Az előadások a következő témára: "Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk…. "— Előadás másolata: 1 Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk… 2 Az éjtől reggel, A naptól este, A szinektől, ha szürke por belepte, 3 A csöndtől, mikor hang zavarta fel, A hangtól, mikor csendbe halkul el, 4 Minden szótól, amit kimond a szánk, Minden mosolytól, mely sugárzott ránk, 5 Minden sebtől, mely fájt és égetett, Minden sebtőol, mely fájt és égetett, Minden képtől, mely belénk mélyedett, 6 Az álmainktól, mik nem teljesültek, A lángjainktól, mik lassan kihűltek, 7 A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk, A kemény rögtől, min megállt a lábunk. 8 Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz. 9 Elfut a perc, az örök idő várja, Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána. 10 Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj, Hidegen hagy az elhagyott táj. 11 Hogy eltemettük: róla nem tudunk, És mégis mondom néktek: Valamitől mi mindig búcsúzunk. 12 Remenyik Sándor: MI MINDIG BÚCSÚZUNK… cimű versét olvashattuk
Népszerű bejegyzések ezen a blogon Pilinszky János: Áldott szédület A fény homályt, az árnyak mélye fényt szül, szorong a száj, remegve egyre szédül, mint szélhimbálta, imbolygó virágban a léha szív, és mintha súlyos áram érintené, alél a test, s a szem már a drága szempár csak mereng a csöndben, mint ismeretlen tengerfenéknek alján két gyöngyszem. Reményik Sándor - Mi mindig búcsúzunk Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk. Ne féljük valamitől elbúcsúzni. Hiszen a búcsú nem mindig jelent rosszat. Egyik tanárom mondtam:"Ahol egy ajtó becsukódik ott egy másik nyílik. " Mennyire bölcs gondolat. Szent kezedtől se rettegek, de fölséges légy mint az oltár, mert megítélem arcodat, mert ifjúságom társa voltál. ( női hangra) Weöres Sándor: Ének a határtalanról Amikor még senkise voltam fény, tiszta fény, a kígyózó patakokban gyakran aludtam én. Hogy majdnem valaki lettem, kő, durva kő, hegytetőn jégerezetten hömpölygetett nagy erő. És végül élni derültem, láng, pőre láng, a szerte határtalan űrben mutatom valódi hazánk.
Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk. Az éjtől reggel, a nappaltól este, A színektől, ha szürke por belepte, A csöndtől, mikor hang zavarta fel, A hangtól, mikor csendbe halkul el, Minden szótól, amit kimond a szánk, Minden mosolytól, mely sugárzott ránk, Minden sebtől, mely fájt és égetett, Minden képtől, mely belénk mélyedett, Az álmainktól, mik nem teljesültek, A lángjainktól, mik lassan kihűltek, A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk, A kemény rögtől, min megállt a lábunk. Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz, Elfut a perc, az örök Idő várja, Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána, Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj, Hidegen hagy az elhagyott táj, – Hogy eltemettük: róla nem tudunk. És mégis mondom néktek: Valamitől mi mindig búcsúzunk. Reményik Sándor (1890-1941)
Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk | Casual button down shirt, Men casual, Mens tops