A klímavédelem is központba került (Fotó/Forrás: OFF-Biennale) A fesztivál harmadik kiadásának kiindulópontja József Attila Levegőt! című, 1935-ös verse: mai olvasatban a cím egyszerre utal a klímaválságra és az alapvető szabadságjogokra, amelyeket a populista rezsimek és a globális tőke világszerte egyaránt fenyegetnek - emelte ki Erőss Nikolett, az OFF-Biennále egyik kurátora. A vers megjelenésekor, 1935-ben a nagy gazdasági világválság okozta társadalmi katasztrófa átrendezte Európa politikai térképét, a fasizmus a kontinens jelentős részében uralkodó politikai irányzattá vált. A 2008-as válság után a politikai klíma ismét idegengyűlölő, fasisztoid irányba változott nemcsak Magyarországon, hanem a világ számos más országában. De nem csak a politikai klíma változott: az emberi tevékenység miatt maga a földi klíma is drámai változásokon ment keresztül. József attila levegőt vers. Az étkezés is klímavédelmi kérdéssé vált (Fotó/Forrás: OFF-Biennale) Mit tehet a kortárs művészet, amikor tudományos tények helyett összeesküvés-elméletek, történelem helyett mítoszok hatják át a közbeszédet, és a kreativitás maga is a politika és a tőke játékszerévé vált?
Mert újra és újra aktuálissá válik: 2018-ban a a költészet napja alkalmából József Attila Levegőt! című versével üzentek Orbán Viktornak, krétával írták fel a művet az útra a Cinege utcában:. Ma is megtehetnénk, legutóbb a Pegazus botrány kapcsán: HVG. (A szerk. ) József Attila – szerintem – egyik legjobb verse, aki nem ismerné, íme: József Attila: LEVEGŐT! Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet? A gyepre éppen langy sötétség szállott, mint bársony-permeteg és lábom alatt álmatlan forogtak, ütött gyermekként csendesen morogtak a sovány levelek. Fürkészve, körben guggoltak a bokrok a város peremén. József Attila Levegőt! című versét a klímaválságra és a szabadságjogokra alkalmazzák - Fidelio.hu. Az őszi szél köztük vigyázva botlott. A hűvös televény a lámpák felé lesett gyanakvóan; vadkácsa riadt hápogva a tóban, amerre mentem én. Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti, e táj oly elhagyott. S im váratlan előbukkant egy férfi, de tovább baktatott. Utána néztem. Kifoszthatna engem, hisz védekezni nincsen semmi kedvem, mig nyomorult vagyok. Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek.
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet? A gyepre éppen langy sötétség szállott, mint bársony-permeteg és lábom alatt álmatlan forogtak, ütött gyermekként csendesen morogtak a sovány levelek. Fürkészve, körben guggoltak a bokrok a város peremén. Az őszi szél köztük vigyázva botlott. A hűvös televény a lámpák felé lesett gyanakvóan; vadkácsa riadt hápogva a tóban, amerre mentem én. Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti, e táj oly elhagyott. S im váratlan előbukkant egy férfi, de tovább baktatott. József Attila - Levegőt! lyrics. Utána néztem. Kifoszthatna engem, hisz védekezni nincsen semmi kedvem, mig nyomorult vagyok. Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktákba irják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg. És az országban a törékeny falvak - anyám ott született - az eleven jog fájáról lehulltak, mint itt e levelek s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse, mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse s elporlik, szétpereg.
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott A gyepre éppen langy sötétség szállott, és lábom alatt álmatlan forogtak, ütött gyermekként csendesen morogtak Fürkészve, körben guggoltak a bokrok Az őszi szél köztük vigyázva botlott. József attila levegőt verselemzés. a lámpák felé lesett gyanakvóan; vadkácsa riadt hápogva a tóban, Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti, S im váratlan előbukkant egy férfi, Utána néztem. Kifoszthatna engem, hisz védekezni nincsen semmi kedvem, Számon tarthatják, mit telefonoztam Aktákba irják, miről álmodoztam És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, És az országban a törékeny falvak – anyám ott született – az eleven jog fájáról lehulltak, s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse, mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse Óh, én nem igy képzeltem el a rendet. Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, Sem népet, amely retteg, hogyha választ, szemét lesütve fontol sanda választ Én nem ilyennek képzeltem a rendet. sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek, ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet? A gyepre éppen langy sötétség szállott, mint bársony-permeteg és lábom alatt álmatlan forogtak, ütött gyermekként csendesen morogtak a sovány levelek. Fürkészve, körben guggoltak a bokrok a város peremén. Az őszi szél köztük vigyázva botlott. A hűvös televény a lámpák felé lesett gyanakvóan; vadkácsa riadt hápogva a tóban, amerre mentem én. Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti, e táj oly elhagyott. S im váratlan előbukkant egy férfi, de tovább baktatott. Utána néztem. József attila levegőt elemzés. Kifoszthatna engem, hisz védekezni nincsen semmi kedvem, mig nyomorult vagyok. Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktákba irják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg. És az országban a törékeny falvak - anyám ott született - az eleven jog fájáról lehulltak, mint itt e levelek s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse, mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse s elporlik, szétpereg.
Óh, én nem igy képzeltem el a rendet. Lelkem nem ily honos. Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, aki alattomos. Sem népet, amely retteg, hogyha választ, szemét lesütve fontol sanda választ és vidul, ha toroz. Én nem ilyennek képzeltem a rendet. Pedig hát engemet sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek, mint apró gyermeket, ki ugrott volna egy jó szóra nyomban. Én tudtam - messze anyám, rokonom van, ezek idegenek. Felnőttem már. Szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szivemben a halál. József Attila: Levegőt - Minálunk. De jogom van és lélek vagy agyag még nem vagyok s nem oly becses az irhám, hogy érett fővel szótlanul kibirnám, ha nem vagyok szabad! Az én vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak – elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel, nem kartoték-adat. Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!
Aktákba irják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg. És az országban a törékeny falvak – anyám ott született – az eleven jog fájáról lehulltak, mint itt e levelek s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse, mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse s elporlik, szétpereg. Óh, én nem igy képzeltem el a rendet. Lelkem nem ily honos. Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, aki alattomos. Sem népet, amely retteg, hogyha választ, szemét lesütve fontol sanda választ és vidul, ha toroz. Én nem ilyennek képzeltem a rendet. Pedig hát engemet sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek, mint apró gyermeket, ki ugrott volna egy jó szóra nyomban. Én tudtam – messze anyám, rokonom van, ezek idegenek. Felnőttem már. Szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szivemben a halál. De jogom van és lélek vagy agyag még nem vagyok s nem oly becses az irhám, hogy érett fővel szótlanul kibirnám, ha nem vagyok szabad! Az én vezérem bensőmből vezérel!