És közben a sztori is olyan csavaros és izgalmas, hogy még a lenyűgöző látványkavalkádtól függetlenül is könnyedén megállná a helyét, ahogyan kiderül, ki kicsoda is valójában, és miért csinálja, amit csinál. Egyedül annyi hiányzik valamelyest a filmből, hogy legyen valami komolyabb tétje is, hogy a puszta ötletességen és a művészetben való önfeledt pancsoláson kívül akarjon mondani valamit, mert ilyesmivel nem nagyon lehet megvádolni. De az az igazság, hogy olyan jó nézni ezt a remek ritmusú, mindig újat mutató filmet, amelyben még a szinkronszínészek – főképp Hámori Gabriella, Kamarás Iván és Makranczi Zalán – is szokatlanul jók és kreatívak, hogy a Ruben Brandt, a gyűjtő másfél órájában az embernek sem ideje, sem kedve, sem agyi kapacitása nem marad arra a hüledezés mellett, hogy bármiféle hibát keressen benne.
A Ruben Brandt, a gyűjtő nem egyszernézős film: ha igazán el akar benne mélyülni az ember, és nem csak a jelentések felszínét akarja kapargatni, érdemes lesz néhanap újranézni, de külön erénye az animációnak, hogy azok számára sem lesz egy percig sem unalmas, akik nem az interdiszciplináris alkotó kollázs-értelmezésén akarnak gondolkodni megnézése közben. Eladó ház nyíregyháza kertváros Tommy női Mobiltelefon szervíz 11 kerület 2017
A csodás képi világú, rendkívül szórakoztató történetű Ruben Brandt, a gyűjtő szlovén születésű, de évtizedek óta hazánkban élő rendezőjét, Milorad Kristić-et kérdeztük arról, mi ihlette a filmet, és hogyan készült. - Az a típus vagy, aki elolvas minden kritikát? Mennyire örülsz az eddigi fogadtatásnak? - Erre a kérdésre egy kicsit hosszabban válaszolok. Valamikor újságárus standokon vettem meg az újságokat, most az interneten olvasom azokat. A mostaniak érdekesebbek, mert minden cikkhez ott vannak az olvasók kommentjei, hozzászólásai. Éppen az olvasók kommentje/hozzászólalása (kritikája) vetíti meg más szögből az adott cikket. Sokszor nagyon szellemesek ezek a kommentek, nagy élvezettel olvasom azokat. Ez a helyzet a mi filmünk esetében is - a kommentek (kritikák) nagyon érdekelnek. Ezért küldik a filmeket fesztiválokra, hogy megkapják a közönség első visszhangját, valamint az első szakmai kritikát, még mielőtt a film megkezdené rövid életű mozis életét. Sajnos hiú vagyok, így a pozitív kritikák jobban esnek.