Műve ugyan jól funkcionál egy letűnt világ mementojaként, de nem tér ki eléggé minden részletre ahhoz, hogy igazán magával ragadó legyen (ld. ezzel szemben az Aferim! -et), elvetemült művészfilmes tripként tekintve rá pedig túlságosan is földhözragadt pillanataiból csapong át egészen álomszerű motívumokba. Helyenként leginkább csak az utazás ürügyén összefűzött epizódjai egyszerre adják ki tehát az indián kultúra halálának naturalisztikus krónikáját és egy spirituális énkeresést, de ezek nem egymást erősítő vonulatok a filmben, hanem egy zavarba ejtő kettősséget képviselő vonulatok egy olyan koncepcióban, amely nem képes túlnőni a részein. Nyilván lehet szeretni A kígyó ölelését azért, mert a legkevésbé sem egy olyan világot képvisel, amelyet a mainstreamben megszokhattunk (és ennek megfelelően használható arra is, hogy megmutassuk, mi mennyire felülemelkedtünk a közönséges darabokon... ORIGO CÍMKÉK - A kígyó ölelése. ), de tartózkodnék attól is, hogy művészfilmként állítsam be. Főhőseihez hasonlóan ugyanis kissé ez a produkció is megragadt két világ között, és bár rengeteg olyan gondolata és pillanata van, amely még sokáig velünk fog maradni, Ciro Guerra ezt nem tudta egy tökéletesen megfogalmazott történetben elmesélni.
A fiatal Karamatake szigorú étkezési szabályait betartva a német etnográfus még rosszabb állapotba kerül, útjuk során a sámán a saját maga által készített szerekkel doppingolja. (A tudóssal 1924-ben malária végez. ) Snitt. A magányosan eltöltött évek alatt Karamakate chullachaquivá változik, olyan emberré, aki emlékek és érzelmek nélküli üres kéregként létezik, ezért korábbi kalandja feledésbe merül. Ekkor érkezik meg Schultes, aki a szent növényt a yakrunát keresi. Hosszú és kalandos útjuk során az öreg sámán ismét elkezd emlékezni, mégpedig úgy, hogy a rendező az aktuális cselekményt párhuzamba állítja az első út cselekményével (gyakran ugyanott járva). Mindezt oly módon, hogy téren és időn átívelve tulajdonképpen a két útból lesz egy teljes történet. A kígyó ölelése - A Hetedik Sor Közepe. Az idős indián az amerikai botanikusban felfedezi a kettőséget, a tudásvágyat és a fehér ember mohóságát. Az őslakosok a fehér emberre egyáltalán nem úgy tekintenek, mint aki elhozta civilizációt a vademberek közé, hanem úgy, mint akinek halál és pusztulás jár a nyomában.
Arany Astor a legjobb filmért a Mar del Plata Nemzetközi Filmfesztiválon.
Forgalmazó: CinefilCo Kft. Stáblista: Díjak és jelölések Oscar-díj 2016 Legjobb idegennyelvű film jelölés: Ciro Guerra