könyv Egy elmebeteg nő naplója A 20. század elejének különc írófigurája Csáth Géza, akinek munkásságára jószerivel halála után figyeltek fel. Az író, orvos és zenekrit... A 20. század elejének különc írófigurája Csáth Géza, akinek munkásságára jószerivel halála után figyeltek fel. Csáth géza novelli. Az író, orvos és zenekriti... Ópium Az első írásait (zenei kritikáit) tizennégy évesen, első novelláskötetét (A varázsló kertje, 1908) pedig huszonegy éves korában publikáló... A vörös Eszti A jelen kötet, az élete utolsó tíz évét szinte állandó morfiummámorban töltő Csáth Géza [1887-1919] novelláiból készült újabb válogatás í... Online ár: 1 275 Ft Eredeti ár: 1 499 Ft Raktáron 5 pont 2 - 3 munkanap Válogatott elbeszélések Európa Könyvkiadó, 2011 Válogatta és a jegyzeteket készítette: Osztovits Szabolcs. A kötet az alábbi elbeszéléseket tartalmazza: A fekete kutya Trepov a b... 850 Ft Eredeti ár: 1 000 Ft Az álmok asszonya A modern magyar próza első, máig nagy hatású alakja Csáth Géza.
A diák délfelé ébredt föl, a kályha fekete torka csúnyán, haragosan ásított rá. Nagyot nyújtózott, fölállt, becsapta a kályhaajtót, és elment. Csak másnap reggel felé jött haza. Az arca sápadt volt. Minden öröm nélkül üdvözölte öreg barátját; s ez most igen rosszul esett a kályhának. De amint elnézte a fiút, hogy milyen fáradt és bús szép, fiatal arca – megbocsátott neki. Igyekezett kötelességét teljesíteni, hogy csak úgy recsegett a nagy erőlködésben. A diák megnyomkodta kezével a halántékát, és leült a kályha mellé. Fojtott, reszkető volt a hangja. Csáth Géza | olvasniakarok.hu. – Nem, nem szeret a lány, a tűzszemű lány, nem engem szeret, szegény diákot. Mást, egy urat, egy gazdag urat… – A kályha mérgesen ropogott, bizonyosan haragudott a lányra. A diák pedig kétségbeesetten tördelte a kezét. Igen, nagyon szomorú volt! Azután az ablakhoz szaladt, kinézett az éjszakába, meg visszajött, és újra leült. – Nem szeret engem a tűzszemű lány, minek akkor nekem élni? – mondotta, és elkezdett keservesen zokogni. Csuklott, és folytak a könnyei.
A VARÁZSLÓ KERTJE ◊ TOR ◊ FEKETE CSÖND ◊ TÖRTÉNET A HÁROM LEÁNYOKRÓL ◊ JOLÁN ◊ A KÁLYHA ◊ MARISKA AZ ANYJÁNÁL ◊ TALÁLKOZTAM ANYÁMMAL ◊ EROICA ◊ A GYERTYÁK ◊ ESTE ◊ SZOMBAT ESTE ◊ A VARÁZSLÓ KERTJE ◊ NYÁRI BÁL ◊ A BÉKA ◊ MESÉK, AMELYEK ROSSZUL VÉGZŐDNEK ◊ A SEBÉSZ ◊ A KÉK CSÓNAK ◊ A KÖLTŐ MEGTÉRÉSE ◊ TAVASZI OUVERTURE ◊ A VÖRÖS ESZTI ◊ A VARÁZSLÓ HALÁLA ◊ AZ ALBÍRÓÉK ÉS EGYÉB ELBESZÉLÉSEK ◊ APA ÉS …
Tehát nemcsak befogadó és műalkotás között jön létre párbeszéd, hanem a film is dialógusba lép a szöveggel. A befogadás folyamatában, az értelemképzésben jelentős szerepük van a kölcsönzések, a szó szerinti átvételek arányának és az eredeti szövegtől való eltéréseknek. E hasonlóságok, különbségek a következő filmes kifejezőeszközökben érhetők tetten: A filmszöveg, a (szereplők és/vagy a narrátor által) beszélt nyelv, párbeszédek. A színre vitel, azaz díszletezés, világítás (fénytechnika), színészi alakítás, non-verbális jelzések (gesztikuláció, tekintet, mimika, testtartás, stb. ), ruházat, smink, hajviselet, tér, helyszín. (Ezek a részletek, szemben az írott szövegekkel, a filmekben nem lehetnek elnagyoltak. ) A film narratív szerkezete: A nézőpont, látószög (Ki lát, honnan, hogyan. Csáth Géza - Könyvei / Bookline - 1. oldal. Ez akkor is érvényesül a filmben, ha nincs narrátora, csak éppen más technikai megoldásokat alkalmaz, mint az irodalmi alkotás. ) A képi narráció: a film képi világa által felépített elbeszélésmód. (Az irodalmi műben a történet és az azt közvetítő beszédmód együttesét érzékeljük cselekményvalóságnak, a filmben mozgóképek hozzák létre e folyamatszerűséget. )
FEKETE CSÖND Leírom ide, doktor úr, hogy mirõl van szó. Az öcsémrõl, a szõke, piros képû kisfiúról, akinek sötét szemei mindig a messzeségbe néztek. És még egy dologról. A fekete csöndrõl. Egyszerre nõtt meg. Tegnap este még egészen kicsiny, kedves, pötyögõ gyermekecske volt. És reggelre nagy kamasz lett. Iszonyú izomzattal, vastag sörtehajjal és gonosz, égõ, félelmes szemekkel. Ó, hogy fájt a szívem ezen a reggelen. Tudtam, éreztem... hogy jõ a fekete csönd. Óriási denevérszárnyakon. Tele lett a rózsabokros, tiszta kis udvarunk utálatos, bûzös dudvákkal. A ház tetejérõl lehullott a cserép, s a falakról lepattogott a vakolat. S jöttek borzasztó éjjelek. Kishúgaim álmukból hangosan fölsírtak. Apám meg édesanyám meggyújtották a gyertyát, és álomtalan, üres arccal néztek egymásra. Senki se tudta, mi történik, és mi fog történni. Csak én. Én éreztem, hogy jõ a fekete csönd. Richard, az állati, undok kamasz, pénteken kitépte az udvaron a fiatal fákat, és lassú tûzön megpirította a fehér cicát, az Anikóét.
Az arca fehér, puha, bársonyos, a haja fekete, s a szemében olyan tüzek égnek, mint benned. Csakhogy még jobban melegítenek, sokkal jobban… A kályha irigykedés nélkül hallgatta a diákot, és természetesnek találta, hogy a lány szemében a tűz fényesebb és melegebb, mint benne. A fiú nagyot sóhajtott, fejét a tenyerei közé fogta, s irigyen nézte a lángoknak, a színes kis fickóknak táncoló vidámságát. Azután tovább suttogott: – Szeret-e engem ez a lány, ez a tűzszemű lány, szeret-e, szeret-e? A kályha nem felelt. A lángnyelvek most mint komor kérdőjelek nyúltak fölfelé. De a fiú lelke tele volt édes-keserű nagy reménykedésekkel. A szeme szinte kigyúlt a kályha izzó fényén, a hajszálai ragyogtak, az arca piros lett. Cigarettára gyújtott, és reggelig ott maradt hű barátja mellett. Azután, amikor az ablak jégvirágai a nap sárga fényében csillogni kezdettek – elnyomta az álom. A kályha még tovább is ébren maradt, de a lángok mind lustábban és lustábban járták benne táncukat, végre ők is lefeküdtek a hamvadó parazsak közé.