A szertartást pap vagy püspök vezette. – ő kezelte a közös kasszát, döntött a közösségbe való felvételről, kizárásról, és irányította az egész közösség életét. Közösségi szolgák gondoskodtak a betegekről, a fiatal lányokat az özvegyek nevelték. A kereszténység terjedésével annak társadalmi bázisa is megváltozott. A 2-3. században már a módosabb, műveltebb emberek is csatlakoztak. Keresztény valls tanításai. A kereszténység nem fenyegette vagyonukat, nem becsülte le műveltségüket, nem követelte tőlük a rabszolgák felszabadítását. Ehelyett beérték jótékonykodással, a rabszolgákkal szembeni testvéries magatartással. A társadalmi bázis kiszélesedése magával hozta az egyházszervezet kialakulását is. A teljesen önálló közösségi vezetők, kis közösségek helyett nagyobb arányú, központilag irányított közösségre volt szükség. · püspökök – A nagyobb közösségek élére kerülnek – fokozatosan veszik át a közösségek irányítását, monarchikus hatalomra kerülnek · presbiterek – az egyházközösség tekintélyes, idősebb tagjainak állandó tanácsa, vagyis a papok · diakónusok – a püspökök segítőtársai lesznek a kézimunka elvégzésében · pápa – Róma püspöke Az új vallás hívei gyanúsítgatásoknak, rágalmaknak voltak kitéve.
Róma és a keresztények 1. A kereszténység és a római állam – Államvallás a hellenizmus, de alapvetően vallási türelem jellemezte Rómát. – A kereszténység mint zsidó szekta szabad vallás ( religio licita). – Később a nemzeti vallás megtagadása miatt lehetett üldözni. 2. A nép véleménye – Kezdetben zsidó szektának vélték, ami ambivalens viszonyt váltott ki a nép részéről a keresztények iránt. – A kizárólagosság és egyetemesség igényével fellépő mozgalom már nem kaphatott ilyen kedvezményeket, politikailag már veszélyesebb volt. 4. A keresztényüldözések 1. Kezdeti, keresztények elleni perek: Az első két század üldözései (Nero, 64. A kereszténység születése és elterjedése | zanza.tv. ) sem tartósak, sem egyetemesek nem voltak. Főleg a helyi hatóságoktól függtek. A joggyakorlat szerint a keresztényeket nem kell üldözni, csak a hitvallókat elítélni felségsértés, ill. a nemzeti vallás megtagadása miatt. A császári valláspolitika kezdetben a keresztény pereket elcsendesíteni, nem felizzítani kívánta. Keresztényüldözés nem volt, csak keresztények elleni perek.