S kik körül vesznek engem, egy nép, egy nagy család. Értik mit mond a nyelvem, mert századokon át őriztük kultúránkat, megóvtuk kincseit, s elűztük kis hazánknak ellenségeit. S most emlékezzünk Ő rá, kit a honszeretet, halálba vonulva is, szép versekre ihletett. Száz éves is lehetne, emléke most is él, NEM TUDHATOM, hogy meddig, de verse elkísér... Aranyosi Ervin: Mosolyogj magyar! Áldd meg Isten a magyart! Mosolyát, mit eltakart Villantsa bátran. S itt e hazában, Felemelt fejjel boldogan éljen, nevéhez méltó megbecsülésben. Annyian mondják: Peches e nép. S meghamisítják a történetét. Pedig ha nézed, magad is érzed, örökös részed a büszkeség. Mi minden adtunk Már e világnak? Hőseink szobra még része a mának. Szellemünk formálja, bejárja a földet, Minket hívnak, ha "kéne egy ötlet". Használnak minket, de megbecsülésben ritkán van részünk! Nehezen értem: Szeretünk adni, De nem merünk kapni, Méltó jutalmunk Mind elfogadni. Eredményeinket 'fölözik mások, az agyelszívásra nem lehet más ok. Tanuljuk hát meg végre a titkot: Nem csak az ötletet Vonzhatod itt-ott.
Anyagi, lelki gazdagodásunk. Kapjunk meg mindent, Amire vágyunk! S legyen mosolya végre e népnek. Higgyük, érezzük Az életet szépnek. Aranyosi Ervin: A magyarok és a ló... Hány emlékünk szóla róla, Hogy a magyar tényleg jóra, s lóra termett. Átszövi a történelmet. Messziről jött ősi népünk, ám mikor e földre léptünk, le a lóról, jó helyen voltunk és jókor. Arról is mesélt a strófa rettegett fél Európa közel, s távol a hős magyarok nyilától. És a magyar lóról támadt! Egymáshoz nőtt ember s állat, együtt éltek. Hátast, társat nem cseréltek. Vajon mért cseréltek volna? S mit jelent nekünk a ló ma? Ez a társunk, járművünk és jó barátunk. Bár az úton, ahol járunk, lovat nagyon ritkán látunk, azt remélem: Itt a Kárpát medencében, becsben tartjuk még a lovat, bár repülő, autó, vonat állt helyére. de a magyar szerencsére, szereti és megbecsüli, ha teheti meg is üli, s néha hajtja, a lóra termett magyarja. Aranyosi Ervin: Mosolyogj drága Magyarország! (3. ) Mosolyogj drága Magyarország! Mutasd mindig a szebbik arcod!
Tisztelegjünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt! Nagy Róbert polgármester Aranyosi Ervin: Március 15-ére Tavasz van végre, s a világ újra éled. Egykor a hősök szíve lángra gyúlt. Drága hazám, újjá született néped! Nem lehet bilincs többé a gyáva múlt. Petőfi lelke, életre keltett egy álmot, elképzelt büszke, szabad, magyar hazát. A nép szíve, egy új ütemre váltott: s együtt dobogva, biztatta önmagát. Mint vad folyó, mely áttöri a gátat, s mely minden rosszat, végképp szertetép. Egy büszke nép, melyben rég nincs alázat, úgy dönt, a hazug korból már elég. S bár végül, később a túlerő legyőzött, a hősök tette példakép marad. Emléküket a szíved mélyén őrzöd. S magyarnak büszkén vallhatod magad!