"Ha egyszer, valaki, akárki, elviselt volna olyannak, amilyen vagyok, fenntartás nélkül, kikötések nélkül… Nem tudom. Soha, soha nem segített senki. " Hűha. Most, Az őz-zel értettem meg, hogy miért is az Szabó Magda, aki. Ha csak ezt az egyetlen kötetet írta volna meg életében, már megérdemelné a vastapsot és kitüntetéseket. Fájlalom is, hogy nem ezzel a könyvvel indítottam nála (és még szerencse, hogy nem vette el a kedvem teljesen az Abigél…). Idén ilyen hatása gyakorlatilag egy könyvnek volt (szépirodalmiban), Gergely Ágnes: Őrizetlenek c. könyve. Ugyanazt a döbbenetet, torokszorító érzést éreztem ennek a kötetnek az olvasása közben is. "… én tudom, hogy az ember nem felejt el semmit… az emlék szétterjed az emberben az évek folyamán, mint a rák. " A történet meglehetősen furcsán építkezik, hiszen a jelenben olvassuk Eszti sorait, amit valakinek ír – nem lehet tudni, főleg az elején, ki az illető, mi ez, napló neki, levél, vagy más.. Apránként jönnek elő Eszti emlékei, néha ide-oda csapong, de ettől is olyan reális, olyan jó… Az emlékek pedig nem egy könnyű gyerekkort mutatnak be… "Mindig gyanakodtam a jó emberekre.
Izgalmas dramaturgiai módszer, hogy megmaradt a monológ forma, amit gyors kis jelenetek törnek meg, mielőtt belefáradnánk a monológba. Játszott már a Rózsavölgyi Szalonban? Most először játszom itt, és nagyon örülök, hogy itt lehetek. Más színészi eszközökkel kell nagyszínpadon játszani, és egészen más egy szuperközeli, szinte lakásszínházszerű közegben. Hogy egy hasonlattal éljek, másképp kell főzni 600 főnek, mint 75 embernek. Az igazság, őszinteség nem kerülhető el, de itt vissza kell fognunk magunkat, mert a nagyszínpadhoz vagyunk szokva. Fotó: Éder Vera Szabó Magda: Az őz ősbemutató Színpadra alkalmazta: Kovács Krisztina Szereplők: Nagy Mari, Gáspár Sándor, Spolarics Andrea, Erdélyi Timea, Sipos Imre Díszlettervező: Enyvvári Péter Jelmeztervező: Sántha Borcsa Dramaturg: Kovács Krisztina Rendező: Őze Áron Bemutató: 2016. október 15. Rózsavölgyi Szalon
Szabó Magda: Az őz - ajánló - YouTube
1947-ben házasságot kötött Szobotka Tibor (1913–1982) íróval. Ennek emlékeit Megmaradt Szobotkának (1983) című könyvében írja meg. Ebben az időszakban írja meg első versesköteteit, majd 1949-től a kényszerű hallgatás időszaka következik: 1958-ig nem publikálhat, az ebben az időszakban alkotott műveit csak később adják ki. Ekkortól datálható áttérése a regényírásra. Az 1958-as Freskó és az 1959-ben megjelent Az őz című regényei hozzák meg számára a szélesebb körű ismertséget. 1959-től szabadfoglalkozású író. Sorra követik egymást művei, melyekben a lélektani regények hagyományait is hasznosítva formálja meg jellegzetes alakjait. Önéletrajzi ihletésű munkái az Ókút (1970), valamint a Régimódi történet (1971), melyekből nemcsak az alkotásban szemléletét formáló gyermekkori hatásokról kaphatunk képet, hanem érzékletesen, kordokumentumként is hitelesen számol be a korabeli Debrecen múltjáról és mindennapjairól is. 1985-től öt éven át a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke.