hogy "üveg" csontjai ne törjenek. Sajnos törtek, mintegy nyolcvanszor. Ám a csontok összeforrtak, a kislány ifjú hölggyé cseperedett... Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A vágányhálózat fontos elemei szintén megújulnak a vonalon: idén nyáron új kitérőket építenek be a két végállomáson, valamint a Szarvas csárda téren – írta a BKK.
Amit én mondani tudok nektek, az az, hogy nemsokára itt lesz a film, okulhatunk belőle, megnézhetjük, milyen volt Fanny és a körülötte élők élete az elmúlt három évtizedben – és milyen lesz a jövő, Mosolyka milyennek álmodta meg. Fotó: Gyurkovits Tamás Én is csak három rövid részletet láthattam a filmből egyelőre, így teljes képet nem kaphattam a készülő produkcióról, de annyi azért átjött, szívét-lelkét belerakta mindenki ebbe a moziba. Ami igazából nem is mozi, ahogy az egyik szereplő, Cserna Antal fogalmazott: "Önismereti utak értek össze a forgatáson. " Bevallom, felmerült bennem, hogy talán szerencsésebb egy efféle játékfilm esetében, ha a szerepeket színészek játsszák (hisz még egy rutinos előadónak sem lenne egyszerű feladat önmagát alakítania, egyszerre kívülről és belülről látni és láttatni önmagát, megtörtént eseményeket emlékezetből reprodukálni, miközben kamerák veszik a jeleneteket), de az alkotók állítása szerint fel sem merült a forgatáson, hogy különbség lenne profik és amatőr (fő)szereplők között, mert egyáltalán nem folyt "színészkedés".