(Ezen kívül csak a megy ige alakjaiban figyelhetünk meg hasonlót, de nem a standard nyelvváltozatban: mégy és mén, de megyek, mennek. De a megy alakjaiban nem pusztán a magánhangzó, hanem a tővégi mássalhangzó is váltakozik. ) Talán ezzel a különleges váltakozással is összefügg az E/3. alak ingatagsága. Egyébként abban az időszakban, amikor az E/2. alakok toldaléka még következetesen -sz volt, és az -l változat csak ikes igékben fordult elő, a vesz(ik) ige E/2. alakja (az akkori helyesírással) vészsz volt, nem pedig *veszsz vagy *veszesz. Van-e más oka is a századokon átnyúló ingadozásnak, mint a különleges magánhangzó-váltakozás? Úgy vélem, igen, mégpedig a venni ige létezése, pontosabban az, hogy ennek sok alakja szintén vesz- kezdetű, tehát sok az egybeesés a két ige alakjai között (pl. elveszünk, elveszek). Mivel az igéknek általában, és ennek a két igének is az E/3. Veszett fejsze nyeleni. alakja a leggyakoribb, ennek az esetében a legnagyobb a félreérthetőség veszélye. Könnyen lehet, hogy mind a veszni "ikesedésében", mind a kivételes (mert hosszú magánhangzós) vész alak használatában szerepet játszott az úgynevezett homonima-kerülés tendenciája, ami – kell-e mondanom?
Nyelvi fejlesztő, olvasás javító | E-book, Reading, School