SZÉPIRODALOM / Magyar irodalom kategória termékei tartalom: Az erdélyi történelem tragikus tapasztalatait fejezi ki az 1944-ben megjelent Néma küzdelem című regény. Hőse egy erdélyi magyar szórványtelepülés, azaz annak lakói, akik hiába szeretnének földhöz jutni, helyettük román bankok közvetítésével román parasztok szerzik meg a felparcellázott grófi birtokot. Néma küzdelem - Nyírő József | A legjobb könyvek egy helyen - Book.hu. A regénytörténet a 19. század végének egyik súlyos társadalompolitikai mulasztását eleveníti fel, minthogy a magyar földbirtokosok és politikusok szűklátókörűsége következtében az erdélyi föld fokozatosan román kézre került, és ezáltal az erdélyi román térnyerés eszköze lett. Ár: nincs raktáron, előjegyezhető
Az lett. Olyannyira, hogy hideg fővel még ma sem könnyű olvasni róla…
Az elmúlt hetekben nemcsak a művelődési, hanem a politikai hírek között is a fő címek egyike volt Nyírő József újratemetésének témája. Sőt, mikor a Google-keresőbe beütöttem a ny betűt, rögtön az ő nevét adta ki első találatnak… A magyar és román politikai szféra hozzáállása miatt a helyzet nem is napról napra, hanem óráról órára változik. E cikk írásának pillanatában a Román Államvasutak közleménye alapján a Boldogasszony-zarándokvonat nem hozhatja magával a Nyírő hamvait szállító kegyeleti kocsit. Hogy mi lesz a helyzet holnap, holnapután vagy pünkösdvasárnap, a tervezett újratemetés napján, azt talán (nyírői szójárással élve) a mennybéli magasságos Atyaúristen tudja csak… Nyírő Józsefről halálának 57. évfordulóján már közöltünk rövid portrét itt. Én a továbbiakban írói munkásságával foglalkozom, kiemelten azokra a műveire koncentrálva, amelyeket olvastam, és amelyeket olvasásra ajánlanék. Kezdetben hadd idézzem ide a Magyar Irodalom Arcképcsarnoka szócikkének vonatkozó részét azokról a lehetséges okokról, amelyek a fasizmus felé terelhették Nyírő gondolkodását.
– Hát – azt mondja a katona – én nem vagyok annyira szegény, nekem van itt a zsebemben, né, egy jókora kő. Ebből én tudnék levest főzni, csak kéne egy üstöcske vagy fazék, amiben megfőzzem. – Hát azt éppen adhatok, mert fazekam van elég – nyugodott meg az öregasszony, csak nincs, amit beletegyek. Na, megmosta a katona a követ szépen, beletette a fazékba. Tüzet rakott az öregasszony. Vizet töltött a katona a kőre, s odatette főni. Egy jó hosszú fakanállal megkevergette. Leste az öregasszony. A katona még meg is kóstolta. – Hát jónak jó – csettintett a nyelvével-, de ha egy kicsi só volna benne, akkor még jobb lenne. – Hozok én sót, van nekem! Beletette a katona a sót, megkevergeti, s azt mondja: – Tudja, ha lenne egy kanálka zsírja, akkor aztán igazán jó lenne. – Van nekem az is, hozok én! Kőleves (magyar népmese) - KerekMese. – dicsekedett az öregasszony. Hozott egy kanál zsírt, azt is beleeresztették oda a fazékba. Kevergeti a katona, kóstolja, lesi az öregasszonyt. Azt mondja megint a katona: – Hát tudja-e, szoktam én kőleveskét főzni, de abban még kolbász is volt.
Megkóstolja az öregasszony is: - Jaj, hát sose hittem volna, hogy kőből ilyen jó levest lehessen főzni - csapta össze a kezét. Hagyták még egy kicsit főni, aztán így szólt a katona: - Még egy pár szem rizs is jó lenne bele, ha volna, de ugye az nincsen? - Van nekem az is - bólogatott az öregasszony. Hamar még egy pár szem rizst is hozzátettek. Felsóhajtott a katona: - No, most már tisztára olyan ez a leves, mint amilyeneket én szoktam főzni. Megvárták, hogy megfőjön, aztán a katona szedett egy jó nagy tányérral az öregasszonynak, egyet magának, s jóízűen megették. Magyar népmesék - A kőleves. Az öregasszony nem győzött eleget csodálkozni, hogy miként lehet egy kőből ilyen jó levest főzni? Mikor jóllaktak, azt kérdezte a katonától: - Mondja, vitéz uram, nem adná el ezt a követ? Sokszor az sincs, amit főzzek, s ebből milyen jó levest tudnék én főzni: - Eladom én szívesen! - felelte a katona, és elmosolyodott a bajusza alatt. - Száz forintért odaadom. Az öregasszony hamar odaadta a száz forintot, kivette a levesből a követ, egy kendőbe betakargatta, s jól eldugta.
Megkóstolja az öregasszony is: - Jaj, hát sose hittem volna, hogy kőből ilyen jó levest lehessen főzni - csapta össze a kezét. Hagyták még egy kicsit főni, aztán így szólt a katona: - Még egy pár szem rizs is jó lenne bele, ha volna, de ugye az nincsen? - Van nekem az is - bólogatott az öregasszony. Hamar még egy pár szem rizst is hozzátettek. Felsóhajtott a katona: - No, most már tisztára olyan ez a leves, mint amilyeneket én szoktam főzni. Megvárták, hogy megfőjön, aztán a katona szedett egy jó nagy tányérral az öregasszonynak, egyet magának, s jóízűen megették. Az öregasszony nem győzött eleget csodálkozni, hogy miként lehet egy kőből ilyen jó levest főzni? Mikor jóllaktak, azt kérdezte a katonától: - Mondja, vitéz uram, nem adná el ezt a követ? Sokszor az sincs, amit főzzek, s ebből milyen jó levest tudnék én főzni: - Eladom én szívesen! - felelte a katona, és elmosolyodott a bajusza alatt. - Száz forintért odaadom. Magyar népmesék: A kőleves. Az öregasszony hamar odaadta a száz forintot, kivette a levesből a követ, egy kendőbe betakargatta, s jól eldugta.
[Total: 1 Average: 5/5] Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény, háborúból hazatérő katona. Ment egyik faluból ki, a másikba be, rongyosan szegény s éhesen. De bizony nem kínálták meg sehol egy falás kenyérrel vagy egy kicsi meleg levessel. Bekérezett egyik házhoz is, a másik házhoz is. Itt reá uszították a kutyát, ott meg olyan szegénynek tették magukat, hogy semmijük sincs. Hát, így ahogy menegetett, elhatározta magában, hogy megálljatok, a következő háznál, legyen az bárkié is, ott én főzök levest. Fel is vett a kapuból egy követ, s bement a legelső házhoz. Éppen egy öregasszonyé volt. – Jó napot, öreganyám! – Adjon isten, vitéz uram! – Hát, hogy s mint szolgál az egészsége? – Szolgál, ahogy szolgál, hát vitéz uramnak hogy szolgál? – Nekem is szolgál valahogy, csak éhes vagyok, ennék valamit, ha volna, ha adna szívesen. – Jaj, lelkem, vitéz uram, adnék én, ha volna. De én is olyan szegény vagyok, mint a templom egere. Semmim sincs, tiszta üres a kamarám, padlásom, mindenem.
A kőleves (magyar népmese) Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy háborúból hazatérő szegény katona. Rongyosan és éhesen ment egyik faluból ki, a másikba be, de bizony nem kínálták meg sehol se egy falás kenyérrel vagy egy kis meleg levessel. Bekéredzkedett az egyik házhoz is, kért a másik háznál is. Volt, ahol a kutyát is ráeresztették, máshol meg olyan szegénynek tettették magukat, mint akiknek semmijük sincs. Elhatározta magában a katona, hogy a következő faluban bemegy a legelső házba, és lakjon ott bárki is, levest főz magának. Ahogy beért a faluba, föl is vett az útról egy követ, s bement a legelső házba. Egy öregasszony lakott itt. - Jó napot, öreganyám! - Adjon Isten, vitéz uram! - Hát, hogy s mint szolgál az egészsége? - Az enyém szolgál, ahogy szolgál, hát vitéz uramnak hogy szolgál? - Nekem is éppen úgy szolgál, ahogy szolgál. De nagyon éhes vagyok, és úgy ennék valamit, ha volna, aki szívesen adna. - Jaj, lelkem, vitéz uram, adnék én, ha volna. De én is olyan szegény vagyok, mint a templom egere.