(Róma 12, 1) Szerinte úgy is leírható az élet, mint egy istentisztelet. Tényleg, mit teszek az életemmel, mi határozza meg a mindennapokat, ha az élet egy istentisztelet? Nem feltétlenül egy válasz adható a feltett kérdésre, ennek megfelelően én egyből 4 féle választ szeretnék rá adni. 1) Van, aki úgy látja a saját nézőpontjából, hogy az istentiszteleten, mindig fegyelmezett magatartást kell mutatni, a ceremóniákat rendben megtartani. Ezek szerint, ha az élet egy istentisztelet, akkor istentiszteleti liturgia szerinti életet kell élni. Nem tudom, ki hogy van vele, de ezt sokkal könnyebb mondani, mint megtenni. Még nagyobb paradoxont jelent, hogy még így is sokkal könnyebb teljesíteni a fegyelmezett életet, mintha valami lelki változás betöltésére törekednék, például, hogy "szeresd ellenségedet". E nézet szerint szent helyen, szent időben, szent cselekmények által imádjuk Jézust! E szemléletmód szerint az az üdvözítő gondolkodásmód kínálkozik, hogy: programozzuk át az agyunkat, újítsuk meg elménket.
A szemközti falon azokkal a népszokásokkal ismerkedhet meg a látogató, amelyeknek a kutatásában és megőrzésében Pesovár is részt vett, a legnagyobb hangsúlyt természetesen a Mohai tikverőzés kapta. Kiemelt helyen szerepel a néptánc és népzenekutatásról megemlékező kiállításrész, melyben a juhait kereső pásztor (más változatban oláh leány) című táncpantomim is megismerhető, melynek Fejér megyei meglétét Pesovár igazolta, sőt legteljesebb változatát Perkátán rögzítette. Az utolsó rész az 1970-es években beindított Táncházmozgalmat mutatja be, illetve Pesovár Ferenc emlékezetére reflektál. Andrásfalvy Bertalan (pályatársa és barátja) beszél Pesovár Ferenc ifjúságáról. Részlet az Áttáncolt élet című dokumentumfilmből. Pesovár Ferencről szóló kiállítást egy fotó zárja, amely kiválóan érzékelteti a néptánc iránti elköteleződését, szenvedélyét: előadásának illusztrálására éppen táncbemutatót tart. A bemutatott tánc egy mozdulata került megörökítésre a képen. A kiállítás keddtől vasárnapig 10:00-tól 18:00-ig tekinthető meg.
Számára fontossá váltak bizonyos tekintélyű személyek, inkább rájuk néz fel, az ő tanácsaikat és példájukat követi. Fontossá válik, hogy ezt, vagy azt a gyakorlatot teszik-e mások, akikre felnézek? Az ő elvárásai és bírálatai is formálnak. Az értékes személyességen alapuló csoportok fontossága megnő. Az egyén átlátja az élettörténetét, mely beépül hitébe és hovatartozásába. Itt is van veszély természetesen, mégpedig a külső elvárásoknak, értékelésnek való folyamatos megfelelni akarás. 3). Van, aki úgy látja az istentiszteletet, mint egy szolgálatot mások felé (Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól. {Jakab 1, 27}) Mikor az egyéni tapasztalatok ráébresztenek, hogy összeütközés van a megtapasztalt értékek és a korábban hitelesnek látott források által mutatottak között, kritikusan reflektíven látom a világot. űűE fázist kettős fejlődés jellemzi. Egyrészt az egyén nem mások megítélése, róla alkotott képe, gondolatai alapján azonosítja önmagát, hanem önmaga gondolkodásmódjának a tükrében.
Menni oda, ahol más nem járt még előttem, utat törni magam előtt. Nem azért, mert akkora lázadó lettem volna. Hanem azért, mert nem volt kitaposott út. Most a csapból is az a szó folyik, hogy SMA Talán nincs ember az országban, aki ne hallott volna erről a betegségről, Zentéről, Leviről és a hétszázmilliós gyógyszerről. Én 1977-ben születtem, látszólag egészségesen. Aztán tizenegy hónapos koromban elkezdtem nem mozogni. Akkor nemhogy gyógyszer nem volt – még diagnózis sem. Vittek orvostól orvosig, itthon is, külföldön is. Volt, hogy azt mondták, a kétéves kort sem élem meg, volt, hogy azt, majd kinövöm. Egyik sem jött be. Maradt a bizonytalanság. Ismeretlen eredetű izomsorvadás. Rengeteg torna és gyógytorna. Járógép. Aztán harc azért, hogy normál iskolába járhassak, akkor, amikor az integráció még elvben sem volt célkitűzés. Sikerült. Befogadtak, elfogadtak. És később, amikor már kerekesszékben ültem, cipeltek emeletről emeletre. Érzékenyítés – nem csupán egy osztályfőnöki óra erejéig.