A fekete zongora azonban a szünet után az operához átrendezett színpadon inkább mint vészjósló díszletelem – hangzó szerepe nincs Kékszakállúban – jelent meg a zenekar előtt. Igen, lehet félőrülten tépni, cibálni is: a mű végén a Kékszakállú megtörten ül le elé, Judit megölésével életét végleg le-, vagy inkább eljátszotta. Palerdi András szép hangú, erőteljes, meggyőző Kékszakállú volt, Komlósi Ildikó nem annyira a feltétlenül szerelmes, odaadó fiatal lányt, mint inkább az érettebb nőt hangsúlyozta – aki az élet nagy dolgaira kíváncsi – megjelenésével, hangi eszközeivel is. (A szereplők egyébként saját fellépő ruháikban voltak. ) A félig szcenírozott mű most úgy szólalt meg, hogy a zenekar a színpadon ült meredeken emelkedő dobogósorokon, mintegy a várat jelképezve. Ennek megfelelően hangzása erőteljes volt, Hamar Zsolt itt már nem fogta vissza a zenészeket, az egészen rendkívüli zenei gazdagságú partitúra minden elemének részletgazdag kijátszására törekedett, tegyük hozzá, sikerrel. Ez azonban időnként azzal járt, hogy a szereplők, akik mozogtak, játszottak is a színpadon, amikor a folyosóval két részre osztott zenekar között vagy előtte voltak, bár hallatszódtak, szövegmondásuk érthetetlenné vált.
Azt hiszem nagyon is látszik, hogy nem olvasok túl sok magyar irodalmat. Ennek több oka is van. Egyrészt, a klasszikusokon, kötelezőkön már rég túl vagyok, csak néhányat olvasok újra, a modern, magas szintű irodalom nem az én asztalom a szórakoztató magyar irodalomban meg annyi a szemét, hogy nekem nincs türelmem válogatni. Inkább megvárom, hogy mások bepróbálkozzanak előttem és kiválogassák a csiszolatlan gyémántokat. Na A fekete zongorá val is így voltam. Hagytam, had fussa le a köröket, aztán amikor a könyvhéten megjelent újra az Agavénál és kiderült, hogy a marketingbe nagyon jó érzékkel bevonták az internetes könyves oldalalkat és még az ajánlók is blogokról származtak, rögtön a várólista elejére ugrott a regény. Azóta is csak jobbnál szebb vélemények voltak róla, úgyhogy előlem se menekülhetett. Gyilkosság történik a bácskai kisvárosban, Ókanizsán, méghozzá az első szemtanú nem más, mint a papírboltos-kisasszony Dávid Veron, aki onnantól kezdve, hogy szegény félkegyelmű Vili késsel a hátában betántorgott és összeesett az üzlet pultjánál, úgy gondolja, részt kell vennie a nyomozásban.
Reméljük hasonló stílusban jön valami folytatás, ha nem is pont Veron története, de krimi Ókanizsán vagy környékén (időben és térben). Nálam jó fogadtatásra találna, engem ez a regény meggyőzött, hogy érdemes várni a következőt. Amúgy ismerősömnek, aki kitalálta, hogy majd ő ír szórakoztató regényt, hisz az nem nehéz, elég elolvasni néhány chick lit-et, vagy Stephanie Plum-ot A fekete zongorát ajánlottam, ha már írni akar, akkor ilyet, ha lehet. Kiadó: Agavé Sorozat: Dávid Veron #1 Megjelenés: 2010 (2009) Terjedelem: 303 p. ISBN: 9789639868816