A belső igazság, a színészi játék hitele által tárulhatnak fel az Ibsen számára oly fontos szimbolikus vetületek is. – Rubek személyében az alkotás iránti elhivatottság testesül meg. Az a végletes hivatástudat, amely magát az embert amortizálja. További tragikus következménye ennek az abszolutisztikus törekvésnek, hogy a megvalósulatlan emberben idővel az alkotó is felmorzsolódik. Rubek számára az élet esszenciálisan az alkotásból áll. Ha az alkotás üres, akkor számára az élet is kiürül. Dőry Virág – Wikipédia. Mindeközben egyre hangsúlyosabb szerep jut annak a kérdésnek is, hogy egy, az életét a művészetért feláldozó ember mindennapjaiban, amikor az élet már szinte teljesen elment, találunk-e valamit, amiről azt gondoljuk, hogy fontosabb, mint az élet? A rendező hozzáfűzte: Ibsen kései drámáját, melyet 1899-ben vetett papírra feltehetően Rodin szobrászművész inspirálta, akinek a számára a munka, a művészet volt kizárólagosan fontos, miközben az emberi kapcsolatokat elhanyagolta. Dokumentumok maradtak fenn arról, csak élete végén ismerte fel, hogy szeretet nélkül holtnak érzi magát az ember és igazán szeretni egyet jelentene a "feltámadással. "
Annyira sok variáció nincs is, mivel Ibsen darabról van szó, azt várjuk, hogy jöjjön elő a múlt kísértete és ezt meg is kapjuk. A művész találkozik egykori ihletőjével, aki bebizonyítja számára, hogy nem csak most, de annak idején sem élt jól, nem tudott értelmes kapcsolatot kiépíteni senkivel, így logikus módon nincs is más hátra, mint próbálkozni az újrakezdéssel - hátha a két kiégett embernek most, amikor semmiben nem hisznek már, együtt mindez sikerülhet már túl az élet delén. Ibsen Ha Mi Holtak Feltámadunk. E nervózus légiességnek, részben kétséges mártíriumnak jó ellenpárja Facskó Marica a "csendet halló" boldogtalanságból egyre bátrabb választásainak, döntéseinek köszönhetően kiemelkedő, kihangosodó Majája. A fehér ruházatú élőhalott (élő/halott) modell sápadt kerengése és az erőre kapó, a maga útjára lépő feleség fokozatosan színesedő énje a mára már kissé halványabb ibseni szimbolika (például "A feltámadás napja" című főmű, Rubek nagy látomása) dekódolásában, innoválásában kétfelől, két különböző szubjektummal segít.
A didaktikus mondatok, amelyekhez nem kevés romantika is társul, talán a mű népszerűtlenségét könnyen magyarázhatják - egy biztos, hogy a néző garantáltan be fogja látni, hogy a bemutatott érzéketlen művész sorsa törvényszerűen tragikus, hegyi lavina nélkül is, az újabb kísérlet is reménytelen. Ibsen nemcsak a múlt előszedegetését kedveli, de a látványos szimbólumokat is. Nem tudom, hogy miként képzelte a hegymászó jelenet színpadi megvalósítását (köddel, lavinával, szakadékba zuhanással), egy biztos, hogy ezeket manapság akár vetítéssel is meg lehetne csinálni, de nem vinne minket előre. Ami jól jött a darabnak, éppen ezen jelenetek terjedelmének-súlyának a csökkentése. Ibsen: Ha mi holtak feltámadunk - 2015. - Invidious. Ez használt, de még így is nagyon kimódoltnak érződik a lezárás. (Egyébként is sokkal tragikusabb és nyomasztóbb túlélni, hosszan kínlódni, mint egy lavina hatására néhány perc alatt meghalni. ) Nem ez az első darab mostanában, amelyik fő témája éppen "a meghalunk nemsokára, pedig még nem is éltünk" gondolat - persze lehet, hogy csak én láttam ebből a nézőpontból a múlt héten a Két nénit, a Szép napok at is.