Ennek részben az lett a következménye, hogy nehezen tudták megkülönböztetni, mi a fantáziaszülemény és mi a valóság. Petőfi igyekezett az olvasóinak a szép helyett az igazat adni: vagyis a vadromantikus bércek helyett a lapos síkságot, mert szerinte az igazságban található meg a szépség felsőfoka. Így aztán a magyar Alföldről és szűkebb otthonáról, a Kiskunságról már-már szociográfiai, sőt természetrajzi hitelességgel írt. Tájverseinek halhatatlanságát jól jelzi, hogy még a kortárs kritikusok, akik fanyalogtak Petőfi költészetén, sem találtak kivetnivalót ezekben a versekben. A halhatatlan tájversek egyik legszebb darabja A puszta télen. Olvassuk most el a verset! A puszta télen Hej, mostan puszta ám igazán a puszta! Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda; Amit a kikelet És a nyár gyüjtöget, Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli, A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli. Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával, Sem a pásztorlegény kesergő sípjával, S a dalos madarak Mind elnémultanak, Nem szól a harsogó haris a fű közűl, Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.
Érettségi-felvételi: Itt a középszintű magyarérettségi megoldása: műelemzés - Video A puszta tile elemzés érettségi 3 Érettségi tételek: Petőfi Sándor költészete: Nemzeti dal, A nép nevében - Prózai művei: Elbeszélő költemény (János vitéz, Apostol), Regény (A hóhér kötele), Dráma (Tigris és hiéna), Komikus eposz (Helység kalapácsa) - Szerelmes versek: Petőfi a hitvesi líra megteremtője Tájköltészete: Tájleíró költemény: Egyrészt a táj bemutatása, másrészt a költőnek a tájhoz fűződő viszonya, érzései, gondolatai. Petőfi az Alföld költője. Elsőként fedezi fel a líra számára a magyar róna szépségeit. Verseinek témája a magyar táj bemutatása, alapja a gyermekkor élményvilága. Tájleírása pontos és hiteles, olyan tájat ábrázol, amelybe belejátszik a személyes érzelem is. Költészetében a puszta sík vidékét, a hazát, a hazaszeretet a szabadság jelképévé emeli. Tájversei romantikus ihletésű, leíró és elbeszélő részek váltakozása. Versei valóságos, földrajzilag meghatározható tájat ábrázolnak. E témakör egyik verse az Alföld című verse.
A Válasz Online egyik legnépszerűbb idei cikke a családja ősi tudását őrző hajdúsági pásztorról, Sáfián Lászlóról szóló riport volt. Hetekig kaptuk a pozitív visszajelzéseket, a pásztor főszereplésével készült tudományos film nézettségét pedig számottevően megdobtuk. Ezen felbuzdulva munkatársunk ismét elkísérte Sáfiánt egy munkanapján, ám a narancsos júliusi napfelkelte helyett ezúttal a borult téli ég alatt – ahol: "minden más, mint nyáron". Így van ez mostani cikkünkkel is: ezúttal nem a szöveg, inkább a vizualitás dominál. Fotóriport Hajdúsámsonból karácsonyi bárányokkal és juhász-(katona)sztorikkal. Előzmények "Láttam, hogy nagyon csinálsz valamit, nem szóltam. " Csak egy óra után, ami számára szokatlan kihívást jelentett: egy idegen miatt nem arra ment a nyáj, amerre ő akarta. Rekkenő nyári meleg volt, riportot készítettünk, nekem pedig egy dolgom volt: jó képeket csinálni. Azt meg a távolból nem lehet. Ezért bolyongtam a birkák mellett, között, árokparton és akácosokban. A tudós és a pásztor csak akkor szólt, mire kiértünk az első legelőre: maradjak mellettük, ha jót akarok – és nem kutyaharapást.
Az emberek nem tudják elképzelni, hogy birkából gulyáslevest is lehet főzni. Pörköltnél azt szeretem, ha a birka minden része benne van a bográcsban, de a legfinomabb része a gerince. Viszont kevesen tudják jól megcsinálni, így elsőre csalódás lehet, aztán elkönyveli az ember magában, hogy ez rossz. Főleg úgy, hogy a szakács be van öltözve pásztornak… Az ilyennek meg sem kell szólalnia, látszik, hogy csak vett egy viseletet. Már a bőre színértől megismerszik, hogy valaki pásztorember-e – az meg, hogy hová való, a szűre mintájáról. Volt is, akitől meg kellett kérdeznem, hogy »te mi vagy? « Két komoly juhász nem beszél arról, mit hogyan csinál, mikor pedig többen voltunk, tudatosan nem mutattuk meg egymásnak. Nagyapámék még mind a négyen juhászok voltak, volt még kitől félteni a szakmát. Lassan nincs kitől. " És még megélhetésről is: "Piacon a magyar nem veszi a birkát. Pedig itthon a szeme előtt frissen legvágják a hazait, és nem is drágább. Inkább megveszi a fagyasztott új-zélandit, mert azt hiszi, hogy olcsóbb.
Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek, A rónára halvány ködök telepűlnek, S csak félig mutatják A betyár alakját, Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló… Háta mögött farkas, feje fölött holló. Mint kiűzött király országa széléről, Visszapillant a nap a föld pereméről, Visszanéz még egyszer Mérges tekintettel, S mire elér a szeme a tulsó határra, Leesik fejéről véres koronája. A vers mozdulatlan tájat ábrázol, mégis nagyon sok elevenség érezhető benne, és nagyon sok mozgás, ami a mű egyszerű hasonlatainak köszönhető, pl. "Mint befagyott tenger, olyan a sík határ", a nap olyan, mint a "fáradt madár", majd a "kiűzött király", a szél "birkózni szemközt jő", stb. Petőfi megszemélyesíti a természeti erőket, embernek láttatja és emberi vonásokkal ruházza fel őket, pl. az őszt, a napot, a szeleket. Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!