grafitka-deactivated20210810: Istenről, Nemes Nagy Ágnes Hiánybetegségeink legnagyobbika Lásd be Uram, így nem lehet. Így nem lehet teremteni. Ilyen tojáshéj-Földet helyezni az űrbe, ilyen tojáshéjéletet a Földre, és abba – felfoghatatlan büntetésként – tudatot. Ez túl kevés, ez túl sok. Ez mértéktévesztés, Uram. Mért kívánod, hogy két tenyérrel átfogható gyerekjáték-koponyánkba egy univerzumot gyömöszöljünk? Vagy úgy teszel velünk, mint a tölgy makkjával, amelybe egy teljes tölgyfát gyömöszöltél? Nem bánnék soha úgy a kutyámmal, mint Te velem. Léted nem tudományos, hanem erkölcsi képtelenség. Ilyen világ teremtőjeként létedet feltételezni: blaszfémia. Legalább ne tettél volna annyi csalogatót a csapdába. Ne csináltál volna felhőt, hálát, aranyfejet az őszi akácnak. Ne ismernénk a vékony, zöldes, édes-édes ízt: a létét. Irtózatos a Te édes lépvessződ, Uram! Tudod te, milyen a vércukorszint süllyedése? Tudod te, milyen a leukoplákia halvány kicsi foltja növőben? Tudod te, milyen a félelem?
Tudod te, milyen a flelem? A tsti kn? A becstelensg? Tudod-e, hny Wattos fnyervel tndklik a gyilkos? Úsztál folyóban? Ettél citromalmát? Fog- tál-e körzőt, téglát, cédulát? Van körmöd? Élő fára vésni véle, kriksz-krakszokat hámló platánra, míg megy odafönt, megy-megy a délután? Van odaföntöd? Van neked fölötted? Egy szót se szóltam. Nemes nagy ágnes istenről new Nemes nagy ágnes istenről photo Nemes nagy ágnes istenről p Extra aroma 2: Nemes Nagy Ágnes: Istenről Baba születéséhez gratuláció Mlm cégek 2017 Sablon ablak karácsony Háztartási pb palack ár Fatima keze karkötő vásárlás karaoke
Ne ismernénk a vé kony, zöldes, édes-édes ízt: a létét. Irtózatos a Te édes lépvessződ, Uram! Tudod te, milyen a vércukorszint süllyedése? Tudod te, milyen a leukoplákia halvány kicsi foltja növőben? Tudod te, milyen a félelem? A testi kín? A becstelenség? Tudod-e, hány wattos fényerővel tündöklik a gyilkos? Úsztál folyóban? Ettél citromalmát? Fog tál-e körzőt, téglát, cédulát? Van körmöd? Élő fára vésni véle, kriksz-krakszokat hámló platánra, míg megy odafönt, megy-megy a délután? Van odaföntöd? Van neked fölötted? Egy szót se szóltam. Gyakorlatilag ennek az egy versnek a megismeréséért megérte elmenni magyar faktra. NEMES NAGY ÁGNES: ISTENRŐL Hiánybetegségeink legnagyobbika Lásd be Uram, így nem lehet. Ilyen tojáshéj- Földet helyezni az űrbe, ilyen tojáshéjéletet a Földre, és abba – felfoghatatlan büntetésként – tudatot. Mért kívánod, hogy két tenyérrel átfogható gyerekjáték-koponyánkba egy univerzumot gyömöszöljünk? Vagy úgy teszel velünk, mint a tölgy makkjával, amelybe egy teljes tölgyfát gyömöszöltél?
Úsztál folyóban? Ettél citromalmát? Fogtál-e körzőt, téglát, cédulát? Van körmöd? Élő fára vésni véle, kriksz-krakszokat hámló platánra, míg megy odafönt, megy-megy a délután? Van odaföntöd? Van neked fölötted? Egy szót se szóltam.
Amikor házon belül szorult helyzetbe kerül az ember, aki ezekben a versekben beszél, és azt mondja: "Keresnek, feltúrják éjemet, / vésik nappalomat", akkor felpattan a lovára, és elvágtat vele Kelet felé, mint a népmesei táltos, akit a meseterápia úgy értelmez, mint a lényünk legmélyebb magját, belső táltosparipát. A ló tehát hordozza az embert; nem felfelé közlekedik, mint a többi közvetítő lény, hanem horizontálisan, és elviszi egyik helyről a másikra a lírai ént. Cselekvő erő. A versekben mindig Kelet felé vágtat, a felkelő Nap felé, ami a kezdetet jelenti, az újjászületést. A ló azzal, hogy kimenekíti az embert a saját megdermedt múltjából, segít megkeresni és megtalálni a saját útját; önmaga mélyebb rétegeivel kapcsolja össze az embert. A horizontális tengely a szív síkjánál van, ami a kapcsolatok síkja – a lírai én itt kapcsolódik önmagához, a fával és a madárral pedig a másik emberhez. E szimbólumokban tehát a társ jelenik meg, fa- és madáralakban, nagyon sok versben. Mindkét társszimbólum az Ég felé közvetít, a fa gyökereivel a földbe kapaszkodik, ágaival az Égbe, sok kultúrában világtengelynek is nevezik.
Nem bánnék soha úgy a kutyámmal, mint Te velem. Léted nem tudományos, hanem erkölcsi kép- telenség. Ilyen világ teremtőjeként létedet feté- telezni: blaszfémia. Legalább ne tettél volna annyi csalogatót a csapdába. Ne csináltál volna felhőt, hálát, aranyfejet az őszi akácnak. Ne ismernénk a vé- kony, zöldes, édes-édes ízt: a létét. Irtózatos a Te édes lépvessződ, Uram! Tudod te, milyen a vércukorszint süllyedése? Tudod te, milyen a leukoplákia halvány kicsi foltja növőben? Tudod te, milyen a félelem? A testi kín? A becstelenség? Tudod-e, hány Wattos fényerővel tündöklik a gyilkos? Lásd be Uram, így nem lehet. Ilyen tojáshéj-Földet helyezni az űrbe, ilyen tojáshéjéletet a Földre, és abba – felfoghatatlan büntetésként – tudatot. Mért kívánod, hogy két tenyérrel átfogható gyerekjáték- koponyánkba egy univerzumot gyömöszöljünk? Vagy úgy teszel velünk, mint a tölgy makkjával, amelybe egy teljes tölgyfát gyömöszöltél? Nem bánnék soha úgy a kutyámmal, mint Te velem. Léted nem tudományos, hanem erkölcsi képtelenség.