Grandiózus regényciklusának első részében a tökéletesen kidolgozott jellemek és a modern narráció - akár egy impresszionista festmény - egyszerűen, mégis megdöbbentő mélységgel tárja elénk a sok évszázados brit birodalom széthullásának időszakát. A hazánkban is nagy sikerrel vetített filmsorozat (Az utolsó angol úriember) után most a magyar olvasóközönség is megismerkedhet az eleddig méltatlanul mellőzött írózseni műveivel.
Mígnem Tietjens a kusza magánéletét illető alattomos pletykák és vakmerő felesége elől, mint hitelét vesztett ember veti bele magát az I. világháború borzalmába. Ahonnan, vagy mint holt, vagy mint magát újjáépítő élő tér vissza. Az, hogy a sorozat főszereplője számára minden, ami szilárd angolságából, kötelességtudó jelleméből fakad, negatívan hat vissza az életére csaknem szórakoztató kifigurázása az úriemberek iránti elvárásoknak. Mivel itt mindig a "leghelyesebben" cselekvő kénytelen szenvedni tetteiért. Mindez a brit kötelességtudat szatíráját nyújtja. Stoppard és White ezzel a látványos, kissé groteszk, azonban minden ízében kidolgozott történettel mutat ferde tükröt a szinte mindenki által áthágott, korabeli felettes brit erkölcsnek. A történetbe ágyazott tanulságokon túl a készítők azonban sohasem felejtik el, hogy első sorban szórakoztatni kívánnak. A Parade's End ezért a dráma és a kulturális elitizmus műértő illusztrálásán kívül látványvilágában is hatásos kíván lenni. Az Angliában, Németországban, Belgiumban és Franciaországban játszódó sztori tobzódik a csodálatos belső terekben, festői tájakban és megmunkált kosztümökben.
Ő a szelíd teremtés, aki csak boldoggá akarja tenni szíve választottját. Mert ez nem volt szerelem első látásra, azt valljuk be őszintén. Kellett egy kis idő hozzá, hogy vonzalomból kialakuljon ez benne és szerencsére ezt nem tévesztette össze, csupán csak egyszer a szerelem illúziójával. De a végére tényleg megtörtént vele. Vannak ellentmondások a karakterében, hiszen mégiscsak aktív résztvevője volt a szüfrazsett-mozgalomnak, ám mégse ezt mutatja egyes cselekedetei és gondolatisága. A sztori végén inkább eszközként tekint magára, ami része lehet annak, hogy boldoggá tegye azt a férfit, akit szeret. Szóval érdekes. A mellékszereplők majdnem mind egytől egyig romlottak, haszonlesők és gonoszak. Van itt a hátba szúró barát, a nőgyűrölő báty, a pletykás rokonság. Minden ami egy ilyen kosztümös filmhez elengedhetetlen. És nagyszerűen működnek. Tényleg azok az igazán utálható szereplők. Viszont vannak itt is ellensúlyok. A bajtársak részéről. Ugyan az elején ők sem voltak oda Chris-ért, de végül rádöbbentek, mennyire rendes és figyelmes ember, akire mindig számíthatnak, még a legnagyobb bajban is és ezt meg is hálálják lojalitásukkal.
Tóth Krisztina az egyik legismertebb és legolvasottabb magyar szerző, munkáját számos irodalmi díjjal ismerték el. Verset, prózát, színpadi műveket és gyerekkönyveket egyaránt ír. 1967-ban született. Szobrászatot, majd irodalmat tanult, egyetemi évei alatt két évet Párizsban töltött. Budapesten él. Francia költészetet fordít, kreatív írást tanít. Tíz verseskötete és nyolc prózakötete jelent meg. Műveit több mint tizenöt nyelvre fordították, regényei és novellái olvashatóak többek között német, francia, lengyel, finn, svéd cseh és spanyol nyelven is. A gyerekirodalomban szokatlan témájú, humoros hangvételű, a tabutémákat könnyedén feldolgozó műveivel hívta fel magára a figyelmet. Az Anyát megoperálták című könyve kisiskolásoknak mondja el, mi is az a daganatos betegség, az Orrfújós mese főszereplője pedig két fika, akik egy orr jobb és bal oldalában laknak. A lány, aki nem beszélt című meséjét saját lányának örökbefogadás-története ihlette. Tóth Krisztina kortárs író, költő, műfordító - Irodalom érettségi - Érettségi tételek. Legutóbb Világadapter címmel jelent meg verseskötete.
Vendégek: Szabó T. Anna költő és Tóth Krisztina költő, író Moderátor: Kőrizs Imre költő, szerkesztő (MŰÚT), kritikus Szabó T. Anna József Attila-díjas magyar költő, műfordító. Erdélyi családi gyökerei szinte predesztinálták, hogy a magyar nyelvvel kell foglalkoznia, hiszen Nagyapja Szabó T. Attila és nagybátyja, Szabó T. Tóth Krisztina, a költő(nő). Ádám egyaránt nyelvész. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen 1997-ben szerzett tanári és előadói diplomát, majd elvégezte az Angol Reneszánsz és Barokk PhD-programot. Tagja, majd később néhány félévig tanára az Eötvös József Collegiumnak. Egyetemi évei alatt kezdett publikálni, több napi és havilapban rendszeresen közöl verseket, esszéket, rövidprózát. Író, műfordító (többek között James Joyce, Sylvia Plath, W. B. Yeats, John Updike, Stuart Parker írásait fordította), tanári és szerkesztői munkát végzett a British Councilnak és a Magyar Könyv Alapítványnak, cikkeket és kritikákat ír. Elnyerte a Soros-, Arany János és Móricz Zsigmond-ösztöndíjat, és megkapta többek között a Déry Tibor-, a József Attila-, a Zelk Zoltán-díjat.
:) Alensha ( üzenet • műveim) 2006. június 8., 16:25 (CEST) Az ő gyermeke stb. sem ér többet. A szimmetria kedvéért beírtam oda is ugyanezt a megjegyzést. június 8., 17:04 (CEST) szerintem elfér. úgysincs sok infó a cikkben. Alensha ( üzenet • műveim) 2006. június 8., 19:04 (CEST) csak azért említettem meg, mert több verse is kapcsolatban van a fiával. a név azért fontos, mert a Londoni mackó kötet összes verse neki van címezve, a születési dátum pedig a Porhó kötet egyik verse a születéssel kapcsolatos, ezért gondoltam, hogy érdekes lehet. tehát ha valaki olvassa a verseit és többet szeretne megtudni róla és itt a Wikiben köt ki esetleg rátalálhat ilyen összefüggésekre. de ha nagyon zavaró vegyétek ki. -- iNEpTus (. i. ) 2006. Élő Költők Társasága – Tóth Krisztina | Lánczos Kornél Gimnázium - Székesfehérvár. június 8., 21:49 (CEST) Akkor talán ezt a cikkbe is be kellene írni. június 20., 14:21 (CEST) Nem értem ezt a vitát. Szerintem bárkinek a családja a jóízlés határain belül a szócikk tárgya lehet, nemcsak Vajda Jánosnál és Mária Teréziánál, hanem bárkinél. Csak ezeket az adatokat külön kellene venni pl.
és megvarrta csipkés függönyanyagból a ruhát. Egy gyönyörű fátyol is tartozott hozzá. Amikor ott ült a baba a fa alatt, az maga volt a csoda! Megvan egyébként a baba is, a ruha is, mert vigyázok a dolgaimra. Most a kislányom játszik ezzel a babával, aminek közösen új ruhákat varrtunk. – Emlékszik arra a pillanatra, amikor kiderült, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot? – Annak idején már régóta sejtettem, hogy az ajándékot a szülők teszik a fa alá, de szerettem a meglepetést, és még kiskamaszkoromban is ragaszkodtam hozzá, hogy a feldíszített, csillogó fenyőfa meglepetésként várjon. Szerintem a gyerekek jelzik, mikor jön el az a pillanat, amikor részt szeretnének venni az ünnepi készülődésben, és mikor okoz nekik nagyobb örömet, ha a felnőttek feladataiból kapnak egy-egy kisebb szeletet. – Gyermekként hogy élte meg, hogy a születésnapján jött a Mikulás? – Külön ünnepeltünk. Jött a Mikulás, aztán hétvégén, amikor mindenki otthon volt, megtartottuk a születésnapomat. Vagyis két, egymástól független esemény volt, sohasem mosódott egybe.
==Családja== alfejezetként. --2006. június 20., 14:29 (CEST) Nincs is mit érteni rajta. Hűhó. OsvátA. 2006. június 20., 14:44 (CEST) Szerintem csak akkor, ha a családtag a maga jogán is szócikk (pl. Bródy Sándor / Hunyadi Sándor vagy Karinthy Frigyes / Karinthy Ferenc) vagy pedig a családtagnak köze van a művek keletkezéséhez (pl. Randóti Miklós / Fanni). Egyébként én nem venném be. (Persze nem is törlöm ki, ha már benne van. ) -- Hkoala 2006. június 20., 14:33 (CEST) A papiralapon megjeleno hagyomanyos "Ki Kicsoda"-ban is benne vannak a hazastarsak es a gyerekek, születesi evükkel. -- Dr. Steller 2006. június 20., 14:39 (CEST) (Egyebkent, bocs, de nem a Nyakas Tündeekkel jart a Toth Krisztina egy evfolyamba? Szerintem onnan ismerem. Tud ra valaki valaszolni? ) No, bővítettem egy parányit a kisfiával kapcsolatos részt. Majd még utána járok dolgoknak és esetleg folytatom, de nem akarom, amíg nem vagyok mindenben biztos (értelem szerűen). június 21., 13:19 (CEST)
Így mindig személyre szóló ajándékok kerülnek a fa alá. Emellett fontosnak érzem, hogy valamilyen saját készítésű aprósággal is megörvendeztessem a számomra kedves személyeket. Idén a kislányommal közösen készítettünk képeket falevelekből, de szeretnénk még egyéb, ehető ajándékokat is hozzátenni a meglepetésekhez. Nem tudom, máshol hogy szokás, nálunk a háziállatok is kapnak valamilyen apró ajándékot. Hörike tavaly például új futókereket kapott, de a cicánknak is jár a pofozgatható cicajáték. Bár akinek van macskája, az tudja, hogy a cicák azt hiszik, a sok vicces gömbdísszel az egész karácsonyfát nekik állítják. Rosszabb esetben fel is kapaszkodnak az ágak közé és lógnak ott, mint valami nagy, túlsúlyos, szőrös gömbdísz. – Ha az ajándékokat említettük, volt olyan, amire ma is szívesen gondol vissza? – Felnőttként egy rajz, amit a kisfiamtól kaptam. Gyerekként pedig egy baba, ami mennyasszonyi ruhát viselt. Nagyon vágytam rá. Akkoriban még nem lehetett Magyarországon ennyiféle babát meg babaruhát kapni, ezért anyám vett egy nagy, barna hajú babát.
Éppen Lovasi Andrással beszélgettünk erről nemrég, hogy ő is költő szeretett volna lenni, aztán zenész lett. Egy szűk, ám napsütötte határmezsgyén mozgunk, az irodalmat igyekszünk úgy ötvözni a zenével, hogy abból új minőség jöjjön létre. Mit értesz azon pontosan, hogy doboltak benned a klasszikusok? Sz. M: Azt, hogy a gyerekkoromban hallott versek, irodalomi szövegek bizonyos korszakaimban vissza-visszaköszöntek. Amikor például kisgyerekként – akkoriban a nyolcadik kerületben laktunk– körbebicikliztem a háztömbünket, zakatolni kezdtek bennem Orbán Ottó költő sorai: "Hallod-e, te sötét árnyék…" Vagy amikor kimentünk a Fiumei úti temetőbe, és megkerestük Arany János sírját, egyből elindult a fejemben: "Ötszáz, bizony, dalolva ment / Lángsírba velszi bárd…" Az érettségi környékén pedig, ha a szentendrei Duna-parton sétáltam, néha óhatatlanul megszólalt bennem, hogy "Talán eltűnök hirtelen, / akár az erdőben a vadnyom. " Tele van az életem ilyen emlékekkel, és ez óriási kincs. T. K: Jaj de jó, ezt sose mondtad!