Dsuang dszi alma mater Dsuang dszi álma szabó lőrinc A3 fénymásoló papír Idézi a kínai gondolkodó szavait, aki egy példázatot mond el E/1. személyben magáról és egy lepkéről. A kérdés: melyikük a valóban létező? Ki az "igazi" kettejük közül? Az eredeti fordítása prózában: " Egyszer én, Csuang Cu, azt álmodtam, hogy pillangó voltam, pillangó, mely össze-vissza szálldogál boldog örömében. Nem tudtam semmit Csuang Curól. Hirtelen azonban megint felébredtem, s megint én magam voltam, én, az igazi Csuang Cu. Mármost nem tudom, hogy előbb Csuang Cu álmodta-e azt, hogy pillangó, vagy a pillangó álmodja most azt, hogy ő Csuang Cu. Pedig egy pillangó és Csuang Cu között mégiscsak van különbség. Így változnak a dolgok. " A zavar érzése fogalmazódik meg a mester szavaiban. Ilyen zavart azok éreznek, akik elbizonytalanodnak valamiben és még nem találtak magyarázatot, bizonyosságot valami másban. Ez a zavar valójában nem a kínai bölcs zavara, hanem a nyugati költőé. Ne feledjük, hogy az ő közvetítésén át ismerjük meg a mester álmát, így az ő érzelmei kísérik a "narrációt".
De ez a vers a bejáratott gondolati sémákhoz való ragaszkodásból fakadó hitetlenségről is elmond valamit, ami meghatározza azt is, meddig tart ez a nyugtalanság, ez az ébernek látszó álom. A tanítvány – hiszen a lírai én ebben a történetben mindenképp ebbe a pozícióba kerül – kétezer év távlatából úgy érzi, csak egyre bizonytalanabb lett abban, a mester mire is akarhatott kilyukadni – talán épp a kényszeres megérteni próbálás miatt, mert a tao nem a keresésről, hanem a megnyugvásról szól. De hány álom? Hány párhuzamos élet? Hány újraszületés még? Bárcsak kicsit könnyebben menne ez a nem akarás. Akkor talán nem kellene még annyiféle dolgot annyiféle formában megtapasztalnunk. Szabó Lőrinc Dsuang Dszi álma Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi, a mester, egy lepkére mutatott. – Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam és most egy kicsit zavarban vagyok. – Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam, s a lepke vígan táncolt a napon, és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi... És felébredtem... és most nem tudom, most nem tudom, – folyatta eltünődve, – mi az igazság, melyik lehetek: hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét vagy a lepke álmodik engemet?
And so I came to believe that 'truths' don't exist as we know them; I think that everything is either an image or a poem. Tsuang Tsi dreams the butterfly – that's how it now seems – the butterfly dreams him, and the three of us are but my dreams. Translated by Adam Makkai Dsuang Dszi álma Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi, a mester, egy lepkére mutatott. – Álmomban – mondta – ez a lepke voltam és most egy kicsit zavarban vagyok. – Lepke – mesélte –, igen, lepke voltam, s a lepke vígan táncolt a napon, és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi… És felébredtem… És most nem tudom, most nem tudom – folytatta eltűnődve –, mi az igazság, melyik lehetek: hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét vagy a lepke álmodik engemet? Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi! Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! Ő mosolygott: – Az álombeli lepke épp így hitte a maga igazát! Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán valami mégis megborzongatott, kétezer évig töprengtem azóta, de egyre bizonytalanabb vagyok, és most már azt hiszem, hogy nincs igazság, már azt, hogy minden kép és költemény, azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét, a lepke őt és mindhármunkat én.
Ezt erősíti, hogy a lírai alany a vers második egységében, a 4–6. versszakban már az eredeti szövegtől függetlenül, de az első versszakok hangnemében meséli tovább a történetet: "Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi! / Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! – / Ő mosolygott: – Az álombeli lepke / épp így hitte a maga igazát! –" Ez a körkörösség, a megélt létmódok közötti hierarchia feltárhatatlansága az, ami aztán mégis elbizonytalanítja a versbeszélőt: "Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán / valami mégis megborzongatott", majd egy hirtelen váltással nyomatékosítást nyer, hogy a tanítványként azonosított lírai alany mondatai a mi korunkban hangzanak el: "kétezer évig töprengtem azóta, / de egyre bizonytalanabb vagyok". A bizonytalanság, amely itt a versbeszélő létével szemben merülhet fel a meglepő időtávlatok miatt, az utolsó versszakban kiterjed mindenre, s végül egy önreflexív fordulatban világítja meg a vers önmagáról íródásának aktusát: "és most már azt hiszem, hogy nincs igazság, / már azt, hogy minden kép és költemény, / azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét, / a lepke őt és mindhármunkat én. "
–" A kínai történet eme átsajátításában is visszaköszön az az individualitásközpontú nyugati társadalmat és ezzel összefüggésben a szenvedéstörténetre építő keresztény egyházgyakorlatot egyaránt jellemző pesszimizmus, amely a keleti gondolatok által inspirált filozófiai rendszereket, mint pl. Schopenhauer filozófiáját is arra determinálták, hogy az oppozíciók mentén nem értelmezhető keleti szakrális elveket negatív előjellel sajátítsák el. Nyilván Szabó Lőrincet is ezek a hatások érték el előbb, s rajtuk keresztül találhatott csak értelmezői nyelvet a kínai és ind hitvilág megismeréséhez. Menedéket keresett, de talán éppen a személyét – alanyi gesztusokra építő versei tanulsága szerint legalábbis – végletekig meghatározó individuumközpontúsága miatt képtelen volt elmélyedni a keleti világ egységszemléletében, s egy idő után abba is hagyta az ezzel kísérletezést. Ám visszatérve a Dsuang Dszi álmá ra: az, hogy a lírai alany egyes szám harmadik személyben meséli el a kínai gondolkodóval történteket, egyben el is tünteti az inspirációul használt szöveghelyben érezhető közvetlenséget, ám a már említett hangnemi változást, hogy a forrásszöveg érzelemnélkülisége helyett a szenvedélyes izgatottság érvényesül a vers első három versszakában, akár a közvetítettség önleleplező gesztusának is tekinthetjük.
2001. március 2., 01:00, 7. szám Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi, a mester, egy lepkére mutatott. – Álmomban – mondta – ez a lepke voltam és most egy kicsit zavarban vagyok. – Lepke – mesélte – igen, lepke voltam, s a lepke vigan táncolt a napon, és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi... És felébredtem... És most nem tudom, most nem tudom – folytatta eltűnődve – mi az igazság, melyik lehetek: hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét vagy a lepke álmodik engemet? – Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi! Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! – Ő mosolygott: – Az álombeli lepke épp így hitte a maga igazát! – Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán valami mégis megborzongatott, kétezer évig töprengtem azóta, de egyre bizonytalanabb vagyok, és most már azt hiszem, hogy nincs igazság, már azt, hogy minden kép és költemény, azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét, a lepke őt és mindhármunkat én. Aki már majdnem olyan, mint egy lepke, és majdnem olyan, mint maga Dsuang Dszi, majdnem olyan, mint én... A legtitokzatosabb és a legszebb versek egyike ez a Szabó Lőrinc-vers.
Alacsony hormontartalmú fogamzásgátló tabletta arabic Hello kitty táska rendelés Microsoft office egydown