Mondhatnánk, hogy a sztori a beilleszkedés sztorija, de ez egyáltalán nem igaz. Az emigráns-probléma pedig csak azért látszólagos, mert a búvó otthoni táj inkább csak jelképes, meg nem nevezett. Az otthon az érzelmi kötődés metaforája, és az emigránsok/vendégmunkások élete leginkább ebben szenved hiányt. A testvéri kapcsolat értelme is kettős; testvériség az otthontól való távollétben és a kötődés szimbóluma is egyszerre. Line, a nő, szintén jelkép. Nehéz eldönteni, hogy a gyerekkori emlék miatt vált-e pont Linévé az eszménykép, vagy ez vetült ki Linére, a gyermekkori ismerősre, de ez talán nem is fontos, mert a főhős a saját tegnapi identitásához visszkanyarodva kapcsolatot talál valakivel, és kész beilleszkedni is. Agota kristof tegnap gyermekei. A végtelenül lehangoló szerelmi történet után követező zárás, mely egyszerre hozza mozgásba az élni=írni/nem írni=nem élni toposzát és teljesíti be a főhős halálvágyát, szűkszavú és zavarba ejtő. labe >! 2015. augusztus 12., 15:26 sűrű-szürkés-nyomasztó-mély versek közé oltott fájdalom, sőt maga az egész könyv egy lírai monológ első olvasásra valami új érzést kelt, majd ismerőssé válik, a végén keserű, de mégis különleges íz marad benned lizke >!
Szinte percek alatt végeztem ezekkel a drámákkal. A Vezeklés tetszett a legkevésbé. Nem csak azért, mert ha kínzásokról olvasok, felkavarodik a gyomrom, hanem azért sem, mert nem érte meg ezt a felkavarodást a történet. Nem volt rossz, de annyira jó sem. A szörny már jobban tetszett. Megjelenik, az emberek félnek tőle, aztán lassan megszokják, s végül szeretni kezdik. (V. ö. 1984 zárómondat. Agota kristof tegnap resz. ) Lehet harcolni ellene, csak érdemes-e? A járványon sokat nevettem. Ó, nem mintha egy vidám történet lenne, nem, nem. Ez egy tragikus történet, de nagyon viccesen megírva. Szívesen megnézném színházban is, szerintem én lennék az egyetlen a nézőtéren, aki hangosan kacag, de hiába, imádom, ha valakiben van hajlam az (ön)iróniára. Az út. Ez volt a legjobb. Mellbe- és húsbavágott. Tökéletes kilátástalanság, tökéletes pokol. Egy végtelen autópálya, és folyamatosan menni kell. (Vajon miért lesz az út, ez az alapvetően pozitívnak tartott dolog – elvégre nem a megérkezés, hanem az út a lényeg, vagy hogy is van – a kilátástalanság jelképe a mai irodalomban?
Hasonlóan félelmetes - és elgondolkodtató - a másik három dráma is. Az út a betonlabirintussá silányított Föld vízióját tárja elénk, A járvány egy kis falu lakóit megtizedelő öngyilkosság-sorozat rejtélyét járja körül, a Vezeklés pedig egy különös házaspár szörnyű titkával ismerteti meg az olvasót.