Nem véletlen, hogy ez a legtöbbet idézett Nagy László-vers: tömörsége, feszültsége mindenkit megfog, kérdései elgondolkodtatnak. Népszerűségét jól jelzi, hogy az 1960-as években sorai szinte teljes egészében szállóigévé lettek. Nagy László irodalmunk "bartóki" vonalát képviseli. tudná teljesíteni hivatását: hogy felfelé törekedjék lélekben! SzÉ Aki "tücsök-hegedűt imád", az rajongva tiszteli a természeti szépet, hódol az Alkotónak ezért a gyönyörű ajándékért. Nagy László: Ki viszi át a szerelmet :: galambposta. Aki "lángot lehel deres ágra", az az élet melegét sugározza dermedt szívekbe. A "szivárványra fölfeszülés" komplex képe egyszerre rejt ószövetségi és újszövetségi utalásokat a helyreállt harmóniáról és az önfeláldozásról. A vízözön utáni szivárvány és a keresztre feszítés összekapcsolása az áldozatvállaló jellegét ragadja meg a költői hivatásnak. A költő az, aki a gondolkodás rendjéért, a lélek harmóniájáért adja oda életét. De hiszen ez egybecsendül a példakép-előd József Attila költészetfelfogásával: ő is azt vallotta, hogy a költőnek az emberekért teljesített szolgálata az, hogy "megszerkeszti magában… a harmóniát".
Létem ha végleg lemerűlt, ki imád tücsök-hegedűt? Lángot ki lehel deres ágra? Ki feszül föl a szivárványra? Lágy hantú mezővé a szikla- csípőket ki öleli sírva? Ki becéz falban megeredt hajakat, verőereket? S dúlt hiteknek kicsoda állít káromkodásból katedrálist? ki rettenti a keselyűt! S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra! 1957 Vörösmarty szavaival szólva: az ember "a föld s az ég fia". Nagy László: Ki viszi át a szerelmet (elemzés) – Jegyzetek. És: "Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen. " (Gondolatok a könyvtárban) – Nagy László ars poeticája szerint a költészet elemi fontosságú emberi létezésünkben: költészet nélkül "félszárnyú madár lenne az emberiség". Azaz nem tudna megfelelni küldetésének, amelyet "oly gyönyörű szigorral oltott bele a természet". (N. L. : Küldetés) A Ki viszi át a szerelmet c. költemény a szonettek kötött formájára emlékeztet 14 sorával. A rövid terjedelem, a tömör kifejezésmód nagy erővel érint meg, és mintegy társsá avat bennünket az alkotásban: együtt-gondolkodásra hív. A költő képei képzeletünkben kiterebélyesednek.
Hallgassátok, szeressétek az új dalt! A hetedik mondat megismétli e sort, a kérdőjeleket innen kezdve felkiáltójel váltja fel. Ez is jelzi, hogy az utolsó négy sor némileg elkülönül a megelőzőektől, hogy ez az összefoglaló lezárás. A kérdő hangsúly állítóvá fordulása a végső igazság kimondását ígéri. Az első hat kérdőmondat tartalma körülbelül a következő gondolat: Ki teszi azt, amit én, a költő, ha meghaltam? A lezáró két mondaté pedig: Ki, ha nem én s a hozzám hasonlók! Vagyis a költői lét értelmére rákérdező vers válasza: a társadalomnak szüksége van a költőre. Nyolc képet bont ki a nyolc mondat. A képekre a romantikus-mítoszi felnagyítás a jellemző. Már az indító mondat szóhasználatában szembeötlő ez a sajátosság ("létem lemerűl", "imád"). Az egyes képek a költő feladatait sorolják elő. Az első kép, a tücsök-hegedű a mikrovilágot idézi. A kicsinyítő, puritán egyszerűségű természeti jelenség (tücsökcirpelés) s a hozzá kapcsolódó, felfokozott érzelmi töltést hordozó állítmány (imád) azonban már itt különös feszültséget teremt.
A tücsök a köznyelvbe is felszívódott jelentéssel a dalosnak, a költőnek is jelképe, a tücsökhegedű imádása tehát a költői mesterség és hivatás komolyan vételét, a lírai hős létét lényegbevágóan meghatározó elhivatottság-tudatot is jelenti. A következő képek egyértelműen a mesék, a mítoszok világába vonnak be, ahol a hősnek a lehetetlent kell megcselekednie a győzelemért. A próbák a természet emberivé varázsolását teszik lehetővé, ugyanakkor tragikus áldozatvállalást is követelnek a hőstől. A szivárványra fölfeszülő hős képe nemcsak valami tündéri szépet, hanem a megváltás mozzanatát is magába rejti, s így a tragikumot is. A vers természeti képekkel indult ("tücsök", "deres ág", "szivárvány"), az első három mondat a természet és a költő viszonyát mutatva szólt a jelképesbe és a mítosziba átváltva a költő társadalmi szerepéről. A továbbiakban még dúsabb lesz ez a kapcsolat: a természet mellé az ember (az emberi társadalom) is beiktatódik, a világnak ehhez a teljességéhez kapcsolódik a költő, s így teljesebb képet kapunk társadalmi szerepéről is.