A magyar óriás nyúl az egyetlen őshonos nyúlfajtánk, amit az Országgyűlés nemzeti kinccsé nyilvánított. Fiatal fajta, a két világháború között keletkezett. Őse az igen vegyes összetételű magyar parlagi nyulak és a magyar vadas nyúl mellett a 19. század végén hazánkba került belga óriás nyúl. A magyar parlagi nyúl igen szapora volt, de nem volt megfelelő minőségű sem a húsa, sem a szőrméje. Ezt a tulajdonságát kívánták feljavítani a tenyésztők, amikor a két világháború között keresztezték a belga óriással. A gyorsabban fejlődő és nagyobb testű nyulak több húst és nagyobb méretű prémet termeltek. A keresztezés kényszerű volt és tervszerűtlen, mindössze kistenyésztői szinten folyt. Az új fajtát először Fekete László írta le A házinyúl tenyésztése és egészségtana című könyvében 1941-ben. Ekkor a magyar óriás nyúl példányai már rendszeresen megjelentek a kiállításokon. A háború után, 1958 és 1962 között a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet (KÁTKI) egy megfelelő húsnyúlfajta kialakítására törekedett, amit az akkor még igen heterogén magyar óriás nyulak feljavításával kívánt elérni.
A test hosszú, erős, hengeres, terjedelmes. A lába erős, szélesen állnak, a testtartása középmagas. A kívánatos testhossza 60-50 cm vagy e fölött. A fülük hossza 15-17cm. A farka hosszú, erős, szorosan a testhez simul. A magyar óriásnyúl átvészelte a II. világháborút is, és az 1950-es, 60-as évektől népszerűsége növekedni kezdett. A tenyésztők csoportokat hoztak létre, vagy beléptek az akkor már jól működő szervezetekbe, egy magasabb tenyésztési munka érdekében. Ennek eredményeként Kispesten, Salgótarjánban, és Pécsen csoportosultak a magyar óriásnyúl-tenyésztők többsége, de természetesen az ország egyéb pontjain is voltak szép számmal. A 70-es években, és a 80-as évek elején a regisztrált tenyésztők száma 600(! ) volt, és ez meg is látszott a kiállítások alkalmával is. A teljesség igénye nélkül a következő tenyésztők járultak hozzá a magyar óriásnyúl népszerűségéhez: Lencsés Ferenc, Molnár József, Kovács Kálmán, Dani József, Káldi István, Katóczy Ferenc, Klebik Miklós, Bokronyi Mihály, Paksi Kiss Elemér, Gál Ferenc és nem utolsósorban Mátrai József.
Az alapgondolat az volt, hogy mi mezőgazdasági államban élünk, nem kell nekünk mesterségesen nyújtogatott, púpos vagy görnyedt hátú, hosszú fülű szörnyeteg: nekünk gazdasági állat, haszonállat kell. A cél pedig az volt, hogy igénytelen, edzett és gyorsan fejlődő nyúlfajtát állítsunk elő, ami azonban nagytestű, tehát óriásnyúl maradjon. Az eredmény a célkitűzéseknek megfelelően mindkettőnk telepén meglepően csaknem teljesen egyező volt és megjelent a magyar óriásnyúl: a belga és a német óriásnyúl magyar változata. Major Ákos pedig keresztezési alanyként a Németországból behozott 15 db belga óriásnyulat keresztezte az ország különböző kistenyészeteiből felvásárolt közönséges szürke istállónyúllal. És ahogy Viniczay mondta: "…mindkettőnk telepén meglepően csaknem teljesen egyező volt…" az eredmény. Gödöllőre - tudományos célra – ekkor került először. Feltehetően Anghi Csaba, Major Ákostól, ill. tenyésztő társaitól szerezte be az akkor még magyar belgának nevezett nyulakat. És itt jön egy kis csavar a történetbe.
A leginkább elterjedt a vadas vagy nyúlszürke (agouti). Ritkán előfordul fekete és vasderes színben. A fül a külső szélén és a hegyén feketés árnyalatú. A fehér szín önálló színtípus, a fajtatiszta almokban csak fehér színű állatok születhetnek. A szőrzet minden testtájon egyenletes színeződésű. Kifejlett korban a testsúlya 5, 5 – 7 kg közötti. Igénytelen, gyors növekedésű, jó takarmányhasznosító. Ellenben alacsony a választáskori súly. Ezért gazdasági hasznosítása erősen kérdéses, bár húsának minősége nagyon jó. Forrás Történelmi állatfajtáink enciklopédiája, szerk. : Tőzsér János, Bedő Sándor, Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2003
Azt, amely igénytelen, edzett, súlyos, mert vaskos, van benne a légző- és a szaporodószerveknek helye. Szóval, egy mezeinyúlszínű, rövid lábú és fülű, igazi haszonállat, mely mindenkinek való, aki komoly hús- és gereznaproduktőrt keres. Ennek a nemes végcélnak az elérésébe az I. világháború tett akadályt először. Az I. világháború utáni években, két nyúltenyésztő, név szerint a székesfehérvári Dr. Viniczay László, és a szegedi Major Ákos, példaképűk, Andrássovich Géza eredményén felbuzdulva nekiálltak a munka folytatásának. Egymásról nem tudva, függetlenül munkálkodtak. Viniczay a világháború után megfogyatkozott kevés számú ún. magyar belgákat az újonnan behozott német óriásnyulakkal keresztezte. Ahogy Ő mondta: "A kísérlet abból állott, hogy a háború előtt behozott belgaóriásnyulaktól származott állatokat a kisebb testű, mintegy 4-5 kg súlyú úgynevezett>> magyarbelgákat >> az újonnan behozott német óriásnyúllal a színeket is keverve, kereszteztük. Az utódokat gondos kiválasztással tökéletesítettük, az időjárás zordságainak kitéve edzettségüket és ellenálló képességüket fokoztuk.