Az örmény származású, kanadai Atom Egoyan cannesi nagydíjas Eljövendő szép napok című filmje után ismét a bűn mélyére próbál ásni: a Velencében Arany Oroszlánra jelölt Az igazság fogságában című filmjének újságíró főszereplője azt próbálja kideríteni, hogy került egy meztelen női vízihulla a híres komikus-duó szállodai fürdőszobájába. A rejtői szituáció színes széles vásznon, de film noir modorban került feldolgozásra. A pikáns, erotikus jelenetekben bővelkedő filmben egy törekvő, csinos újságírónő ered a bűnügy nyomába, munkájában ahogy halad előre, úgy helyeződnek a dolgok, a szereplők motivációi új s újabb megvilágításba, egészen a (viszonylag meglepő) végkifejletig. Természetesen a zsáner szabályainak megfelelően, folyamatosan kommentálja a történéseket, így ha figyelünk, követni is tudjuk a csavarokat. Sg.hu - Az igazság fogságában - A film-noir esete Alízzal. Láttunk már sok ilyen filmet, ettől még lehetne ez egy szórakoztató, izgalmas krimi is, azonban nem az. A (relatív) kudarc okait ritkán testáljuk színészekre, itt azonban elsősorban a jellegtelen és szürke karakterekben kereshetjük, miért nem hivatkoznak azóta is erre a filmre a filmes fórumokon.
(Ha már itt tartunk, az alkotók talán érezhették, hogy valami nem stimmt a filmmel, és igyekeztek minél több pucér női húst mutogatni az előzetesben, hátha ezzel több nézőt csalnak be a mozikba – a vége az lett, hogy a trailerbe szinte az összes létező beállítást bevágták, ahol valaki meztelenül látható. ) Vicces, hogy a film címe mennyire vonatkoztatható magára Atom Egoyanra: ő az, aki az igazság fogságában vergődik. Kitalálta, megírta a rejtély mögött megbúvó igazságot, és annak fondorlatossága olyannyira megtetszett neki, hogy nem is érte be egy, vagy két odavezető csavarral, hadd koppanjon csak a kedves néző álla a padlón jó sokszor egymás után. Csakhogy elszámította magát. Végül már ott is csavarni akar a sztorin, ahol tulajdonképpen nincs mit. Az utolsó fél órában Egoyan legalább tucatnyi fordulatot vág a képünkbe (köztük néhány kiszámíthatót), mindet drámai képekkel és zenével vezeti fel, mintha legalábbis a Közönséges bűnözőkhöz méltó csattanóra készülne – újra meg újra. Azonban a sztori nem rejt magában ilyen lehetőségeket, így annak sokadik megcsavarása nemcsak felesleges, de erőltetett és kiábrándító is.
A történet középpontjában egy mára kihalt őskövület-műfaj sztár-kettőse áll, akik duettben lenyomott zenés-kabarés tévé-showjukkal bírják sikításra a női rajongókat, s ragasztják a képernyők elé az egyre növekvő tévés társadalom (az ötvenes években járunk) nagy részét a "repülő képek" hőskorában. A két fiatalemberrel már a sztárság idején ismerkedünk meg. Most az egész világ a lábuk előtt hever, homárt esznek és gyönyörű nőkkel hálnak, habzsolják az életet. Az előadásban a felvett szerepek le vannak osztva: a közönség a színpadon állandóan torzsalkodó duóban egy visszafogott, udvarias stílusú Vince Collins-szal (Colin Firth - Büszkeség és balítélet, Bridget Jones naplója, Igazából szerelem) és egy nagyszájú, pimasz, női térdeket előszeretettel megremegtető Lanny Morris-szal (Kevin Bacon - Pokoli lecke, Vad vágyak, Titokzatos folyó) találkozik, akik egyébként csakúgy mint műsoraikban, az életben is tökéletesen kiegészítik egymást. Karrierjükre egy soha nem látott hosszúságú előadással, a Telemaratonnal teszik fel a koronát, ám a holtfáradt, rajongóveszély miatt rendőri kíséretre is szoruló párost kényszerű udvartartásukkal a szállodai lakosztályba lépve a fürdőkádban egy halott lány fogadja.