A pár nem ítéli el M. -et, azt mondják, áldozatnak tartják őt, és tisztelik benne, hogy legalább úgy járt el, ahogy a gyermekeinek a legjobb. Nagyon vigyáznak, a gyerekek nehogy azt érezzék: nem kellettek a szüleiknek. Kérdezem, tartanak-e attól, hogy majd kamaszként rátör az örökbe fogadott testvérekre a lázadás vagy a gyökérkeresés. Azt mondják, a szeretetet, biztonságot nyújtó légkörben hisznek, és bíznak benne, hogy a gyerekek értékelik majd, amit értük tettek. – Az nem kérdés számomra, hogy Bencét és Julcsit miért hozzánk helyezte a Jóisten – említi meggyőződéssel Zsolt. Amikor kérdezem, szeretnének-e még saját gyermeket, Éva mosolyogva szól: - Már kislányként is azt válaszoltam, amikor megkérdezték, hány gyereket szeretnék majd, hogy vagy egyet vagy hármat. És lám, Isten megadta. Ez így tökéletes. (A cikk teljes egészében igaz történetet mond el, csak a szereplők neveit változtattam meg – a szerkesztő megjegyzése. Akik szeretnek engem fénykép az. ) "A másik kéz mindössze három éves... Fogjuk egymást. Erősen fogjuk egymást. "
Bence volt a szívem vágya, és megkaptuk őt, a családunkba fogadhattuk. Isten tökéletes időzítése M. és a párja hétvégenként néha beugrottak, és megnézték Bencét. Jó fél év telt el, amikor – immár másodszor – felvetették: a kisfiú testvére, Julcsi örökbe fogadhatóvá válik. Évának és Zsoltnak egy hete maradt a döntésre: a szép, kék szemű kislányért biztosan rögtön jelentkeztek volna örökbe fogadók. Ők pedig időszűkében voltak, és tanácstalanok. - Éva kért, próbáljuk megtudni Isten akaratát Julcsi életéről – idézi fel Zsolt. – De hogyan? Végül abban maradtunk, hogy betesszük valahova a könyvjelzőt a Bibliába, hátha mond valamit. Aztán Julcsi fotója is belekerült. Akik szeretnek engem fénykép készítés. Elsiettem a munkába, a Bibliámat meg otthon hagytam. Éva elküldte, melyik részt jelölte a könyvjelző, de ott nem talált semmilyen utalást a dilemmánkra. Tudtam, hogy most a végső szó kimondásában a feleségem rám hagyatkozik, én pedig eldöntöttem, hogy nemet fogok mondani. Eljött a péntek, bementem a munkahelyemre, már csak egy óra volt a határidőig, amikor hívott az anyósom, és elmondta, hogy szerinte miért mondjak igent.
Mindezzel párhuzamosan pedig modellkedni is elkezdtem, de mindig is a képi tartalomgyártás állt közelebb hozzám. Aztán amikor feltöltöttem az Instagramra a modell-portfóliós képeimet, és egyre többen kezdtek el követni, úgy gondoltam, hogy ezt lehet tudatosabban is csinálni, hogy jobban odafigyelek rá. Nem is tekintek rá munkaként. Egy kreatív tevékenység, amiben nagyon jól ki tudok bontakozni, és tényleg szívesen csinálom. A YouTube-ra pedig inkább csak fellángolásszerűen szoktam tartalmakat kitenni, bár most oda is készülök egy újabb videóval. Szeretem a képek által megmutatni azt, hogy mit gondolok a világról. Én ezt már két éve csinálom, és eljön az a pont, amikor úgy érzed, hogy az életednek már minden szegletét megmutattad, és megosztottad azt, amit érdekesnek találtál, és én ennél a pontnál jöttem arra rá, hogy ami nagyon feltölt és pozitív érzéssel tölt el, azok az ehhez hasonló projektek, mint amiről most is beszélünk. 18 kép azoknak, akik azt hitték, hogy őket már nem érheti meglepetés. Amik valamilyen társadalmi problémára hívják fel a figyelmet, és valamilyen értéket teremt, és amivel e setleg én is hozzá tudok ahhoz járulni, hogy megváltoztassam néhány ember gondolkozását.