Az SZTE geográfusainak fénylő makettje napról napra mutatja a szegedi nagy árvíz pusztítását Hogyan pusztította el Szegedet az 1879-es tiszai árvíz? Mit tettek és mit tehettek volna a katasztrófa elkerüléséért az elődök? Miért kihívás a mai geográfusok és vízügyesek számára a Tisza áradása? Szegedi nagy árvíz detroit. E kérdésekre is választ ad a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékén felállított, az 1879-es szegedi nagy árvízhez vezető elöntéseket bemutató interaktív tábla. Hatalmas térképen a Tisza és a környező területek – az 1879-beli állapotok szerint. Az üvegre festett térképen fénnyel megvilágítható területek 8 lépésben mutatják be az elöntés történetét. A fényes térkép melletti magyarázó táblák is segítenek abban, hogy napról napra bemutatható legyen az 1878 decemberében kezdődő tiszai áradás, a 1879. március 12-én Szegedet is elpusztító katasztrófa története … Az interaktív táblát a Szegedi Tudományegyetem úgynevezett bölcsész kari épületének (Szeged, Egyetem utca 2. )
Március 17-én Tisza Kálmán miniszterelnök és Ferenc József osztrák császár és magyar király együtt látogattak Szegedre, és kezdtek tárgyalásokat a rendkívüli támogatásokról. A tragédiát személyesen átélt Mikszáth Kálmán és Jókai Mór írásaikban hívták fel a figyelmet a város helyzetére. Munkácsy Mihály, Csontváry Kosztka Tivadar és Liszt Ferenc szintén művészi eszközöket segítségül hívva mozdították elő az újjáépítést. Jelentős segély érkezett Bécsből, de kivette a részét Szeged támogatásából Oroszország, Németország, Olaszország és még sok további európai és Európán kívüli állam. Nagylelkűségük emlékét a körút egyes szakaszainak elnevezései őrzik. Több ezer ember menekült el a sydney-i árvíz miatt | 24.hu. A tudatos (újra)tervezés és a belváros épületeinek egységes képe Szegedet az egyik legmodernebb, legtakarosabb európai várossá emelték. Alsóváros paprikatermelőinek napsugaras oromzatú parasztházai is víz utáni képződmények. Ferenc József optimista jóslata végül valóra vált: Szeged szebb lett, mint valaha volt. Tetszett a cikk? Ha szeretne még paprikás és fűszeres témában, heti rendszerességgel cikket olvasni, hírt kapni az ÚJ paprika elkészültéről, iratkozzon fel hírlevelünkre.
Könyvtári szolgáltatások SZTE Klebelsberg Könyvtár Contenta Repozitóriumok Katalógus
Kisházi Sándor 2021, március 12. 08:04 A nap, amit Szeged sosem felejt: 142 éve öntötte el a Tisza a várost 142 éve, 1879. március 12. éjszakáján új időszámítás kezdődött Szegeden: az azelőtt történteket később úgy emlegették, hogy a Víz előtt…
A szegedi "nagy" árvíz volt a török kor óta a legdrámaibb hatást gyakorló esemény a szegedi városkép fejlődésére. 1879. március 12-én, Gergely napján, hajnali 2 órakor betört a víz, amely felbecsülhetetlen anyagi károkat okozott ugyan, és döntő csapást mért a város ősi életformájára, sajátos egyéniségére, de ugyanakkor a modern fejlődés páratlan lehetőségeit is megnyitotta előtte. Ezt a poláris kettősséget megkapó művészettel fejezi ki Pásztor Jánosnak a polgármesteri hivatal előtt látható, összetartozó két emlékszobra: az építő és a pusztító víz szimbolikus alakja (1932). 1879. A szegedi nagy árvíz. március 12-e éjszakáján új időszámítás kezdődött Szegeden, ami előtte volt, az a Víz előtt volt, ami utána következett, az a Víz után volt. A katasztrófa közvetlen oka, mint Lechner Lajos, az akkori idők legilletékesebb szakértője leírta, az volt, hogy a Tisza árja a partokkal párhuzamosan haladó töltéseket Szegedtől északra, mintegy 20 km távolságra, Petresnél átszakította, a várost valósággal hátba támadta, és északnyugatról, Rókus felől nyomult be.
– Hol vagy, édes lelkem? – Itt, az órában! – cincogta a gida. A kecskemama fölágaskodott, és kiszedte az órából a csemetéjét; a többit siratta, ennek az egynek meg úgy örült, hogy csak úgy potyogtak a könnyei. – Hát még akkor hogy potyogtak, amikor a legkisebbik gidától megtudta, mi történt! Azt sem tudta, hová legyen bánatában; már-már azon volt, hogy nekiszalad keservében a világnak. Kifordult a házból, neki a rétnek, a kis gida meg sírva-ríva a nyomában. Hát ahogy a rétre ért, szinte gyökeret vert a lába. Ott feküdt a farkas a fa alatt, és horkolt, hogy csak úgy remegtek belé az ágak! Az öreg kecske nézte, nézte, mint aki kővé dermedt. Addig nézte, míg észre nem vette, hogy valami fickándozik a farkas kövér hasában. "Uram teremtőm, csak nem az én szegény gyerekeim mozognak ott? " – gondolta. Hazaszalasztotta a gidát ollóért, tűért, cérnáért, aztán nekilátott, kezdte fölvágni az ordas bendőjét. Alig nyisszantott egyet, máris kidugta a fejét egy gida. – Csakhogy látlak, édesanyám! – kiáltotta, s örömében már-már a nyakába ugrott kecskemamának.
Nagyon szeretem ezt a mesét. Kecskepárti vagyok. Szerintem a kecske nagyon jópofa állat. Gondoltam elkészítem a mese szereplőit, mert olyan jól el lehet játszani a bábokkal. Jó kis tanmese. Gondoltam újra olvasom a történetet, mielőtt hozzákezdek a figurák megvarrásának. Olvasgatok itt ott. Itt magyar népmese és a farkas répát eszik, hogy finomabb legyen a hangja. Amott Grimm mese és a farkas krétát eszik, hogy lágyabb legyen a hangja. Aztán meg látom Móricz Zsigmond: Kecskéék és a farkas című verses meséjében kevesebb a gida is, meg se répa, se kréta. Mindenképpen szeretném ezt a kecske sztorit jobban körbejárni, addig megvarrom a gida csapatot. Mesekészleteim megvásárolhatók meska boltomban. Móricz Zsigmond KECSKÉÉK ÉS A FARKAS Domboldalon kicsi ház, Ott lakik a kecske, Felesége otthon várja, Vele van a két gidája. Hanem közel a berek, Hol a farkas tekereg! … – Jaj de kár, – szól kecske néni, – Énnekem is el kell menni. Vigyázzatok jó fiaim Ha nem leszek itthon, Erre jár a gonosz farkas, Be ne jöjjön titkon.
Ám akkor váratlanul megszólalt az óra? egy, kettő, három, – ütötte. – Oh! Ideje lepihennem! Amúgy is teljesen jóllaktam – mondta a farkas, s azzal kiment a házból. Nem sokkal ezután megérkezett kecske ma-ma. Szegény! Micsoda látvány fogadta. Az ajtó tárva nyitva, az asztal és a székek felborogatva, az edények összetörve, a lepedők, a takarók a földön szanaszét hányva. Kecske mama egyre csak a gyerekeit kereste, de nem találta őket. – Jaj! Jaajj! Csak nem történt valami bajuk?! Mi lesz most velem?! – siránkozott. Egyenként szólongatta kicsinyeit, de egy sem válaszolt. Amikor a legkisebbiket szólította, egy félénk hangott hallott: – Itt vagyok, anyácskám! – azzal a legkisebb gida kiugrott az órából, egyenesen édesanyja karjába. – jaj, úgy féltem! – mondta síró hangon, még mindig remegve, majd rendre elmesélte a történteket. A kecske mama és a legkisebb gida elindult, hogy megkeresse a farkast. Hamarosan rá is találtak. Kinn aludt a mezőn, egy terebélyes fa árnyékában. Amikor már megközelítették, látták, hogy hatalmas bendője csak úgy mozgott és kavargott.
Kapta magát, elszaladt a boltba, vásárolt egy jókora darab krétát. – Minek neked az a kréta, ordas koma? – tréfálkozott a boltos. – Talán beiratkoztál az iskolába? De a farkasnak nem volt kedve a tréfához. Végigmérte a boltost úgy, hogy annak majd elhűlt a vére; azt sem tudta, hogyan szabaduljon a kedves vevőtől. A farkas pedig megette a krétát, s attól egyszerre vékony lett a hangja, szinte maga sem ismert rá. "No – gondolta –, ez így jó lesz" – azzal visszament kecskéékhez, megint bekopogtatott, s megint beszólt nagy mézesmázosan: – Nyissátok ki, kedveseim, én vagyok itt, édesanyátok. Hoztam mindegyikteknek valami jó falatot! De már annyira kívánta a gidahúst, hogy nem tudta megállni, be ne lessen az ablakon, és szemügyre ne vegye a kívánatos pecsenyét. Éppen csak egy pillanatig tartott az egész, aztán máris lekapta a fejét, nehogy észrevegyék, a mancsát azonban meggondolatlanul otthagyta az ablakpárkányon. A gidák meglátták, és visszakiabáltak neki: – Nem nyitjuk ki, dehogy nyitjuk!