Az Öngyilkos osztag e tekintetben igazából visszalépés: a nem annyira rajongóknak azt üzeni, hogy a képregények világa zavaros univerzum, tele bárgyú szuperhőssel, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal, és igazából mindegyiknek a zárt osztályon lenne a helye. Nem a mi világunkról beszélnek metaforikusan, hanem saját, öntörvényű káoszuk körül forognak, követhetetlenül és nézhetetlenül. Vagy mi még rosszabb: érdektelenül. Az Öngyilkos osztag túlvállalása egy másik Ayer mozival, a Szabotázzsal mutat meglepően sok rokonságot: a Killing hűvös üdvöskéje, Mireille Enos ott is a filmtörténet egyik legidegesítőbb nyomozóját hozta össze (Lizzy), és a rendező ott sem volt képes gátat szabni a parttalan ripacskodásnak. Mondjuk ki tehát: az Öngyilkos osztag az év eddigi legnagyobb tévedése, valahogy ez ég belénk a LOVE helyett, és nem is érzünk mást, csak valamilyen keserű és égett szagot utána. Meg az unalom édes, hosszan elnyúló ízét.
Ahogy azt már minden, a hollywoodi produkciók terén egy kicsit is tájékozott olvasó tudja, a direktort a harmadik epizód munkálatainak megkezdése előtt a Disney "kitagadta" egy, a közösségi médiában tett régebbi kommentje miatt, majd miután leszerződött e filmre a DC-vel és a Warnerrel, a nagyközönség nyomására visszafogadták. És Gunn legújabb alkotása láttán azt kell mondjam, jó eséllyel nem fogják megbánni a döntésüket... Robert DuBois alias Bloodsport (Idris Elba) nincs elragadtatva Amanda Waller (Viola Davis) ajánlatától Az A. R. G. U. S. elnevezésű amerikai kormányszervezet igazgatója, Amanda Waller (Viola Davis) nem pusztán a rossz útra tévedt szuperemberek fogva tartásáról gondoskodik, de még kísérletezik is rajtuk, hogy különleges képességeket igénylő bevetésekre küldhesse őket. Így jön létre az X-különítmény, melyet mindenki csak Öngyilkos Osztagnak becéz tagjainak feláldozhatósága és igen nagy halandósági rátája miatt. Habár a Supermanre kriptonittal lövöldöző Bloodsport-nak (Idris Elba) esze ágában sincs csatlakozni, Waller befolyása és gátlástalan tárgyalási módszerei révén végül mégis ráveszi, hogy az osztag élére álljon.
Azért kezdtem ilyen messziről, mert az Öngyilkos osztag előtörténete is itt gyökerezik, a régi klisében: gyűjts össze néhány rosszfiút, akiket épp leírni készül a társadalom és a világűr, adj nekik még egy esélyt, hogy jobbá, szimpatikussá, szerethetővé váljanak. Ám a séma nem működik jól megírt karakterek nélkül, már azért sem, mert a történet végét már az elején tudni lehet (naná, hogy megmentik; naná, hogy kiszabadítják). És itt, épp ebben bukik a legnagyobbat az év leginkább várt, vagy csak annak beharangozott képregényfilmje. Pedig nem is olyan régen A galaxis őrzői mutatták meg, hogy akár egy fából (Groot) és egy mosómedvéből (Rocket Raccoon) is lehet nemhogy hasznavehető, vagy a sémába illeszkedő, de a maga iróniájával és vállalt kikacsintásával a sémát felülíró, újat hozó karaktert teremteni. Az Öngyilkos osztag bár mindent elkövet, hogy szintén könnyed legyen és fesztelenül szórja a poénokat (egy-kettő el is találhatja a nézőt), miközben elvileg kicsit izgulnánk is, ám e köré annyi blődséget szuszakol be, hogy semmilyen formában, sem kényszeredett mosolyú paródiaként, sem szuperprodukcióként nem lehet komolyan venni.
James Gunn a sajátos színes-szagos stílusát alkalmazta a The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag esetében, a végeredmény pedig jóval szórakoztatóbb lett, mint az unalmas előzményfilm. Sztori Amanda Waller egy új csapatot állít össze, amelynek be kell hatolnia egy ellenséges szigetország területére. The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag előzetes The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag kritika A Warner jó döntést hozott, amikor lecsapott a Disneytől szánalmasan nagyvállalati okokból ideiglenesen kirúgott James Gunnra. Így egyrészt kaptak egy figurát, aki kellő színt tudott vinni a csetlő-botló DC franchise-ukba, ráadásul megvolt a kellő motivációja ahhoz is, hogy kitolja a nagyköltségvetésű látványfilmeknél megszokott humor és erőszakábrázolás határait is, amit a Disneynél sosem tehetett meg. (E két tényező kapcsán leginkább a Deadpoolhoz tudnám hasonlítani a filmet. ) A The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag ennek megfelelően egy lökött, gyakran morbid humorú és szokatlanul élénk alkotás lett.
Mivel a Zöld Lámpás eredetileg nem 3D-ben készült, számos jelenet a hozzáadott dimenzióval együtt homályosabbnak tűnik, a 3D-s részletek emellett csak még jobban felhívták a figyelmet a film ötlettelen látványvilágára. Emellett sok jelenet újraforgatással került a filmbe, így a vizuális effektekért felelős csapat még kevesebb időt kapott arra, hogy megfelelően kidolgozza a 3D-s átmenetet. A Zöld Lámpás leglátványosabb hibája, hogy az űrben játszódó epizódok és a földi jelenetek mind vizuálisan, mind hangulatukban annyira elütnek egymástól, mintha két teljesen különböző filmben játszódnának, és a 3D csak felhívta a figyelmet erre a problémára. Halálsugár a Robot Monsterben Az 1956-os, mifelénk is ismert Tiltott bolygóban tűnt fel Robby, a robot, akit nehezen lehetett komolyan venni, de valójában nem ő volt a filmtörténet első, kissé röhejes robotja, hanem a "Robotszörny", az 1953-as Robot Monster címszereplője. Phil Tucker sufni-scifije kis költségvetésből, 16 ezer dollárból készült, és az egyetlen, ami jó benne, az a viszonylag rövid játékideje.
A Transformers 3. -mal szemben, amelyben tényleg szórakoztatóan pusztult el Chicago 3D-ben, A kihalás kora fájdalmas élmény az első perctől az utolsóig. A Dinobotok, azaz az óriási robotdinoszauruszok felfedése talán a film egyik legkiábrándítóbb pillanata. Optimusz fővezér újabb lelkesítő beszédet tart, mielőtt a Dinobotokat harcba vezeti Megatron és az Álcák ellen. Bay a 3D-vel próbálja izgalmassá tenni ezt a pillanatot, de csúfosan elbukik. Via: Slashfilm