Valami izzás, formálni akartuk a világot. Reménykedtünk a jövőben…" Kádár nem viszonozta ilyen hévvel a nő érzelmeit, talán nem is szerette úgy Piroskát, ahogy az asszony őt, vagy csak minden energiáját lekötötte az egyre veszélyesebbé váló mozgalom: ekkoriban tolódott ugyanis a magyar belpolitika a szélsőjobb felé, már zajlott a második világháború. Nem volt egy életbiztosítás baloldali illegális tevékenységekben részt venni. Kitálalt a volt kommunista pártvezér titkos szerelme: Szeretőt tartott Kádár János - Blikk. "Vártam, hogy kinyújtja értem a kezét, hogy magához húz, forró ölelésre, olyan régóta hiányzó szerelemre. Áradt belőle valami boldogság, ahogy ott ült a széken. Önfegyelme engedett, de én szenvedélyt akartam, látni, hogy akar engem, hogy nem én közeledem felé. S halálosan sértette női magamat, hogy nem tör rám…" – így emlékezett vissza Piroska kapcsolatuk kihűlésére és egy intim találkozásukra, amikor Kádár visszautasította az asszony közeledését. Így szerelmük végül nem teljesedhetett be. A pártvezető szíve ezután már csak Tamáska Máriáé volt, akivel haláláig éltek házasságban, de gyermekük soha nem született.
Döme Piroska volt az, aki még megdobogtatta a pártvezér kérges szívét. Kádár magánélete tabunak számított. Döme Piroskához fűződő viszonya is titok volt – azért is, mert a csapodárság nem fért össze az elvtársi erkölcsökkel. Ennek ellenére szövődött szerelem Piroska és Kádár között. A fiatalok a szociáldemokraták VI. kerületi párthelyiségében ismerkedtek meg egymással. Piroska házasságban élt, de később elköltözött férjétől. Hogy Kádár miatt rúgta-e fel a házasságot vagy már amúgy is egy rossz kapcsolat volt, Kádár csak katalizátor vagy ürügy volt a változásra, talán már sosem derül ki. Mindenesetre Piroska új albérletének otthonossá tételében Kádár is segédkezett. Végül mégsem lett soha a közös otthonuk. Döme Piroska szenvedélyre vágyott, de nem kapta meg Forrás: Pedig igazi romantikus szerelem volt az övék. Döme Piroska évtizedekkel később így írt kettejükről: "Róttuk az Andrássy utat, keresztül-kasul jártuk a ligetet. Mi maradt meg ezekből a gyakran hajnalokig tartó kóborlásokból?
Őket egyébként kiadták a Német Demokratikus Köztársasának, azaz a kelet-német kommunista rendszernek, ha lebuktak. Volt olyan férfi, akinek hatszor sikerült átjutnia – többek között - a magyar határon (is), de a hetedik alkalommal, amikor a gyermekét próbálta nyugatra csempészni, már lebukott – Csehszlovákiában – erről Németh László Sándor beszélt a konferencián. Egy másik párt, akik szintén az egykori NDK-ból próbáltak a hatvanas években nyugatra szökni Magyarországról, az buktatott le, hogy a kisgyerekük a felsírt, amikor a magyar határőr végignyomkodta a hátsó ülést. Változó határőrizet Németh előadásához kapcsolódott Katona Klára referátuma, amelyet az 1956 utáni határvédelmi intézkedésekről tartott. A Kádár-rendszer első heteiben, 1956-ban két hétig szinte őrizetlenül maradt az államhatár, ez idő alatt 200 ezer ember hagyta el az országot. Pár hét múlva viszont újra szigorították a határőrizetet. Az újabb váltás pár év múlva következett be, amikor a fegyverhasználatot korlátozták mégis, hogy javítsák a külföld előtt Magyarország megítélését.
Arany János öt legmeghatóbb versét gyűjtöttük csokorba! Aki ezeket ismeri jól tudja, és aki csak most olvassa el, örökre megjegyzi, hogy nem véletlenül tartják a reformkor kimagasló alakjának. Író volt ő, tanár és a Magyar Tudományos Akadémai tagja, illetve főtitkára. Jókaihoz Én kedves cimborám, jó Jókai Mór úr! Ha te csak halogatsz, úgy járok én pórul, Itt vagyon október, hűvösebb a cella, Még sincs a kezemben az igért novella. Tudod pedig, tudod, a cigány adomát, Mégse szánod a te kollegádat s komád'. Énrám szól keserves tanulsága, ládd-é: Mikor haldokolva vacogott a dádé, Intvén a napnak, mely boronga télileg: "Bújkálj! Arany János: Néma bú » Virágot egy mosolyért versek. bújkálj! sütnél még, ha lenne kinek! " – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – Te is írnál pajtás: de majd nem lesz kinek. (1862 okt. ) Emlékül Ismerni akarónak Ha levetve gyarló testet, Úgy, mint ideállá fested, Lengne hozzád tiszta szárnyán Ez a szellem: elbocsátnám. Igy, ne óhajtsd látni szembe: Ember ő is, törpe, gyenge; S tán becsét is, ha csalódnál, Alább tennéd… a valónál.
De hová juték? hisz örömünnep van ma… Ünnep? igen, az van; de öröm nincs jelen: Nevem ünnepét én – zárkozván magamba – Ti, kedves halottak, tinektek szentelem! Kívül, belül maradjon Békében az ország; A vásárra menőket Sehol ki ne fosszák. Béke legyen a háznál És a szívredőben. Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. Bejegyzés navigáció
………………………… Gyermekkoromban felköték A színben egy nagy tökharangot, Amely ugyan nem ada hangot, De máskép vígan működék; Megvolt a súlya, lódulása, Kötelét hogy jól visszarántsa S vele a kis harangozót; – Szóval: csinált kommóciót. "No, mondám, majd ha nagy leszek, Valódi harangot veszek És azt egész nap kongatom Saját kényemre, szabadon. " Így kongatom most untalan E verseket – bár hangtalan. Az élet rajtam egyre nehezűl; Kivénültem kortársaim közűl. Arany jános idézetek. Oh, mint szeretném újra élni Az ifjuság arany korát, Még egyszer újra átremélni Hosszú reményeim sorát, – Hévvel haladni a tetőnek, Borítaná bár köd, homály – Míg fénybe' most, a lejövőnek Ragyogva, de mögötte áll! Belenézek a nagy éjszakába, alszik a föld maga árnyékába'. Itt, vagy amott csillagok röppennek: gondolatim is úgy jönnek-mennek. Gondolatom szappan-buboréki csillogók, mint odafenn az égi: de töredék mindkettőnek útja, mind szétpattan, mielőtt megfutja. Új erőben ébredve Köszöntöm fényedet Istenem s műveidre Fordítom szememet. Mily dicsően kel fel a nap S minden új életet kap.
Ott maradt ő, elhagyottan. Várja, várja, mindig várja, Hogy kinő majd csonka szárnya S felrepűl a magas égig, Hol a pálya Nincs elzárva S a szabadság honja kéklik. Őszi képet ölt a határ; Nincsen rajta gólyamadár, Egy van már csak: ő, az árva, Mint az a rab, Ki nem szabad, Keskeny ketrecébe zárva. Még a darvak hátra vannak, Mennek ők is, most akarnak: Nem nézi, csak hallja őket, Mert tudja jól, Ott fenn mi szól, Ismeri a költözőket. 7 gyönyörű vers Arany Jánostól, amit nem tanultunk az iskolában. Megkisérté egyszer-kétszer: Nem bírná-e szárnya még fel; Hej, dehogynem bírná szárnya, Csak ne volna Hosszu tolla Oly kegyetlen megkuszálva! Árva madár, gólya madár, Sohse nő ki tollad, ne várd, Soha többé, fagyos télig; Mert, ha épen Nő is szépen: Rossz emberek elmetélik! (1847)