Tulajdonképpen egy tárcakötetet tart kezében az olvasó, mikor a Pixel t a kezébe veszi, még akkor is, ha szerzője nagyon kreatívan és okosan szövegtest ként határozta meg a könyv műfaját. Kreatív azért, mert végtelenül átgondolt és konzekvens a kötet abból a szempontból, hogy mindegyik írás egy-egy testrész köré épül és ezek a pixelek, rövid történetek építik fel a testet, vagy ha úgy tetszik, szövegtestet. Tóth krisztina pixel.com. Okos pedig azért, mert a mű ilyenfajta megkonstruáltságában talán kevésbé felelősségteljes írni, hiszen ezzel az írásmóddal gyakorlatilag a regény felépíti önmagát, és ez a forma elbírja és szinte el is rejti a gyengébb írásokat is. Úgy gondolom, hogy Tóth Krisztina eddigi legjobb prózakötete a Vonalkód (2006) és ezt a szintet habár a Pixel nem ugorja meg, mégis sokkal egységesebb, mint a Hazaviszlek, jó? (2009), mely ugyanígy tárcakötet, felvállaltan különböző minőségű írásokkal. A kötet olyan, mint egy metrószerelvény, mely Kőbánya-Kispestről indul a szereplőkkel, kik ismeretlenül is kapcsolatban állnak egymással, ám ezt egyedül az olvasó tudja.
2013-ban jelent meg Tóth Krisztina első regénye, az Akvárium a Magvetőnél. Ebben egy nyomasztó és szűk, de egyben átlátszó világot rajzol elénk. A negyvenes évek végén örökbefogadott kislány, a nevelőszülei, a saját gyereke, a férje, az összes rokona és ismerőse: kivétel nélkül mindenki a szeretethiányt tekinti az elfogadott, az egyetlen megélhető állapotnak. Tóth Krisztina: Pixel - ekultura.hu. Tóth Krisztina kiváló arányérzékkel keveri a naturalizmust, az iróniát és a fekete humort, "hétköznapi katarzissal" tisztítja meg múltunknak ezt a nehezen feldolgozható, a kollektív tudattalant erősen befolyásoló szakaszát. 1989-es első kötetének, az Őszi kabátlobogás megjelenésének huszonötödik évfordulójára adta ki a Magvető a 25 írást tartalmazó Pillanatragasztót. A történetek mindegyike egy-egy pillanatfelvétel Magyarországról, tükörcserép az elmúlt negyedszázadból. A könyvben a szenvtelennek tűnő elbeszélő végtelenül pontosan láttatja az emberek közti bonyolult viszonyok rendszerét, és a nehéz sorsok, olykor groteszk jelenetek elmesélése közben minduntalan megcsillan a szerző kifinomult és szarkasztikus humora.
Tóth Krisztina könyvét olvasni olyan érzés, mintha az író leemelné egy soklakásos társasház tetejét, megengedné, hogy belenézzünk a lakók életébe, és az értelmezés kényszerétől és a kerek, logikus történetek iránti vágytól vezérelve összerakjuk az életük darabkáit. A Pixel t olvasni tehát kukkolás – persze mondhatnánk, hogy mindenféle olvasás kukkolás. Ám ebben a kukkolásban nincs semmi szégyellnivaló, Tóth Krisztina ugyanis remekül eltalálta a megmutatott, az éppen csak felvillantott és az elhallgatott információmorzsák és élettöredékek arányát. Biztos, hogy nem minden összefüggés vehető észre elsőre, tehát az olvasó nincs túlságosan kiszolgálva, hanem meg kell dolgoznia az eredményért (vagyis a történet összerakásáért). Ugyanakkor a szerző megkímél attól a frusztrációtól, amely a túlságosan rejtett vagy a kizárólag kétértelműen leírt összefüggések miatt az olvasóban keletkezhetne. Toth krisztina pixel pdf. S így összességében a Pixel igen jó olvasmány: könnyen és gyorsan olvasható, de nem felszínes; modern (sőt posztmodern), de a szerzője nem megy olyan messzire a kísérletezésben és a játékban, hogy magától is elidegenítse az olvasóját.
– A nő a próbafülkék előtti folyosón állt és próbálta visszatuszkolni az anyját. A karjukon ruhákkal várakozó németek értetlenül nézték őket, az idősebb nő meg csak rázta a fejét, hajthatatlannak tűnt. Nem az volt a baj, hogy megpillantotta magát hátulról a dupla tükörben. Hogy meglátta a széles hátba bevágó melltartót, a kopott, ősz hajat. Lehetett volna ez is a baj, de nem. Még csak nem is az bántotta, hogy a lánya fizetné a ruhákat: hiszen a lánya jól keres, a német férj is szívesen vesz időnként egy-két holmit az anyósának. Egész más történt. Az idős nő a próbafülkében hirtelen rájött valamire, és nem beszélhetett róla. Lángolt az arca, de nem mondhatta meg, miért. Nem mesélhette el a lányának a nyak történetét. A Pixel két oldala: Testkoncepciók dialógusa Tóth Krisztina Pixel című művében – Tóth Krisztina. Hetvennyolcban járt életében először Nyugaton. Utána se sokszor, de az a legelső alkalom emlékezetes maradt. Ulmba hívták meg egy konferenciára. A lányok még kicsik voltak, a férje vigyázott rájuk. Nem volt szokás, hogy az orvosok magukkal vigyenek egy röntgenes tanársegédet, főleg nem egy ötnapos nyugati kongresszusra.
Hazudtam, de valamiért így láttam helyesnek. David sohasem tudta meg, hogy az anyja kezét valaki elengedte. Senki nem maradt ugyanis, aki még találkozhatott volna vele, és elmondhatta volna, hogyan könyörgött annak idején az anya a szeretőnek, hogy adja neki mindkét menlevelet, és hogyan győzött végül szerelmes, megzavart fejében az élni akarás. Gavriela sem ismeri ezt a történetet, ő egy másik történetet hallott az elengedett kézről. Ő úgy tudja, hogy mindez a távoli Litvániában, Vilniusban történt, és hogy a kislányt valójában Irenának hívták. Hogy Irena kezét engedték el, és Irena anyja hagyta ott a gyerekét. És azt is tudni véli, hogy egyikőjük sem élte túl a háborút. Mindez persze ellenőrizhetetlen. Keringenek a nevek, nehéz volna mindennek utánajárni. Többnyire feltételezésekre kell hagyatkoznunk. A krétás kísérlet például elméletben megvalósítható, hiszen a vonalaknak van kiterjedésük. Tóth Krisztina - Pixel - Vatera.hu. Dawidnak vélhetően igaza volt. Ha az ember végtelen hosszú ideig köröz ugyanazon a felületen, akkor a rajz egy idő után kúp formában kiemelkedik az asztallapból, és tapintható domborulatot alkot, ami nem azonos a fán található csomóval.
Ha nagyobb távlatból érzékelhetném saját mozgásomat, látnám, hogy a kép alsó széle felé tartó, ázott részecske vagyok. Egy homokakváriumban élünk, odafent egy szórakozott kéz időről időre megfordítja a képet". S az írás zárlatában letisztultabb, összegző modorban újra visszatér a metaforához: "Mindig ugyanaz [a kép], de azért kicsit mindig más is. A részletek átrajzolódnak, valami titokzatos erővonal időről időre megmutatkozik. " Az életművek belső ívére figyelő kritika számára a Pixel világképében, narratív megoldásaiban is szerepet kap a három kulcsfogalom: a nagyobb (többnyire időbeli) távlat igénye, az emberi életet átrendező, sorsszerű erő, és a változások mögött megmutatkozó, hátteret adó állandóság. Tóth krisztina pixel.de. A kötet egyetlen, művészettel foglalkozó novellájában, a térd történetében az életműve legfontosabb darabján dolgozó öreg fotós, Jean-Philippe állványzatot épít a műteremben, hogy munka közben "a Mű összes pontját" elérhesse. Az évtizedeken keresztül rögzített részleteket szeretné elrendezni, az egyik sorozatban a saját, kiázott teafiltert tartó, mindig ugyanabból a pozícióból fotózott kezét.
A szikh Magyarországra utazik, hogy találkozhasson Ágnessel ( Nyolcadik fejezet, avagy a fül története), akinek főorvos édesanyja viszonyt kezd egyik páciensével, egy agydaganatos építésszel, akivel egy villányi parasztházban tölt el néhány pásztorórát ( Ötödik fejezet, avagy a fej története). A férfi lánya, Helga szeretője annak a férjnek ( Tizenkettedik fejezet, avagy a haj története), akinek az anyja éppen abban a lakásban lakik a Teréz körúton, ahonnan annak a Gergő nevű fiúnak a zsidó nagyszüleit hurcolták el annak idején ( Huszonnegyedik fejezet, avagy az íny története), aki az agytumoros építész villányi házát megveszi annak halála után. A harminc testrész története pedig további kusza szálakat fed fel, magával ragadva az olvasót a hétköznapi emberek és hétköznapi történetek hálójába. Hiányzik az időrend a bonyolult viszonyok leírásából, ezért az idő múlásának érzékeltetésében is szintén a test(rész)ek nyújtanak számunkra segítséget, melyek öregszenek, megcsonkulnak, begyulladnak.