József Attila Ülünk egymás mellett a padon. Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon. Ő nem szól hozzám, és én se szólok néki. - Mért kell a csüggedtnek búsan - mégis élni? - Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme, Hallgatok mellette, bár tudom, a lelke, A lelke-szerelme csupán értem ég, S azt is tudom, hogy meg fog siratni még. 1921. szeptember 24. József Attila: ÜLÜNK EGYMÁS MELLETT | Verstár - ötven költő összes verse | Kézikönyvtár. Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Langy, permeteg eső szemerkél, új búza pelyhe ütközik. Kéményre gólya s a levert tél jeges csúcsokra költözik. Zöld robbanásokkal kitört a kikeleti víg erőszak. Asztalos műhelye előtt remény legyint meg, friss fenyőszag…" Köszönjük, hogy elolvastad József Attila költeményét. Mi a véleményed a Március írásról? Írd meg kommentbe! József Attila József Attila versek Március márciusi versek József Attila A virág elfáradt már szagosodni. Unta, hogy mifenének tettük asztalunkra. S igyekezett árnyékot vetni, nagyobbat, mint a kertben s elfáradt, mikor nem néztünk oda. De észrevettem. 1926 ősze [? ] Írd meg a véleményed József Attila KULTURA című verséről! József Attila szerelmes versei – hangoskönyv Galkó Balázs előadásában 1. Ajándék 2. Nagy ajándékok tora 3. Távol zongora mellett 4. Álmomban enyém vagy 5. Szerelmes vers 7. Csudálkozunk az életen 8. Mért hagytál el, hogyha kívánsz? 9. Mikor az uccán átment a kedves 11. Hajnalban kel föl, mint a pékek 12. Olyan bolond vagy 13. Kopogtatás nélkül 15.
Halkabban élnek a felhők is, Meg a halottak, meg a rétek. Győzni épp oly szép, mint a virág, De én az uccákon lődörgök, Vagy esőt hallgatok szobámban S nagyon hallgatok, hogyha dörgött. Ezüstös lesz majd nagy szivetek, Bárha a győzők ti maradtok, Zászlótok is ezüstté őszül S egyszer győzni is elfáradtok. Csatazaj mögött eljön halkan Hozzátok is az ezüst élet. Nagyon halkan élnek a felhők, Nagycsöndű, komoly kisértet kisér S hová lépek, kibú a föld alól - Az árnyékom, mely mindenütt követ S találkozunk is egyszer valahol. Olyan szép dolog elfáradni és Pihenni, mit nem ad se harc, se más, Kedves árnyékban leheverni, le S bennünk eleve ott a fáradás. Bennünk eleve ott a fáradás, Mely a szűz hónak testvére lehet - Ha nagyon fázik már a föld, lehull, Csak hull a hó s új tavaszig befed. Egy télestén a földet csöndesen Betakarta a fáradtság, a szent, Az én szavammal együtt, hisz az is Végtelen hideg világban kereng.