Az erdő fohásza Vándor, ki elhaladsz mellettem ne emelj rám kezet! Én vagyok tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon, én vagyok tornácod barátságos fedele, melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől és gyümülcsöm oltja szomjad. Én vagyok a gerenda, mely házad tartja, én vagyok asztalod lapja, én vagyok az ágy amelyben fekszel, a deszka amelyből csónakodat építed. Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele. Vándor, ki elmégy mellettem, hallgasd a kérésem: ne bánts! Fotó: Somogyvári Zsóka
Az erdő fohásza...... A hegy fohásza Vándor, ki átkelsz énrajtam, tekints reám! Én vagyok az, kinek köveiből házadat építed, szobraidat faragod. Én vagyok az út vándorlépteid alatt. Napsütötte lankáimon megpihenve hegy-völgyeim látványa nyugtat, bérceimre hágván feltárul a szemhatár. Szikláimon sólyomfiak bontogatják szárnyukat, Meredélyeim virágcsodákat oltalmaznak Rengetegeim vadak tanyája Szurdokaim titkait előtted felfedem ellenségeidtől ormaimon védelmet találsz. Hozzám menekülsz, ha a viharban barlangjaim oltalmára vágyol. Mélységeim kincseket rejtenek, Szenem fűti kohóidat, érceimből fémeket olvaszthatsz. Én vagyok, aki a csillagok közelébe hívlak derült nyáréjszakákon eltünődve messze tekinteni szirtjeimről. Vándor, ki átkelsz énrajtam, ne félj! Megóvlak, ha méltó vagy reá! Az erdő fohásza Az erdő fohásza Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet! Én vagyok tűzhelyed melege hideg, téli éjszakákon, Én vagyok tornácod fedele, melynek árnyékában menekülsz a tűző nap elől, és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Az erdő fohásza. Vándor, ki elhaladsz mellettem ne emelj rám kezet! Én vagyok a tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon, én vagyok tornácod barátságos fedele, melynek arnyékába menekülsz a tűző nap elöl, gyümölcsöm oltja szomjadat. Én vagyok a gerenda, mely házad tartja, én vagyok asztalod lapja, én vagyok az ágy, melyben fekszel, a deszka, melyből csónakodat épited. én vagyok házad ajtaja, bölcsöd fája-koporsod fedele. Vándor, ki elmegy mellettem, hallgasd a keresem:Ne bánts! Amig élünk Ne akkor szeresd, ha mar késő! Ne akkor keresd, ha mar nincs ő! Hiába könnyezel, öltesz gyászruhát. Sorolhat szád, érte ezerszer imát. Amíg élsz - s van kit-, addig szeress! Vele örülj, simogasd, Vele nevess! Szépítsd meg életét, amíg lehet. Suttogj fülébe szerelmes verseket. Verseidben nyújtsd felé kezed. Köszönd, hogy társad volt neked. Gyertyaszálnyi csak az életünk. Szeress addig, amíg élhetünk. Rozs János Egy pohár tej. Nagyon szép történet Attachment: Szenes Iván – Gábor S. Pál: Úgy szeretném meghálálni…(dal) Úgy szeretném meghálálni, Két kezemmel megszolgálni azt, Hogy felnevelt, dédelgetett erő felett.
Hallgasd meg kérésem: Ne pusztíts el! Hannes Tuch a vesztfáliai Warburg mellett volt erdész. Fő foglalkozásán kívül más területeken is igen eredményesen működött. Neve, mint költő, régész, valamint állatregényei és természetleíró könyvei által vált ismertté. Fent idézett verse 1927-ben jelent meg egy bajor újságban. Innen - a szerző tudta nélkül - Franciaországba került, ahol lefordították franciára és hamarosan egy újságban is megjelent. Ez a francia szövegű vers díszítette aztán az 1937-es párizsi világkiállításon a jugoszláv pavilon falát. A verset azután számos más nyelvre, így magyarra is lefordították. Fekete István fordítása így hangzik: "Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet! Én vagyok tűzhelyed melege hideg, téli éjszakákon, én vagyok tornácod barátságos fedele, amelynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől, és gyümölcsöm oltja szomjúságodat. Én vagyok a gerenda, amely házadat tartja, én vagyok asztalod lapja, én vagyok az ágy, amelyben fekszel, a deszka, amelyből csónakodat építed.