Az idei Gyulai Shakespeare Fesztivál színes és változatos programja olyan erősre sikerült Elek Tibornak köszönhetően, hogy "elbírt" egy gyengébb estét is. Örkény színház a vihar dentist in ashok. Az Ahogy teccik – nemtragédia – címet viselő produkció a Pesti Magyar Színiakadémia harminc diákjának előadásában, Szabó Attila szövegével és Halasi Dániel osztályvezető rendezésében fiatalos fesztiválhangulatot ígért, de inkább csak terjengős és kaotikus előadást eredményezett, amelyben mindössze a zenei anyag és egy-egy színpadra állítási ötlet biztosított némi felhőtlen élményt. A beharangozók jól sikerültek: nemcsak a fiatalok adtak elő hangulatos utcaszínházat egy-egy rövid jelenettel és énekkel az előadást megelőző délutánokon, de a műsorfüzet is reménykeltő volt. Milyen lehet a mai fiatalok improvizációit, a bennük élő, szerelemmel és felnövéssel kapcsolatos "pánikot és derűt" felhasználó Ahogy tetszik -átirat, ráadásul a kultstátuszt élvező 30Y zenei anyagával és Beck Zoltán színpadi jelenlétével megspékelve? A Tószínpadra tervezett előadást végül a közelgő vihar miatt zárt helyen mutatták be, az Erkel Ferenc Művelődési Központ színpadán, de nem ez okozta az előadással kapcsolatos problémákat.
Hasonlóan jeleníti meg a hat színész Emerenc kilenc macskáját Horkay Barnabás legényest idéző koreográfiájában, az írónő pedig simogatás gyanánt beáll közéjük táncosként. Nemcsak fogalmazásmód ez, tartalom is: ennek az öregasszonynak az állat is ember. A színészek többször gitárt, szájharmonikát vesznek a kezükbe, vagy épp a dobszerkót verik, a zenét szerző Matisz Flóra Lili maga is jelen van hegedűvel, énekkel. Hírklikk - Cserhalmi György kapta a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját. A zene főleg a narrációra felfűzött, karénekkel támogatott szólókon alapszik, amelyek kezdete, vége lágyan mosódik össze a prózamonológokkal és -párbeszédekkel, puhán csukódik az előadásra a visszatérő álom dalkerete is. Az alapanyagban szerepelnek kultikus popslágerek, kommersz karácsonyi szám, de még Bánk bán-ária is, nem is a konkrét zene, hanem a jelmezek miatt asszociálok első ránézésre a Soharóza-produkciókra. Merthogy Szabados Luca jelmezei tényleg brutálisan extravagánsak, a monokróm és metálszínek adta keretek között szabadon burjánzanak az erős geometrikus minták, a bizarr, futurisztikus formák, a plasztikhatású anyagok.
Még az is felvillan itt, hogy fikcióként menynyire bizarr valójában a nyilvános emlékműállítás egy olyan bűn jóvátétele gyanánt, amit éppen a szemérem ellen követtek el. Talán azért ennyire karikatúraszerű művészparódia ez a kettős, hogy annál inkább embernek látsszon mellettük a realista játékmóddal alakított Emerenc. Örkény színház a vihar jogbani. Pogány Judit alig mozdul, a testtartásával, merev arckifejezésével, ostorcsapás-hangsúlyaival hozza létre ezt a kívül szikár és kérlelhetetlen, de minden igyekezete ellenére is érezni, kötődni, szeretni akaró öregasszonyt. Valahányszor megszólal, az éles; persze nagy szerepe van a szövegátiratnak és nyilván Ari-Nagy Barbara dramaturgi közreműködésének is abban, hogy ezek a mondatok olyanok is. A mellékszereplők erősen stilizáltak, a három öregasszonyból álló társaságot játszó Kókai Tünde, Józsa Bettina és Bajomi Nagy György mint három vokálos párka. Nemcsak a nők cserélhetők fel könnyen a férfiakkal, hanem akár az állatok is az emberekkel. Viola kutya szerepében Patkós Márton arckifejezései, gesztusai, néma jelenléte humorral lazítja az előadást, de ez az elegánsan antropomorf, nonverbális játék a kutya és ember közötti köteléket konkrét kutyaábrázolás nélkül is erőteljesen átadja.