Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >> A kortárs magyar irodalom eminens alkotója újabb elismerésekben részesült. Krasznahorkai László újabb nemzetközi, nívós elismerést zsebelhet be. A Báró Wenckheim hazatér című regénye is továbbjutott a Nemzeti Könyvdíjra jelölt könyvek szűkített, öt címet tartalmazó listájára is az idegen nyelvről angolra fordított művek újonnan létrehozott kategóriájában. Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! Báró Wenckheim hazatér | Petőfi Irodalmi Múzeum. >> A szerzőről KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ művei 1954-ben született Gyulán. Napjaink világirodalmának egyik legfontosabb alkotója, műveit eddig több mint harminc nyelvre fordították le. Bécsben és Triesztben él.
Az őt körülvevő, a rá megmentőként tekintő emberek (egyetlen kivétel ez alól a szintén hangsúlyos szereplő, a Tanár úr) azonban a hétköznapok átlagos hősei, akik a főszerepelővel történtekről tudósítanak, folyamatosan egymásnak adva át a szót. Az elbeszéléstechnika lényege, hogy a regénybeli eseményeket a helybeliek felváltva mesélik, sok nézőpontból láttatva így a történéseket. A perspektívaváltások hangváltásokkal is járnak, a benzinkutas, a taxis, a postás, a plébános mind más-más hangon, rá jellemző stílusban beszél (úgy, hogy közben bravúros módon mégiscsak megmarad a klasszikus Krasznahorkai-mondat); együttesen, az ő elbeszéléseikből kerekedik ki végül a regény maga. Báró Wenckheim hazatér. A prológusként olvasható Figyelmeztetés éppen erre a narratológiai megoldásra reflektál, arról beszél, hogy a mindentudó narrátor úgy felügyeli és rendezi össze ezeket a széttartó szálakat, mint ahogyan a karmester instruálja és tartja kézben a zenekart, felügyeli az összhangot. A Báró Wenckheim hazatér esetében zenekar helyett inkább kórusról lehet beszélni, melyben minden hangnemnek, hangszínnek szerepe van, a sokféle nézőpont és elbeszélői stílus együtt adja ki a regény bonyolult, sokszínű, néhol kaotikusnak tűnő mintázatát.
Hogy hová megyek, azt én nem tudom, Csak azt tudom, hogy nagy a fájdalom. Az élet nem ígér se rosszat, se jót. 58. oldal A sorsom, hogy érted éljek! Eldobnék mindent, csupán, hogy érezd: Áldott a végzet; szenvedni érted! 209. oldal Azt mondják rólunk, hogy árvák vagyunk, de hogy lehetne árva az, akit nem is hagytak el, miirántunk eleve nem érdeklődött senki, kipottyantunk valahogy, és annyi, nincs mamácska, nincs papácska, semmi nincs, csak ez az Árvaház nevű izé. 247-248. Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér | könyv | bookline. oldal Ösztönösen cselekedni, az ugyanaz, mint nem cselekedni sehogyan sem, amikor kéne, azaz elhagyni a cselekvést a kívánt pillanatban. 268. oldal Elhagyni a cselekvést egy kívánt pillanatban, az ugyanaz, mint elhagyni a gondolkodást bármilyen pillanatban. oldal Ha ennyire kihúzzuk a fogalmaink lába alól a talajt, akkor hamar ott van az ember, hogy semmit sem tud mondani, legfeljebb egymás után hányni a szavakat, és aztán hányni, hányni, hányni, márpedig ezt kisebb erőfeszítéssel is elérhetnénk, például úgy, hogy bele sem kezdünk a gondolkozásba a gondolkozás fölött, hanem sodortatjuk magunkat a létben, hagyjuk, hogy pont úgy töltsük el a kimért időt, mint egy darab lecsupaszodott kő egy patak partján.
A nagyszabású szatíra egyben mély tragédia is, melyben a távol-keleti témák után a szerző "határozott fordulattal tér vissza oda, ahonnan egykor íróként elindult: a dél-magyarországi Viharsarok peremvidékének társadalmi és egzisztenciális valóságához" (Bazsányi).
Megjelenik itt az új Korim és Valuska; Eszter és Eszterné; a rendőrkapitány; Schmidtné és Kránerné; a két magára hagyott, elvadult, de ugyanakkor szeretetre éhes gyerek; rejtélyes gyerekbandák; szótlan, ismeretlen eredetű, káoszt és pusztulást hozó idegenek... Vagy jelenetek és motívumok szintjén a hol esőbe, hol fagyba dermedt vidék; a sok mindent meghatározó vonatút; az egyszerre magasztos és nevetséges Cél, amit még a mindenre pontot tevő halál előtt véghez kell vinni; meg persze egy újabb megrázó temetési jelenet. És mielőtt bárkiben felvetődne, hogy ez így túl erőltetett, vagy túl sok, vagy hogy ez az egész minek, el kell mondanom, hogy minden alak és történés megáll a maga valójában, mégpedig stabilan, két lábbal a felázott talajon. Jelen regény ugyanis messze a leghosszabb is az eddigiek közül, így van idő mindent kibontani, elmesélni, a helyére illeszteni, és ebben a műben kap szerepet messze a legtöbb alak is; egyfajta groteszk karneválba csöppenünk, ahol gyors egymásutánban váltják egymást a különböző emlékezetes figurák, hogy mind (a Figyelmeztetésben szereplő "karmester" parancsára) elmondhassák a magukét.
322. oldal Semmi nem az időben játszódik le, az idő ismét csak egy segédfogalom, amelyet valóságként élünk meg. 322-323. oldal Semmiféle Isten nincs a valóságban, bármit értsünk valóság alatt, amiben persze a mi számunkra, a gondolkodó elmék számára az lesz a legborzasztóbb, ha megértjük, hogy ez azt is jelenti, hogy minden, a teljes emberi kultúra hamis alapokon épült fel, egy hitre alapozta önmagát, sőt ebből a hitből táplálkozott. 324. oldal
"Az irodalom segít jobb emberré válnunk" – ezt vallja Pankhuri Sinha, az indai származású író és költőnő, aki nemrég a Magyar Írórezidencia pécsi vendége volt. Méhes Károly beszélgetett vele az oldalán. Milyen családból származik, hogyan telt a gyerekkora és a fiatal évei? Pankhuri Sinha: Az indiai Bihar tartomány keleti feléből jöttem, ami nagyon közel van Nepálhoz és a Himalájához. Fiatalon, a 10. osztály után elkerültem innen, és az érettségit már Delhiben szereztem meg. Később Pune városában (Mumbaihoz közel) újságírást tanultam, majd egy tévénél kezdtem dolgozni. Éltem Thaiföldön is, de az elmúlt tizennégy évet Észak-Amerikában töltöttem. Ott szereztem meg a mesterdiplomámat, és van egy befejezetlen PhD-m is a kanadai Calgary Egyetemen. Természetesen nagyban meghatározta az érdeklődési körömet az, hogy irodalomtanárok a szüleim, sőt az anyai nagyapám, Ramjeevan Sharma Jeevan, aki amellett, hogy gazdálkodásból élt, és elszántan küzdött a szabadságjogokért, neves költőnek számított a maga idejében.